Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy dolgok vannak kilátásban a Sony háza táján, a cég ugyanis a sajtó néhány szerencsés munkatársának nemrégiben kiküldött egy olyan meghívót, amelyben egy direkt újságíróknak szánt reggelire invitálják meg a sajtó munkatársait. Természetesen a japánok nem csak táplálni szeretnék a firkászokat, hanem eltökélt szándékuk - ez derült ki legalábbis a meghívóból -, hogy január 30-án, londoni idő szerint délelőtt 9 órai kezdettel bejelentik a PlayStation történelmének legvékonyabb masináját.
Hogy mi lehet ez? Habár sokan már most egy vékonyabb PlayStation 4-re tippelnek, erre azonban vélhetően még kevés esély mutatkozik, így vagy egy újabb PlayStation 3 Slim kerülhet a boltokba, vagy – és ez sokkal valószínűbb – a korábban kizárólag Japánnak szánt PlayStation Vita 2000 nyugati premierjéről kívánják lerántani a leplet, ami 20 százalékkal vékonyabb és 15 százalékkal könnyebb elődjénél. Kíváncsian várjuk a nagy napot!
kpal
11 éve, 11 hónapja és 3 heteháát igen hamar kidobhatnak egy friss verziót ami miatt sokan váltani fognak „Új” Ps4-ről
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 heteA Vita lesz az szerintem.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 3 hetePS4-et még nem variálnák. Valószínűleg Vita, de még PS3 is hamarabb lenne.
becikehun
11 éve, 11 hónapja és 3 heteMinek olyan vékonyra csinálni nem értem
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteNekem a dagi Vita is tökéletesen megfelelne. Nem értem, hogy egy ilyen, amúgy is apró gépezetnél minek még kicsinyíteni.