Botyi Botyi
A GQ magazinnak adott interjúban Vince Zampella a Battlefield 6 modern katonai lövöldözős játékok megmentésének lehetőségéről beszélt, valamint saját fejlesztői pályafutásáról is, hiszen korábban az eredeti Call of Duty csapat tagja volt. Zampella nem kevesebbet állít, minthogy a Call of Duty egyetlen oka, hogy létezik, az, hogy az EA-nél fa**ok voltak. Ugyanis ők a Medal of Honor: Allied Assault fejlesztése után megalapították az Infinity Wardot és nem sokkal később az EA gyorsan úgy döntött, hogy a Medal of Honor fejlesztését házon belül végzi.
 

Ekkor kötött az Infinity Ward szerződést az Activision Blizzarddal egy új játék létrehozására, amelynek kódneve MOH Killer volt és amely később Call of Duty címen jelent meg. Bár Zampella megjegyzése a Call of Duty létrehozásáról új, a CoD születéséről és az EA hirtelen döntéséről, hogy a Medal of Honort házon belül tartja, már évek óta pletykák keringenek.

Most, több évtizeddel később Zampella egy új katonai lövöldözős játékkal tör a csúcsra, amely a Call of Duty sorozattal száll szembe, ami érdekes fordulat, tekintve, hogy Zampellát 2010-ben elbocsátották az Activisiontól szerződésszegés és engedetlenség miatt.

Botyi Botyi
A Ubisoft kedden a munkatársaknak küldött belső levelében megköszönte Marc-Alexis Coténak az Assassin's Creed franchisehoz való hozzájárulását, amelyen közel két évtizeden át dolgozott tervezőként, rendezőként és producerként. 2022 óta Marc-Alexis Coté vezette a Ubisoft globális csapatát az Assassin's Creed franchise kapcsán, alakítva a sorozat hosszú távú stratégiáját. Ő volt az Assassin's Creed III (2012) társrendezője, a 2014-es Assassin's Creed: Syndicate kreatív rendezője, valamint az azóta megjelent összes játék producere.
 

Az új, Tencenthez közeli leányvállalat, a Vantage Studios társelnökei, Charlie Guillemot és Christophe Derennes azt állították, hogy Coténak vezetői pozíciót ajánlottak, de ő elutasította az ajánlatot és úgy döntött, hogy elhagyja a Ubisoftot.

A cég megerősítette Marc-Alexis Coté távozását a VGC-nek, megköszönve a munkáját, amit az Assassin’s Creedért végzett.

Botyi Botyi
A Bluepoint Games az elmúlt években a PlayStation egyik legnépszerűbb elsődleges stúdiójává vált: az Uncharted és a God of War trilógia újbóli kiadását követően 2020-ban mindenkit megleptek a Demon's Souls Remake-kel. Azóta a Bluepoint-nál töröltek egy live service God of Wart, most pedig úgy tűnik, hogy a csapat már egy másik projekten dolgozik. A Tech4Gamers rátalált egy álláshirdetésre, amelyben egy senior harci tervezőt keresnek, ami megerősíti, hogy a stúdió következő játéka harmadik személyű közelharci lesz.
 

Az álláshirdetés szerint az új munkatárs az AI játékmenettel, a karakterek egyensúlyával és irányításával fog foglalkozni. Ezenkívül kifejezetten megemlíti a harmadik személyű közelharci akcióélményt, mint a követelmények egyik legfontosabb elemét.

Hogy ez a projekt egy újabb remake, vagy egy eredeti cím lesz-e, egyelőre senki sem tudja, de a jól sikerült Demon’s Souls Remake miatt sokaknak akaratlanul is eszébe jutott, hogy talán a Bloodborne remake-et készítik el.

Botyi Botyi
A Borderlands 4-ben hamarosan újabb tartalmakba ugorhatunk bele, ugyanis az első szezonális esemény, a Horrors of Kairos október 23-án indul, ezen kívül egészen a Gearbox és a 2K 2026-ig bemutatták, hogy mire számíthatunk. Bár a Borderlands 4 éppen most kapta meg első októberi frissítését, hamarosan újabb ingyenes tartalmakra készülhetünk A már említett Horrors of Kairos mindenki számára díjmentes elérhető lesz november 6-ig és értékes fegyvereket gyűjthetünk be a bossok legyőzésével.
 

Kiemelendő, hogy esemény ideje alatt minden főellenséggel való találkozás során vér esőre változik az időjárás, valamint néhány SHiFT kódot is közzétesznek, amelyekkel minden Vault Hunter különleges Pumpkin Head kozmetikumokat kaphat.

Kiderült, hogy a Borderlands 4 első fizetős DLC-je, a How Rush Saved Mercenary Day november 20-án jelenik meg, majd decemberben újabb ingyenes frissítés érkezik, az ütemterv egészen 2026-ig ismert.

Nézd nagyban ezt a videót!

