S ezt sohasem titkolta. Mint szinte minden Will Wright közreműködésével készült játék, a Sims is világsiker lett, nemcsak a mai világban divatosan szinglinek „csúfolt” embertársaink játszottak át hónapokat egy Sims bőrébe bújva egy virtuális világot. A Sims után négy év alatt rengeteg kiegészítő látott napvilágot. Minden egyes kiegészítőben olyat rejtettek el, aminek következtében a játék megunhatatlan lett. S ebben az évben, egészen pontosan 2004. szeptember 14-én, sok-sok várakozás után a boltok polcaira került a (most már mondhatjuk), Will Wright sorozat következő tagja. Természetesen a játék napok alatt a toplisták élére ugrott. Én arra voltam kíváncsi, hogy ezt a neve által, vagy valóban a tartalma által érte el. Nos, lássuk…
Az első pozitív élményem a játékkal kapcsolatban az installálás közben játszható memóriajáték volt. Jó, nem egy nagy durranás, de azokat a végelláthatatlannak tűnő perceket, mely alatt a játék felcammogott a gépemre, megédesítette.
Az intro sokkal jobbra sikeredett, mint amilyen az első részben volt. Még annak is meghozza a kedvét a Sim világ kipróbálására, aki egyébként idegenkedik az „élet-szimulátortól”.
A kezdőképen három város közül választhatjuk ki játékunk (életünk) színterét. Ám ha eme helyszínek nem nyerik el tetszésünket, saját város építésére is van lehetőségünk. Ha nagy dilemmák közepette végül sikerült eldönteni, hogy hol kívánjuk lehúzni az életünket, adjunk formát magunknak mind külsőleg, mind belsőleg. Magunkat (mostantól Simünk) a legapróbb részletekig ki tudjuk kupálni, egészen a fejünk búbjáig. Rendkívül sok ruházati cikk közül választhatunk, s végre azt is megoldották, hogy Simünk semmiképp ne aludjon a hétköznapi ruhájában, méghozzá úgy, hogy az alváshoz hozzárendelhetjük a pizsamát, s kedves Simünk, ha meghallja, hogy „FEKVÉS!”, azonnal hálóruhába vedlik át.
No de mit érünk egy tökéletes külsővel, ha olyan egyszerűek vagyunk mint egy egyenes…? Éppen ezért Simünknek szüksége van személyiségére is. Kedvünk szerint kiválasztjuk a 12 csillagjegy közül a nekünk tetszőt, s ezzel nagyjából ki is merült a személyiség fogalma. De csak az előző részben! Ebben a részben ugyanis emberünk személyiségét nagyban befolyásolja, hogy pénz-, barát-, család-, érzelem-, művelődésorientált Simset gyártunk
Na, akkor költözzünk be! Indulótőkénk nem nevezhető királyi jutalomnak. A 20.000 Sims pénz elsőre soknak tűnhet, de később kiderül, hogy bizony hamar munkát kell kerítenünk, ha 1-ről a 2-re akarunk jutni. Na de még élvezzük a munkanélküliség minden kellemes percét. Nézzük, mivel is rendezhetjük be takaros kis házunkat. A bútorok száma megnőtt, de nem ez az újdonság az előző részhez képest, hanem az, hogy a tárgyainknál többféle szín közül választhatunk. Minden van, amire egy simnek szüksége lehet, kezdve a hétköznapi bejárattól, a boltíves ajtóig, a legegyszerűbb televíziótól a plazmatévéig házimozirendszerrel…
Tehát, ha van pénzünk, akkor tényleg szinte korlátlanok a lehetőségeink. Ám, hogy elegendő „kedvünk” legyen, ahhoz dolgoznunk is kell.
Munkát továbbra is újságból, valamint Internet által tudunk szerezni. Kb. 20 féle munkahely közül kell megtalálnunk azt az állást, amelyik szimpatikus a számunkra, és persze eleget is hoz a konyhára. Naponta összesen hat állásajánlatot tekinthetünk meg, ezek az ajánlatok az elején, mivel simünk még eléggé műveletlen, nem ígérnek nagy pénzösszeget.
Most, hogy elhelyezkedtünk, simünk életének egy részét a munka tölti ki. Ám ne gondoljuk, hogy élete ennyiből áll. Ő is egy érző lény, szüksége van kikapcsolódásra, társadalmi kötelékekre, tanulásra, s természetesen biológiai szükségletei is vannak.
