Akkor miért a cím? Az idei évben nem fog megjelenni a „fővonalon” Mario játék, tehát aki új Super Mario (Bros.) résszel akar játszani, annak várnia kell.

Bill Trinen, a Nintendo of America marketing igazgatója erősítette meg a dolgot.

Mi nem adunk ki minden évben új részt a már létező sorozatainkból, mindig hagyunk közöttünk időt. Ez látható a Super Smash Bros.-nál, mely 7 év után kapott új részt. Vagy ott van a Pikmin 3, ahol még ennél is nagyobb különbség van. A Mario játékok ennél gyakrabban jelennek meg, de idén ez ki fog maradni, tehát ez nem éves esemény.

Azért nem kell elkeseredni, hiszen aki még emlékszik, áprilisban Yoshiaki Koizumi a Nintendo producere nyilatkozta, hogy a Nintendo EAD (akik a Super Mario 3D World-öt is készítették) már dolgoznak a következő Mario játékon, tehát ha idén nem is, de 2016-ra már lehet megkapjuk az új részt.