Botyi Botyi
KeplerL2 egy bennfentes, - aki a múltban pontosan beszámolt az AMD hardverekről, - és a NeoGAF fórumon azt állította, hogy a Sony tervei szerint a PS6 2027-ben jelenik meg, akárcsak a következő Xbox konzol. KeplerL2 azt írta, az új PlayStation 2027-es megjelenés nem csak tervben van, hanem a terv, hacsak nem történik valamit váratlan késés. Ugyanezen a napon a hardveres bennfentes Moore's Law is Dead egy videót tett közzé, amely állítólag az AMD Magnus APU-t mutatja be, amely szerinte a Microsoft következő generációs Xbox konzoljának részét fogja képezni.
 

A chip specifikációiról beszélve, – amelyet PC-hez képest olcsónak, konzolhoz képest viszont drágának tart, – MLID többször is hangsúlyozta, hogy a következő Xbox konzol 2027-es megjelenését tervezik. Arra is utalt, hogy a korábbi spekulációknak megfelelően a Microsoft következő konzolja inkább egy konzol-PC hibrid lesz, mintsem közvetlenül versenyezzen a PS6-tal.

Hivatalosan sem a Sony, sem a Microsoft nem osztott még meg sok konkrétumot a következő generációs konzoljairól, azon túl, hogy mindkét cég dolgozik rajtuk és mindkettő partneri kapcsolatban áll az AMD-vel.

Nézd nagyban ezt a videót!

Botyi Botyi
Teljesen megszokott, hogy a Black Myth: Wukonghoz hasonló, látványos AAA játékok meglehetősen nagy méretűek, viszont arra kevésbé lehet felkészülni, hogy több mint egy évvel a megjelenése után olyan frissítést kap, amelynek mérete szinte megegyezik a játékéval. A fejlesztő-kiadó Game Science tisztázta, ha megjelenik a frissítés ma és nem lesz elég helyünk PS5-ön, akkor sem lesz játszhatatlan, amíg nem szabadítunk fel helyet. A stúdió azt is megjegyezte, hogy akik a legfrissebb verzióját szeretnék használni, de nincs elég helyük, érdemes lehet a játékot teljesen törölni, majd a frissítéssel együtt újra telepíteni.
 

Bár nem biztos, hogy a frissítés nem csak 93 GB-ot ad hozzá a már amúgy is szükséges 104 GB-os tárhelyhez, de ha ez lenne a helyzet, akkor közel 200 GB szabad helyre lenne szükség a Black Myth: Wukong legfrissebb verziójának letöltéséhez.

A masszív frissítés úgy tűnik, hogy csak a PS5-öt érinti, bár a Game Science megjegyezte, hogy PC-n esetleg néhány változtatást kell végrehajtanunk, például a modokat kikapcsolni.

Botyi Botyi
A Control spin-offja, a Remedy által fejlesztett FBC: Firebreak még mindig nem érte el a stúdió belső céljait, annak ellenére, hogy a frissítés után javultak a játékosok és az eladási mutatók - erről egy befektetőknek szóló anyagban olvashatunk. A Remedy figyelmeztette a befektetőket, hogy az FBC: Firebreak gyenge eladásai miatt csökkentették a tervezett működési nyereséget, azt állítva, hogy a kitűzött cél elmaradása jelentős hatással volt a stúdió pénzügyeire és lefelé módosította előrejelzését. Jelenleg a Remedy-nél arra számítanak, hogy a működési nyereség negatív és alacsonyabb lesz, mint az előző évben.
 

Pedig Tero Virtala, a Remedy vezérigazgatója kiemelte, a megjelenés után a játékosok visszajelzései alapján gyorsan hozzányúltak a játékhoz és több frissítést is kiadtak. Szeptember 29-én megjött az első nagy frissítés Breakpoint for FBC: Firebreak címmel, amely jelentős változásokat hozott a játék alapvető élményében.

Ezt követően javultak a játékosok és az eladások mutatói, de ez utóbbi nem érte el a Remedy belső céljait.

Botyi Botyi
A második Mortal Kombat film még meg sem jelent, de a Warner Bros állítólag annyira izgatott és meg van győződve arról, hogy hatalmas rajongói bázis várja, hogy máris felkérték Jeremy Slater írót és vezető producert, hogy írja meg a harmadik film forgatókönyvét. Slater maga is megerősítette a hírt a New York Comic-Con egyik beszélgetése során, valamint a Deadline is megtudta, hogy a New Line már készül a franchise bővítésére.
 

A New Line-os és a Warner Brosos barátaink annyira elégedettek ezzel a filmmel, annyira izgatottak, annyira meg vannak győződve arról, hogy hatalmas rajongói tábor várja, hogy máris felkértek, hogy kezdjem el írni a következő részt – jelentette be Slater.

A Mortal Kombat 2 október 24-én került volna a mozikba, de elhalasztották, 2026. május 15-re, bár a tesztvetítések állítólag „erős” reakciókat váltottak ki, de a döntés mögött valószínűleg az októberben zsúfolt moziprogram áll.