Éppen ezért szinte minden tárgy rendelkezik valamilyen funkcióval. Például, ha leülünk egy kanapéra, székre, azzal is nő simünk energiája, mert pihen. Vagy mondjuk, ha nézzük a TV-t, azzal a szórakozását elégítjük ki emberüknek (magunknak) . Sőt, egy bizonyos TV csatornánál még tanul is. A kondigépen pedig testét formálja tökéletesre, s ezzel is kikapcsolódik.
Ebben a játékban az érzelmek sokkal nagyobb szerephez jutnak. A kommunikációs lehetőségeink kibővültek. Sokkal több mindenről beszélgethetünk, akár mi dönthetjük el, hogy miről is szeretnénk vitázni/beszélgetni. Az erotikus jelenetek kedvelőinek van egy jó hírem. Bizony, ha simünk szerelmes lesz, nemcsak egy csókig juthat el… A programban végre az élet igazi elemei is szerepelnek, például barátság, szerelem, eljegyzés, házasság, s gyermekvállalás.
A játék három hatalmas újításon ment keresztül. Az első, hogy simünk öregedik, s bizony ha elég sokáig játszunk, akkor meg is hal. Az életünk öt korosztályra van osztva, ebből a gyermekkor és a kamaszkor a legdurvább (mint a való életben is). A felnőtt kor a leghosszabb egység, itt érhetjük el a kitűzött céljainkat. Mert bizony azok is vannak, s itt el is árultam a második nagy újdonságot. Simünknek saját vágyai s félelmei is vannak. Ez nagyban meghatározza egyes szituációkban a viselkedését. Ha egy vágy teljesül, akkor bónuszpontokat kapunk, s azt pénzért nem megvásárolható varázstárgyakra fordíthatjuk. Az aki sokáig élvezni szeretné az élet örömeit, az élet-elixirt válasszon, az aki a rövid élete során azt kívánja, hogy körüllengje minden percét a luxus, az pedig a pénzfát. Nem árulom el, hogy a pénzfa konkrétan mi, csak annyit hogy nagyon jópofa. Az éremnek természetesen két oldala van, ha simünk egy félelme válik valóra, akkor a bónuszpontjaink megcsappannak. A harmadik fejlesztés pedig a genetika megjelenése. A gyermekünk végre nem úgy néz ki, mintha a postás csinálta volna, hanem külsőleg, és belsőleg is hasonlít a szüleire.
Van még egy lehetőségünk, ami az elsőben nem volt. Ha saját várost csinálunk, akkor megtehetjük azt, hogy bevásárlóközpontot, ruhabutikot, újságost, vagy DVD- boltot építünk. Ilyenkor nincs építési költség, s a felépülő boltokban mi is vásárolhatunk.
Ennyit a játék menetéről, most nézzük az „unalmas” adatokat.
Grafika: hát nem egy Far Cry, de azért lényegesen jobb, mint a Sims volt. S szerintem egy ilyen életszimulátornak nincs is szüksége jobb grafikára. Minden nagyszerűen kidolgozott, nagyon kevés textúrahibával találkoztam, a 3D-s környezet megfelelően lemodellezett. Egyszóval:JÓ!
Hangok: na ez az, ami még jobb lett. Simjeink még mindig azon az édes bugyuta nyelven kommunikálnak, s az a meglepő, hogy nem értjük, mit mondanak, de mégis sejtjük, hogy miről csevegnek. A háttérzajok eszméletlen jók. A tücskök ciripelnek, a madarak csicseregnek, a Simünk meg ezt az illúziót tönkretéve hangosan horkol . A TV-be, Rádióba most már saját filmjeinket, mp3-jainkat is beletehetjük. A zene is nagyon hangulatosra sikeredett, nekem egyedül a ház építése közben játszott zene nem tetszett. A hangok tehát nálam JELESRE vizsgáztak.
