Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Patrice Désilets neve bizonyára egyáltalán nem ismeretlen az Assassin's Creed-sorozat rajongói számára, az úriember ugyanis a múltban ott volt a franchise megalakulásánál és a második részig kísérte útját, mint igazgató. 2010 magasságában azonban Patrice távozott a franciáktól, majd a THQ Montreal kötelékében folytatta áldásos tevékenységét, de legnagyobb pechjére a cég felbomlásával éppen korábbi csapata vásárolta fel az említett stúdiót is, aminek köszönhetően újfent a franciák alkalmazásába került.
Legfrissebb híreink szerint azonban Désilets valami súlyos vétket követhetett el, hiszen az első hírek szerint maga lépett ki ismét a Ubisoft csapatából, de a Polygon magazinnak később elmondta, hogy ez ebben a formában nem igaz, lévén felsőbb utasításra kirúgták őt, sőt, szó szerint ki is dobták az épületből, néhány biztonsági őr segítségével, akik még arra sem hagytak időt számára, hogy összepakoljon, netán elbúcsúzzon munkatársaitól. Vajon mi történhetett, hogy ilyen szigorúan járt el a Ubisoft?
raiden
12 éve, 8 hónapja és 2 heteEzt hívják nálunk „közös megegyezésnek”.😄
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 heteKémkedett gondolom, vagy valami hasonló súlyú dolog.
marduk
12 éve, 8 hónapja és 2 heteSzerintem meg nem akarták, hogy ő dolgozzon az új részen. Vannak ilyenek, hogy van egy sikeres sorozat, azt felvásárolják, és akkor elbocsájtják azokat, akik addig csinálták. 🙂
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 hetehát ez szeméccség vólt most nem azért de mondhatnám ha tenném. visszament direktből hogy jó gammákat toljon oda neki az ubisoftnak erre ők meg így hálálják meg? azért ez túlhajszolja a határokat. remélhetőleg hogy patrice nem fogja hagyatni magában a dolgokat. üdv: lali.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteHú ez olyan mint amikor téged el kent az igazgató. Biztos ő is rossz fát tüzelt el. Hát meg lett a keletje háromszor veri vissza jános vitéz a mese is mondja. Látod senki se lehet elég okos mindig van aki megmondja hogy nálad jobban tudja. Ezért jobb ha a szád tartod ahelyett hogy kinyisd. Én legalább előre szóltam.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 hetejó de hát az nem úgy megy azért. gondolkodj el azon ami megtörtént. kilépett aztán megint be aztán most megint ki. pontosabban kiléptették. a véletlenek nem hinném hogy maguktól történnének meg. szóval több mint gyanús ez a mostani eset láthatólagosan beljebb vagyunk az igazságnál.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteNincs kedvem ezen horkolni mert te egy vizet fújsz ezzel a kétes jellegű egyénnel én meg nem vagyok ebbe benne. Azt mondták. Tudd meg az igazságot!!!!!!!!!!!!!!! Aki megérdemli azt úgy hordják el mint téged az igi. Jó messzire mutatnak. Na most örülsz?
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 hetemár ne is haragugy de mijen igazgatási emberről van most szó? én egyszer voltam bent igen az igazgatónál de az nem ő volt. szóval szerintem megint keversz valakivel mint ahogy a szokásod általában megdiktálja. az lenne a legjobb ha inkább új ötletekkel osztanád az észt nem pedig hatalmaskodnál másnak a kárára. szerinted mit kellet volna patricénak csinálnia ha nem mennie? erre válassz valamit vagy hordd vissza magad az alapvonalra.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteTudom ha az az igazság ami fáj akkor pislognál csak. Jobb esetbe. De most szíven találtam a szöget fejedbe és ezért szájalsz és rontod a színvonalam. Nélküled jobb lenne. Szerinted nekem kell mennem? Hát szerintem neked kell menned. Az internetről.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteez azért már a túlzásoknál is több. nem ártana ha lenne itt valaki. egyébként meg csak hogy tudd én nem fogok elmenni innen csak azért mert te azt kívánnád. az internet mindenkié úgyhogy ha nem tetszik akkor ezzel kell élned életed végéig! és innentől már nincs visszaút! üdv lali
csirkee
12 éve, 8 hónapja és 1 heteSrácok, ne térjünk el a tárgytól, azaz a hírtől 🙂 szerintem kéne nektek egy topic a fórumban, mert am jókat írtok