Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Akik még az iPhone előtti mobilos korszakban is otthonosan mozogtak, azoknak ismerős lehet a Palm neve, akik a fejlődés jeleként mutatták be anno WebOS nevet viselő rendszerüket, mely nem hozta a várt eredményeket. Azóta a vállalatot a Hewlett-Packard is megvásárolta, ám a mobilokra szánt operációs rendszerrel ők sem tudtak mit kezdeni, így nem is olyan régen eladták az LG-nek.
A Dél-koreai gyártó azonban nem szeretné leváltani a rendkívül sikeres és népszerű Android rendszert, így más témakörben kell hasznosítaniuk a megvett alapanyagokat. A vállalat ezt meg is oldotta, hiszen a mobilok helyet a saját televízióikba kívánják beépíteni a Palm által megkezdett rendszert, ráadásul a hírek szerint a januári CES 2014-en már találkozhatunk ilyen készülékekkel.
Állítólag az első ilyen modell kétmagos, 2,2GHz-es processzort és 1,5GB RAM-ot kapott annak érdekében, hogy a televíziós formára szabott WebOS tökéletesen fusson rajta. Természetesen a rendszerrel együtt számos szolgáltatás is érkezhet ezekre a készülékekre, így kíváncsian várjuk a fejleményeket.
kpal
12 éve, 1 hónapja és 56 perceígéretes 🙂
marco
12 éve, 4 hete és 1 napjaSajnálom hogy ez a rendszer ennyire hányattatott sorsú…
totyak
12 éve, 4 hete és 1 napjaHa ló nincs, jó a szamár is. Telefonra nem tudják (akarják) tenni, akkor ráteszik tv-re, hmmm…
rdave
12 éve, 4 hete és 1 napjaNincs ezzel gond, szépen átszabják rá és nem valami összetákolt droid lesz rajta.
fantis6
11 éve, 7 hónapja és 1 hetetv-ben szerintem jó lesz