Gépigény: szerintem túlságosan magas . A mai PC-k nagy részén csak akadozva megy. Kell alá rendesen vas. Nem szoktam a gépigényre kitérni, de tényleg ebből a szempontból csalódás a játék. No de nincsen rózsa tövis nélkül…
Mindent összegezve elmondhatjuk: Will Wright megint hatalmasat alkotott. Remélem nem esik abba a hibába, hogy a Sims 3-t (mert biztos lesz ilyen) elhanyagolja. Őszintén szólva nem tudom, hogy milyen újításokat tud még beletenni, de engedjétek meg, hogy a bizalmamat megelőlegezzem neki, mert megérdemli. Számtalanszor bizonyított már. Kedves Wright úr, várjuk a Sims 3-t, és a Simcity 5-t !
vendeg
20 éve, 10 hónapja és 5 napjaLetőlten hol lehet?
vendeg
20 éve, 10 hónapja és 3 napjadc++, mást nem tudnék ajánlani…
vendeg
20 éve, 9 hónapja és 3 heteNem lehet letölteni?
vendeg
20 éve, 8 hónapja és 3 hetenekem meg van a sims 2 nagyon szuper
vendeg
20 éve, 6 hónapja és 4 heteSzeintem az Abrakadabra része sokkal jobb.
vendeg
20 éve, 3 hónapja és 1 hetemi az hogy dc++ erre azt érted hogy http😕/www.dc++.hu vagy com ugye vagy nem mert igy nem értem légyszi válaszolj
vendeg
19 éve, 8 hónapja és 3 heteszar
vendeg
19 éve, 8 hónapja és 3 hete*** mert én azt mondtam
vendeg
19 éve, 8 hónapja és 1 hetetök*** te*** menj haza
vendeg
19 éve, 6 hónapja és 4 heteNekem nagyon tetszik,megvan az összes kiegészitő,éd igy nagy,NAGYON jó! Még ne legyen Sims 3,elöbb élvezzük ki a 2-t!
vendeg
19 éve, 6 hónapja és 2 heteNagyon jó ez a játék! Mennyibe kerül az eredeti??
vendeg
19 éve, 6 hónapja és 1 heteEz egy 0-lalala,na csátok.
zalee
19 éve, 5 hónapja és 3 hetehol lehet letölteni,jó kis játék
vendeg
19 éve, 5 hónapja és 3 hetenavigálás szerintem jobb
az egy béna alak aki ezt írta!!
vendeg
19 éve, 5 hónapja és 3 hetenavigálás szerintem jobb
az egy béna alak aki ezt írta!!
vendeg
19 éve, 4 hónapja és 3 napjanem a legjobb oldal
vendeg
19 éve, 3 hónapja és 6 napjalehet inét tölteni
vendeg
19 éve, 2 hónapja és 3 heteÖsszexarom magam nincs a sims2 höz egy 100%os magyarítás sehol ez nagyon XD
vendeg
19 éve, 2 hónapja és 2 heteVan a sims 2-höz 100%-os magyarosítás. Komolyan van!!
vendeg
19 éve, 2 hónapja és 2 heteMert én már letöltöttem.
vendeg
19 éve, 2 hónapja és 2 hetetsht
vendeg
19 éve, 2 hónapja és 2 heteTud valaki PS2-re kódokat, mert a tesómat már beetettem és nem hagy békén vele?!
vendeg
19 éve, 2 hónapja és 1 heteitt nem is lehet 100%-kos magyarositást letölteni
mafialex
19 éve, 2 hónapja és 2 napjaBithumenről le lehet tölteni a sims 2-őt uganugy mint a többi kiegészítőjét!
szerk: akinek van fent felhasználója csak az tudja mert már meghivás nincs amugy a játék nekem bejött de nem tudtam hogy saját mp3-at is lehet bele tenni nekem a san andreas volt kedvencem a zenével kacsolatban! A Gépigény meg tényleg brutál mondjuk nekem már most elég komoly a gépem de mondjuk ha leteszem tálcára és onnan visszatöltöm kelll neki 2-3-perc amig szakadozás nélkül folytatódik all a felbontás fullon van!
mafialex
19 éve, 2 hónapja és 2 napjaA legujabb megjelent kiegészítő 3 nappal hamarabb került fel bithura mint ahogy kiadták
vendeg
19 éve, 1 hónapja és 3 heteSikerült letöltenem a sims 2 játékot!
vendeg
19 éve, 1 hónapja és 3 napjahol töltsem le
vendeg
19 éve, 3 hete és 2 napjahulyeseg
vendeg
19 éve, 2 hete és 4 órájanem lehet ingyen letölteni
???
