Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint ismeretes, a Plants vs Zombies hivatalos folytatását a PopCap még az idei nyáron szeretné elérhetővé tenni, azonban mielőtt megjelenne egy teljes értékű második epizód, a készítők egy mellékszálat is beterveztek a növények és a zombik összecsapását feldolgozó casual mókához. Ez a Plants vs Zombies Adventures címre hallgat majd, és bár márciusi bejelentése óta szinte folyamatosan zajlanak a béták, a PopCap információi szerint már a végleges változat premierjére sem kell túl sokat várnunk.
A csapat ugyanis elmondta, hogy május 20-án kell számítanunk az alkotás hivatalos premierjére, amire első körben ismét a Facebook keretein belül kerül sor, így aki már várja az újabb Plants vs Zombies kalandot, még néhány napig várjon türelemmel, jövő héten ugyanis már indul is a móka.
csirkee
13 éve, 2 hónapja és 2 hetewááoooo de jó 🙂 jól hangzik, be is jelöltem magamnak h Kell!
dorcika
13 éve, 2 hónapja és 2 heteNa ez meglesz 🙂
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 2 heteÚjabb játék amit kihagyok!😄
marco
13 éve, 2 hónapja és 2 heteEzt én is el fogom kerülni, csakúgy mint az első részt.🙂
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 hete#alahuz# #alahuz_vege# FUck YOU #dolt# #dolt_vege##kover# #kover_vege#😕