Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még ősszel derült ki, hogy a kínai konglomerátum - amely már a Ubisoft mintegy 10%-át birtokolja - és a Guillemot család arról tárgyaltak, hogyan lehetne stabilizálni a Ubisoftot, miután a vállalat piaci értéke egy év alatt több mint a felére csökkent. A Reuters pénteki cikke szerint a Ubisoft részvényesei fontolgatják, hogyan strukturálják át a vállalat lehetséges felvásárlását, anélkül, hogy a Guillemot család ellenőrzése csökkenne. A Tencent állítólag még nem döntött arról, hogy részt vesz-e a felvásárlásban és növelje-e részesedését, ennek oka az lehet, hogy nagyobb beleszólást kért a jövőbeli igazgatósági döntésekbe.
A két cég közötti tárgyalások azonban folyamatban vannak, hiszen a Tencent meg akarja akadályozni a Ubisoft esetleges felvásárlását más befektetők részéről. A Ubisoft szóvivője elmondta, továbbra is elkötelezettek amellett, hogy az összes érdekelt fél érdekeit szem előtt tartva hozzák meg döntéseiket, ebből kifolyólag az összes stratégiai lehetőséget is felülvizsgálják.
fighterlaci
1 éve, 1 hónapja és 1 heteAz durva lesz ha egy ekkora céget is bekebeleznek! 😮
muki
1 éve, 1 hónapja és 1 heteDöbbenet hogy itt tart a Ubisoft. 😮
vape
1 éve, 1 hónapja és 1 heteMinden Kínáé már…