vendeg
19 éve, 6 napja és 5 órájaez egy nagy szar!!!
vendeg
18 éve, 12 hónapja és 3 napja9,999 pénz:R1+L1+R2+jobbra+balra
csetgnóm: L1+9R1+X+R2 (arra kell hogy aktiváld a kódot amit a játék „pause” módjában lehet beírni)
szal
1.”pause” -zd le a játékot
2.aktiváld a cset gnómot
3.utána írd be a másik kódot és kész is
vendeg
18 éve, 12 hónapja és 3 napjasorry a 9R2 fére írtam csak R2
vendeg
18 éve, 12 hónapja és 3 napjaNa a 9R1-et írtam fére
vendeg
18 éve, 12 hónapja és 3 napjaNa a 9R1-et írtam fére
lilyviki
18 éve, 11 hónapja és 1 hetehy leci valaki irjale nekem hogy hol lehet a THE SIMS-ET LETOLTENI INGYEN erre a E cimre kuldjel: [email protected]
vendeg
18 éve, 11 hónapja és 1 heteImádom a The Sims 2 Pets-et!!!
8-D
vendeg
18 éve, 10 hónapja és 2 heteszia
vendeg
18 éve, 10 hónapja és 2 hetehogy lehet letolteni a GTA3
ha tudod hivjal fel a yahoon a nevem Norbex1994
vendeg
18 éve, 9 hónapja és 3 hetehol lehet leszedni a magyarositását???
vendeg
18 éve, 9 hónapja és 3 hetea simsnek a magyarositását!!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 9 hónapja és 2 hetekellene ps2 játék kód légyszi
vendeg
18 éve, 8 hónapja és 2 heteÉlethű játék halál szerelem gyerek születeik sex meg minden ami az életben történik legújab simsben már a szempillát cipőt mindent meglehet csinálni és Még élethűbb mintha ott élnénk
vendeg
18 éve, 8 hónapja és 2 heteJa a sims2 12 000 ft volt én anyiért vettem a Pets 24 000 vagy 14 000
vendeg
18 éve, 7 hónapja és 4 hetesziasztok”””” a the sims 2 magyarositása kellene””” szoljon valaki ha tud segitenni””” zahoo cimem: ntl_rbrt
vendeg
18 éve, 7 hónapja és 4 heteValaki tud telepitő kódot adni nagyon meg köszöném????????? Krisz!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 7 hónapja és 4 heteValaki tud telepitő kódot adni nagyon meg köszöném????????? Krisz!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 7 hónapja és 3 heteSziasztok!
valaki tudna segíteni??
Sims2 (ps2-re) kódokat szeretnénk beirni de nem reagál semmire.
Csak úgy lehet lepausesni hogy folyamatosan nyomva tartjuk az L1 gombot?vagy lehet máshogy is??
előre is köszi
vendeg
18 éve, 7 hónapja és 1 heteSya !!!
Lécci vki írja meg h hol lehet letölteni a Sims2-őt itt az e-mail címem [email protected] köcce
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 3 heteez lol
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 3 hetesziasztok küldők nektek simsbe kódokat ha adtok a rasident evil 4 hez kódokat
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 2 heteValaki mondja már meg lécce hogy hogy kell használni kalapácsot a z északákban. köcc
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 2 hetesziasztok ki tud segiteni hol lehet le tölteni az éjszakákat???e-mail cimeme [email protected] nagyon meg kösszöném!!!!!!
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 2 hetesca
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 1 heteki tudna megmondani sims 2 pets auto kodjat
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 1 heteszia de ha le pausezom a játékot nem rudom aktiválni mivel az L1 el pausezok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 4 napjafigyu es nem tudnatok nekem megadni a the sims 2 telepito kodjat?
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 3 napjahelló!vlki tudja hogyan kell letölteni ingyen a(The Sims2 Az éjszakák című játékot)ha vlki tudja légysz,légyszi mondja meg!de ingyen szeretném!köszy😖zimike
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 1 napjaOké hozzá szólok!!!!!HONANN LEHET LETÖLTENI ÚGY HOGY NEM KELL KÓD HOZZÁ ????????
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 4 heteValaki mondja meg honnan lehet letőlteni a The sims 2 kód és pénz nélkül a freemail címem [email protected] Előre is Köszi!!
