Fogalmam sincs mivel is léphetnék eme nehéz és igencsak rögös útra, így hát magamról fogok értekezni egy kicsiny bemutatkozással.

Kezdem azzal hogy egy vén gamer sorait olvashatjátok, ami korban még nem annyira meghatározó (38) de érzésben már elég tág intervallumot fed le (3-99)
Elég nagy család szerveződött már körém az évek alatt (3 gyermek+asszonykám+négy kerék) mégis izig-vérig gamer maradtam, sőt fertőzöm rendesen a környezetemben lévőket.

Hogy hol is kezdődött a gamerlét már kezd a feledés homályába veszni,de talán egy c64 dereng a ködön át mint első fecske. Lehettem talán zsenge 12 amikor megéreztem valamit, de az igazi gyomrost kicsit később a NES-től kaptam,és váltam konzolos elkötelezetté.

Pár örömteli év után megcsaltam a Nintendot,és Megadrive-ra váltottam. Abban a pillanatban megpecséltelődtem a Sega által, és jó darabig nem is néztem más felé. Jöttek sorban ahogy kell: Sega cd, 32x és a Saturn. Emlékszem mindenki Playstation lázban égett, de nekem a Saturn volt a minden!

Hihetetlen órákat töltöttem a Panzer Dragonok bűvöletében, majd levezettem a feszültséget egy kis Sega Rally-val és Daytonával. Később persze nekem is be kellett szereznem a kis szürkét, de a mai napig itt figyel az akkori őserő a polcomon. 😀

A rövid Ps1-es kitérő után persze ismét beköszönt egy gép a CÉG-től ami a Dreamcast nevet kapta a keresztségben. Nos itt meg kell hogy jegyezzem, ez a konzol számomra az "egy gyűrű". Mégpedig egy cím miatt: SHENMUE.

Számát nem tudom hányszor toltam végig mind a két részt, szinte már betéve tudom a szöveget. Megragadott és a padlóra küldött egy akkora gyomrossal hogy azóta sem tértem észhez teljesen. Az akkori viszonyokat figyelembe véve meg sem közelithette semmi azt a komplexitást, érzelemgazdagságot, amit felvonultatott, sőt a mai napig nem tudott a nyomába lépni semmi. A virtuális Japán lett a kábszerem, mind a mai napig.

Jöttek persze az újabb konzolok sorban, de a Dreamcastot soha nem feledem, és soha ki nem adom kezeim közül.
A Playstation 2 a kezdeti gyengélkedés után azért olyan címekkel fogott meg mint Metal Gear, Turismo, Final X, és a masszív X-box-ot nagyon jól kiegészitette. Bármennyire hihetetlen a boxot is a Shenmue2 újrafeldolgozásért vettem meg (azt hittem többet tesznek hozzá a dreamcastos eredetihez) de azért okozott kellemes perceket.

Majd jött a Gamecube. Ez úgy történt hogy eszem ágában sem volt venni.:p Majd bementem egy ismerős konzolboltba hogy vegyek egy memokártyát a ps2-őmhöz. A pulton egy kis tv-n megláttam valamit amitől a földbe gyökerezett a lábam.
Resident Evil Remake.

Mondanom sem kell hogy egy héten belül itthon gyűrtem a kockát. Nagy butaság lett volna kihagyni ezt a csodát, plusz a további megjelent részeket, és bárki bármit is mond, a ps2-es resi4 meg sem közelíti grafikailag a Gamecube-ost. Eszméletlen erő volt a kis dögben!

Ezek után bekoppantottak a nextgen konzolok az ablakon, kezdve az x360-al, majd az édesen nehézsúlyú Ps3 is tiszteletét tette a polcom rejtekében.:p
Nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatunk mister 360-al kezdetben, ugyanis eddig háromszor volt javításon. Megígértem neki hogy ha végleg kileheli a lelkét, akkor is megtartom mint szobadíszt.

Ps3 barátommal szerencsére nincs ilyen gondom (kop-kop) és nagyon sok boldog órát szerzett már eddig is. A folytatás pedig nagyon igéretesnek tünik a továbbiakban is.
A Wii egy talány számomra. Sok ismerősöm tudja hogy mennyire nem szívlelem, sőt meg kell mondjam ez az a
„konzol” ami soha nem fog helyet kapni a többi között.

Egyszerüen nem veszi be a gyomrom és ez ellen nem tudok tenni. Aki megszerette jól teszi, hiszen ő talált benne valamit amit én nem, de egy csoda Gamecube után nekem ezt nem tudja beadni a Nintendo még ingyen sem.

Hogy mit hoz a jövő szerencsére még nem látszik. Korai is lenne, hiszen van még tartalék a jelenlegi gépekben bőven. (A kivétel persze most is erősíti a szabályt) 😉

Nos azt hiszem így elsőre elég is lesz a szómenésből ennyi, és így elmélázva csendesen hallgatva King Diamod Conspiracy albumát rájöttem, ez a zene HANGOSAN jó bakker!