Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az informatikai biztonság egyik óriása, a Kaspersky felmérése szerint az internetes csalásoknak áldozatul esett felhasználók 41%-a nem kapja vissza az elvesztett pénzét. Pontosabban ezek a pénzek nem vesznek el, hiszen a csalókhoz kerül, akiktől még ha el is kapják őket, akkor is nehéz visszakövetelni. A 41%-os totális veszteség arány nem azt jelenti, hogy az áldozatok 59%-a teljes mértékben visszakapja elvesztett pénzét, ugyanis a felmérésből kiderül, hogy az áldozatok 14%-as csak elvesztett pénzük egy részét kapta vissza.
Az áldozatok egyharmada elektronikus fizetés közben esett áldozatul, 17% az elektronikus bankolás közben, míg 13% online vásárlás közben vesztett el kisebb-nagyobb összeget. Az is kiderült, hogy mennyire rendesek az online boltok, illetve a bankok, hiszen a bankolás közben károsultak csak 15%-a kapott teljes pénzvisszatérítést, miközben az online vásárlóknál ez a szám még kisebb, egészen pontosan 12%.
A megkérdezettek 42%-a úgy vélte, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha teljesen ingyenesen beszerezhetnék azokat a programokat, amik a biztonságukat nagy mértékben képesek növelni. Ennek a kijelentésnek az oka valószínűleg az, hogy nem bíznak az ingyenes megoldásokban, pedig van néhány jó szoftver a piacon.
tardief88
12 éve, 11 hónapja és 5 napjanagy veszélyeket rejt az online bankolás. Főleg ha valaki felelőtlenül használja.
angryknight
12 éve, 11 hónapja és 5 napjanem lehet itt már semmibe és senkiben sem bízni az interneten 🙁
lolz
12 éve, 11 hónapja és 5 napjanagyon igaz😕
tardief88
12 éve, 11 hónapja és 5 napjaElég szomorú de ez így van és sanszos hogy a helyzet nem fog javulni…
csirkee
12 éve, 11 hónapja és 5 napjaAzért ha bele gondolunk ez elég durva arány. Én szerencsére még nem estem áldozatul, de ismerek olyat aki.igen és ő vissza kapta a pénzét!
tardief88
12 éve, 11 hónapja és 5 napjaÉn próbálok erre figyelni. Nem is fizetek online. Ha mégis akkor olyan számláról ahol csak kevés pénz van, így nem lehet túl nagy a veszteség.
petike737
12 éve, 11 hónapja és 5 napjaÉn amit csak lehet online intézek, nem szeretem a mászkálást, a sorban állást meg a sok hozzá nem értő ügyintézőt😄
Persze nem kell utalni előleget ismeretlennek meg ilyenek, ha valamit veszek azt megbízható boltból és általában ott is úgy szoktam, hogy ha megjött akkor bemegyek érte.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 5 napjaIgen de a megbízható is relatív…
totyak
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaEzek a számok csak még rosszabb irányba fognak alakulni, mivel az ember rá van kényszerítve, hogy mindent online intézzen. Persze, hogy ezt kihasználják a csalók.
alrian
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaciki 😛 de ezen semmi meglepő nincsen, ez se lesz a hét cikkje… már bocs
alice
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaÉn is online fizetek és nem volt még gondom, csak tudom hol és biztonságos helyen fizetek 😉
juhaszandor
12 éve, 11 hónapja és 2 napjaÉn xbox-ot vettem neten, nem tudtak szállítani egy hónapon belül, aztán meg csak fél év után kaptam vissza a pénzem.