Botyi Botyi
Az Illfonic leginkább az aszimmetrikus multiplayer játékokról lehet ismert, mint a Friday the 13th: The Game, a Predator: Hunting Grounds, a Killer Klowns from Outer Space: The Game, legújabb címük pedig a Halloween lesz. Múlt hónapban a Tokyo Game Show-n a japán GameSpark portálnak adott interjújában Charles Brungard, az Illfonic vezérigazgatója, és Jared Gerritsen, kreatív igazgatója elárulták, mit szeretnének csinálni a Halloween megjelenése után.
 

Elmondásuk szerint nehéz megmondani, mert jelenleg sok emberrel tárgyalnak, de annyit elárultak, hogy „a horror műfaját sokféle formában látjuk, a filmektől a képregényekig, ezért az a politikánk, hogy ezeket az elemeket beépítjük, hogy az IP még jobb legyen”.

Ha azonban lehetne választani, akkor szeretnének egy játékot készíteni a Chainsaw Manből, illetve jó szórakozásnak tartanák, ha a Silent Hill multiplayer játék lenne. Hogy az Illfonic tárgyal-e a Konamival, azt nem tudni, de mindenképpen érdekes elgondolás lenne egy aszimmetrikus Silent Hill többjátékos cím.

Botyi Botyi
Az EA bocsánatot kért az EA App leállásáért, amely megakadályozta, hogy azok, akik előrendelték a Battlefield 6-ot közvetlenül tőlük, hozzáférjenek a lövöldéhez és ígéretet kaptak, hogy ingyenes prémium Season Passt ad minden érintettnek. A közösségi médiában közzétett bocsánatkérő nyilatkozatában a kiadó elismerte, hogy ez egy frusztráló probléma volt és megerősítette, hogy bár a hibát már kijavították, bónuszokkal kísért bocsánatkérést szeretne nyújtani.
 

Azaz az EA alkalmazás minden érintettje 12 darab 60 perces hardver- és karrier-boostert kap, amelyek a hétvégén érkeznek meg a játékon belüli postaládákba. Továbbá akik elszenvedték a hibát, azoknak teljes hozzáférést biztosítanak a szezonális Battle Pass-hoz és ha megvásárolták a Phantom Editiont, akkor pedig a Season 2 teljes Battle Pass-hoz.

A lövölde a megjelenése óta masszívan leuralta a Steamet, már 24 órával később az áruház történetének 14. legnépszerűbb játékává vált. A rekordot annak ellenére érték el, hogy a játékosok hatalmas sorokban álltak, mivel a szerverek elértek a maximális kapacitásukat.

Botyi Botyi
Az Arena Breakout: Infinite első hónapja, a korai hozzáférésből való kilépés óta remekül sikerült, a fejlesztő Morefun pedig arra törekszik, hogy megőrizze pozícióját azáltal, hogy szigorú intézkedéseket hoz a valós kereskedelmet folytató játékosok ellen. Az 1.0-s verzió megjelenésekor az Arena Breakout: Infiniteből eltávolították azt a lehetőséget, hogy a játékbeli pénznemet, a Koent valódi pénzért megvásárolhassuk, így elkerülve a pay-to-win szituációt. Ez úgy tűnik, kifizetődő volt, az első hónapban a Steam játékosainak száma nagyrészt 50 ezer felett maradt, megerősítve a lövölde pozícióját a legnépszerűbb multiplayer játékok között.
 

A csapat most azt közölte, nemrégiben felfedezték, hogy néhányan szabálytalan valós kereskedelmet folytatnak, manipulálják a mérkőzés-összeállítási rendszert, hogy értékes, kereskedelmi forgalomban lévő ellátmányt (pl. fejlett lőszert) átvihessenek egy rajtaütésbe és így gyorsan nagy mennyiségű Koenhez jussanak.

Leszögezték, hogy minden tisztességtelenül szerzett készletet (vagy azok Koenben kifejezett értékét) elkobozzák és súlyos jogsértések esetén akár tíz évre is felfüggeszthetik az érintett fiókokat. A fejlesztő arra buzdít mindenkit, aki szabálysértővel találkozik, hogy tegyen bejelentést az Arena Breakout hivatalos csatornáin keresztül.

Botyi Botyi
A Fallout Day, a Fallout világának szentelt ünnepnap hamarosan itt van és a Bethesda bejelentette, hogy egy különleges élő közvetítéssel készülnek, amelyben hírekkel, meglepetésekkel és ünnepi programokkal várják a nézőket. A Fallout Day egybeesik a franchiseban a nukleáris háború kezdetének napjával, amikor a robbanófejek becsapódtak, azaz 2077. október 23. Az ünnepi esemény idén is visszatér és mint mindig, ennek napja október 23.
 

A Bethesda csapata idén bejelentett egy livestreamet, egyébként ezt követi a Fallout For Hope jótékonysági esemény. A Fallout Dayen már hagyomány, hogy lesznek Fallout 76-hoz kapcsolódó események és tartalmak, de talán várhatjuk az Amazon Fallout sorozat 2. évadának részleteit is, amely 2025. december 17-én debütál.

A rajongók visszajelzései alapján lenne igény Fallout játékra Switch-re, Switch 2-re, de a pletykált Fallout 3 Remaster teaseréről, vagy bejelentéséről is spekulálnak.