Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Xbox konzolok történelmében nem csak maguk a konzolok fejlődtek az erőt és a külsőt illetően, hanem a hozzájuk érkező kontrollerek is, az első generáció pedig mára már igazi ikonná vált, ezt pedig egy kaliforniai cég ki is használja. A Hyperkin ugyanis nemrég bejelentette, hogy visszahozza az első Xbox "Duke" kontrollerét, méghozzá Xbox One és Windows 10 támogatással. A videojátékos hardverekkel foglalkozó amerikai vállalat sok részletet nem árult el, de azt tudni, hogy egy komoly segítséget is kaptak a fejlesztéshez.
A csapat munkáját ugyanis segítette az első generációs Xbox-on is dolgozó Seamus Blackley, aki már a tavalyi év végén elárulta, hogy tervei között szerepel a kontroller újjáélesztése. A kiegészítő ára egyelőre nem ismert, de a tervek szerint az idei ünnepi szezonra már elérhető lesz.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 1 heteA mostani kontrollerek sokkal jobban néznek ki és kézreállóbbnak is tűnnek.
tuttu13
8 éve, 7 hónapja és 1 heteA one kontrollere nekem nagyon bejön. A régire biztos nem cserélném le, de a 360-as helyére még cseréltem volna…
muki
8 éve, 7 hónapja és 1 heteHú de utáltam ezt a formát. Használhatatlan volt.
imperator
8 éve, 7 hónapja és 1 heteA 360 tökéletes controllere után a classic kicsit olyan, mint egy prototípus, nem szeretnék rá visszatérni.
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 6 napjaÉs vajon ki fogja megvenni ezt az aránytalan vezérlőt?
Mert iszonyat kényelmetlen.