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 hetehonnan lehet….gondolom a többit tudjátok!!!ÍRJÁTOK MEG!:[email protected]
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 hete[email protected]: hova lehet menteni?
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 heteHy nem tom h hol lehet letölteni a sims2 magyarosítását
msn címem:[email protected]
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 heteHali honan a ……..-ból lehet letölteni a Sims2-őt, mert én 5 féle képpen is megszereztem nem indult el!!!!!!!!!!! Bár hogyha nektek innen megy:
http😕/www.el-sl.net/index.php
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetete tudsz a Sims 2: pets-het kódokat? mert én kerestem de nem találtam semmit! tudsz segiteni? az e-mailom: [email protected]
Segitségedet elörre is megköszönöm/ köszönném!
BY:Mocika!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetevalaki letudja nekem ide irni az hol töltöm le a simset ingyen?
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetesziasztok!
Valaki tudna segíteni nekem hogy honnan lehet letölteni a Sims 2 Pets-et?(Ingyen…😉 [email protected]
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 heteKene Multiplayer mod 😄
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 heteEz van PlayStationban is?Mert nagyon fontos lenne!!!!!!!!!!!!!!!!!!!J és ezt a játékot ugye nem egy ilyen „pálcikával”kell irányírtani!!!!(Mint a Sims Bustin’Out-ban.)
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 hetewááá egycerüen megörülö…valaki tudna nekem segiteni h. h. lehet a leggyorsabban letölteni a sims2????nagyon nagyon fontos lenne…!!!!!Lécyyy segicsen vki!!!!🙂
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 heteNEM TOM HOL KELL LETÖLTENI A SIMS2 INGYEN
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 heteBaro egy jatek de nem a kedvencem.
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 hetemarha vagy hogy nemtod letoteni a sims2 mert en epp azt csinalom balfacan.
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 hetert
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 heteVki adjon megegy cimet ahol lelehet tölteni koodokat PS2-hoz!!!! Kösssssssssssz
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 hetesziasztok tudtok adni sims 2 köszike
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 heteLéci küldjétek el honnan lehet ingyen letölteni sims kiegészítőket:
Erre a címre:[email protected]
Előre is köszi!
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 heteén most kaptam ps2-re sims 2-őt van hozzá csalás????????????
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 5 napjaJó lenne nekem is!!!Köcce
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 4 napja§50.000 PÉNZKÓD: motherlode
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 4 napjanem tom hogy kell letölteni az egész játékokt!!🙁
segítség
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 napjasegitsen mar valaki ezt lehuzni de a petset
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 napjasegicetek léci nemtudom lehuzni a sims 2 pets-et
alexandra104
18 éve, 5 hónapja és 2 napjaSziasztok!Én új vagyok és nem tudom hogy hogy lehet játszani a játékokal!Valki megmondja???
alexandra104
18 éve, 5 hónapja és 2 napjaHogy lehet letölteni a sims2-t??😮😮😮
alexandra104
18 éve, 5 hónapja és 2 napjaNah akinek kell a sims2 és ap etl letöltése ingyen írjon [email protected]
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 napjaSziasztok tudna-e valaki X-re Sims2 csalást ha igen előre is köszi.
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 6 órájaAkkor takarodj egy warez oldalra lúzer barom. De esetleg elővehetsz egy Helyesírási Kéziszótárt is, mert olyan sötét vagy, mint az éjszaka, tanulj meg helyesen írni. Rohadj meg, warezmajom!
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 4 heteEz a Sims2 játék nagyon tetszik🙂
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 4 heteTUDJA VALAKI MIKORJELENIK MEG
A THE SIMS 3??????????????????????
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 hetenagyon király
😎😎😎😉
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 hete😄😕😎🙂😛
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteHljátok segítsen valaki nem tud olyan oldalt ahol az egész játékot le lehetne tölkteni???🙂
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteSziasztok!Valaki megtudná írni az e-mail-emre honnan lehet letölteni a sims2-t és a sims2 többi változatát is?Köszi!e-mail:[email protected]
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 hetea sims2 telepítő kódja: THA2 Z3FK OR1A 3HZ4 2WUS😄
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteszia! valaki adja már meg a sims2-pets telepitő kódja irjon nekem erre [email protected]😛
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 hetelehet itt játszanI
,😕
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 hetehello légyszi segítessz letölteni
😕
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 hetehello légyszi segítsd letölteni az e-mailem [email protected] de van MSN-em is [email protected] a becenévhez Írd Viktor Rent
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 heteSziasztok tudtok olyan oldalt ahol ingyen sims 1 kiegészítőket lelehet tölteni………mert sehol sem találok🙁……egy szomorú lány
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 hetedik dik jó lenne ha ki lehetne probálni dik🙁
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 heteHogy kell letölteni a sims 2 season-t ingyen?
