Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára emlékeztek még rá, hogy John Patrick Lowrie, avagy a Valve egyik bejáratott szinkronszínésze néhány nappal ezelőtt arról beszélt hivatalos blogján - méghozzá egy hozzászólásban -, hogy azért nem készült még el a Half Life 3, mert a Valve nem is fejleszti. John azonban vélhetően megkapta a magáét Gabe Newelltől a kérdéses kijelentés miatt, a tegnapi nap folyamán ugyanis bejelentette, hogy félreértették a múlt heti hozzászólását, ő ugyanis jelenleg semmit sem tud a Half Life 3-ról.
Lowrie hozzátette, hogy a szinkronszínészek általában mindig utolsóként értesülnek egy adott projektről, és bár ő csak szerette volna tisztába tenni a Half Life 3 körüli dolgokat, de szavaival csak még nagyobb bonyodalmat okozott, így felejtsük el ami történt. Mi már elveszítettük a fonalat. Most akkor vajon készül a Half Life 3 vagy nem?
totyak
12 éve, 5 hónapja és 11 órájaA hír címe némileg megtévesztő, mert ahogy látjuk, megint csak mellébeszélés megy. Csak azt vonta vissza, hogy nem készül a játék, de azt senki nem mondta, hogy készül. Nekem nagyon gyanús egyébként, hogy ebből lesz valami.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 11 órájaHát pedig igenis legyen valami, a szakramentumát 😛
marduk
12 éve, 5 hónapja és 11 órájaErre csak ennyit tudok mondani: Isten se tudja, hogy készül-e 😄
totyak
12 éve, 5 hónapja és 10 órájaManiac vicces kedvében volt, olvassátok el felül a tageket 😉
tardief88
12 éve, 5 hónapja és 10 órájaElőbb utobb csak kiderül 🙂
willthawheel
12 éve, 5 hónapja és 8 órájaLegyen már, kéremszépen, hát annyian könyörögnek…! 😄 Biztosan észleli ezt valahol a Valve is…😛
teferenc
12 éve, 5 hónapja és 8 órájaeddig is fejlesztették a hl3at csak az most nem a legmagasabb prioritású a fejlesztések terén. 😄 adddig csiszolgatják a source engine 2öt is. 🙂
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 2 heteén nem vagyok fan, nem várom, de kíváncsi vagyok, hogy most akkor mi van.
hank
12 éve, 4 hónapja és 2 heteElvileg a Left 4 Dead 3 készül ha minden igaz..