Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő részletek derültek ki a Halo-sorozat múltjáról, mely igencsak nagy válságba került, amikor a Bungie úgy döntött, hogy szakít a szériával és ezzel együtt a Microsofttal is. Bonnie Ross, a 343 Industries vezére emlékezett vissza azokra az időkre, amikor elmondása szerint két út állt a redmondi óriás előtt: az egyik, hogy összehoznak egy új belsős csapatot kifejezetten Master Chief történetéhez, míg a másik, hogy egy már létező és jól működő külsős stúdió kezébe adják a projektet.
Bonnie szerint a Microsoft elsőként utóbbit szerette volna megvalósítani, ehhez pedig ki is nézték maguknak a Borderlands fejlesztőiként elhíresült Gearbox csapatát – akik korábban egyébként már segítették a Halo-sorozat munkálatait -, vagyis csak egy hajszál választott el minket attól, hogy a Halo 4 végül egy egészen más megközelítésű alkotás legyen.
Végül azonban a redmondi óriás visszalépett a külsős stúdió bevonásának ötletétől, és úgy határoztak, hogy összehozzák a 343 Industries-t, akik azóta is töretlenül szállítják az újabb epizódokat.
wickedsick
6 éve, 10 hónapja és 3 heteEgyáltalán nem végez rossz munkát a 343, sőt. Csak a Halo akkora brand lett a Bungie égisze alatt, hogy mindenki ugyanazt várja, mint anno. A Halo 4 kifejezetten jó játék volt, az 5 sem volt rossz, bár tény, hogy gyengébb, mint a korábbi részek. Valóban köröket vert a Bungie-s korszak szülöttei a mostaniakra, de nem lehet mindig ugyanazzal a recepttel haknizni, az Infinite-tel pedig remélhetőleg szépen lezárják a Reclaimer trilógiát.
A Gearbox meg… hát nyilván lehetne spekulálni róluk, hogy milyen lenne most a franchise, ha ők terelgetnék, de ez meg a ha nagyanyámnak pénisze lenne, akkor ő lenne a nagyapám esete. Teljesen mindegy most már. Ők csinálják csak a Borderlands-et🙂)
Azért titkon remélem még hogy a Reclaimer trilógia után visszavásárolja a Microsoft a Bungie-t, és ha nem is feltétlenül Halo-t, de valami új szériát nekiállni összekalapálni. Nem egyszer sikerült már nekik.
hellblade
6 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn is végigvittem párszor a 4 et..
Szerintem az egész sorozatot ujra kellene gondolni picit.persze párhuzamosan mehetne tovább a „régi verzsön”,de jöhetne egy új is.
És itt nem testreszabható katonákra gondolok.
Annak alapnak kéne lennie már..
Mert az 5 nél még Xboxom volt,mégse vettem már meg..
„Nee mááár,megint menni lőni,megnyomni egy kapcsolót,menni,lőni,megnyomni egy kapcsoót..ugyanazok az ellenfelek,ugyanazok a hangok,Cortana dumál néha..”
Egyszóval: unalmas..na jó,legyen két szó:
Nagyon unalmas. 😄
Vagy lennie kéne már mellette vagy 10 hasonlo exkluzivnak Xboxra..
muki
6 éve, 10 hónapja és 3 heteLehet nagy falat lett volna nekik.
warriorautobot
6 éve, 10 hónapja és 3 heteSzerintem ez most már tök mindegy.
Nem ők kapták és ennyi! Lehet jobb lett volna lehet rosszabb. Szerintem kár ezen kattogni.
totyak
6 éve, 10 hónapja és 3 heteIgazából fogalmunk sincs, hogy a Gearbox mit hozott volna össze, így nem nagyon lehet mihez hasonlítani. Valószínűleg, aki imádja a sorozatot, annak így jó, ahogy van.