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 hetesziasztok
most keztem el játszani ps2 a sims2-vel
de nem nagyon értem, pl hogy kell elmenteni vagy, hogyan lehet őket elküldeni dolgozni…?
reni
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 heteHol lehet letöteni a sims 2 játékot?
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 hetenekem tetszik a sims 2 és játszanák is vele már hamarabb😄😉
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 hetekaip reik zaist
😕
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 heteHol töltötted le????????e-mail:[email protected]😕😕😕
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 hetehol töltöttétek le a simset????(ingyen)😕😕:confused!e-mail:[email protected]
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 hetehol lehet letölteni a sims 2-t??😮🙂🙁😕
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 5 napjahollehet aszt a sims 2 letölteni🙁🙁🙁🙁🙁
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 5 napja😄😄 keress a neten olyat h torrent….na torrent fileba lelehet tölteni az összes kieggel együtt…😛😛😄😄
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 5 napja😮😮😮😉
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 napjamond valak egy cd kulcsot a sims 2-höz
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 napjahali bocs nem ide kéne de valaki el tudná küldeni nekem a the sims telepitő kódját?
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 órájaszarintem a sims2 a világ legjobb játéka!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😕😄🙂😛😉
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 4 hetesims is good games 🙂 😄 😄 🙂 kissssssssssssssssssssssssss4eeeeeeee
bue love sims
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 4 hetekissss bye love my………………😎
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 4 hetesegicsetek hol tölcsem le sims 2-öt
😄😄
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 hetetorrentportal.com keresés:sims 2
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 2 heteSzioka mindenkinek nekem meg van a The Sims 2 es most megkaptam a The Sims Hazikedvencet is de van 1 kis gond amikor fel telepitem akkor keri hogy frissitsem fel a jatekot es ehez tegyem be a The Sims 2 cd 4-et.Beteszem es nem fogadja el.Nem tudom miert pedig nincs semmi baj a cd-vel mert megy a 2 Sims csak Hazi kedvenc nem fogadja el es ez ugyan igy van a Csili-vili cuccok es az Ejszakaknal is.Ha valaki tud akkor segitsen lecci 1 jo tett lelek,minnel hamarabb ha lehet😕
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 2 heteBe irod a Goggleba hogy BitComet download es letoltod aztan pedig amikor fel telepitetted akkor ujra mesz a goggleba es beirod isuhunt.com innen ingyen toltod le barmelyik Simset😉
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 2 hetehali
hol vannak új kódok
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 1 hetetud valaki egy cd kulcsot?
🙂
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 1 heteHol lehet letölteni a Sims 2 ???😎😄
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 1 hetekirály😕
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 6 napjaSziasztok! Nem tudná esetleg valaki át küldeni a sims 2 játékot?
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 2 napjaHonnan lehet letölteni!!!
😕
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 2 napja😎
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 hetenekem nagyon kéne a sims2 pets játék
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 heteHy!valaki segitsen hogy hol lehet ingyen letölteni a sims2 pets??!!😢nekem a simsa kedvenc játékom ha valaki tudna segíteni az jó lenne persze ugy szeretném letölteni hogy ingyen teló számom hogy ha tud valaki segíteni 06209740974🙁😎🙂😄😕😛😉
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 heteén el tom küldeni 9633-2v7g-uf9d-v26x-av4u!! te tod hogy hogyan kell letölteni a sims2 pets??!!mert én nem!!! 🙁 lécci segits ha tudsz!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 hetevalaki irja meg nekem hol lehet letölteni a sims2 pets!!?? email cimem:[email protected]🙁🙁🙂
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 hetevalaki tudna segíteni hogy hol lehet letölteni ingyen a sims2 petsés shoz kódokat ingyen???megöszönném
[email protected],és itt az msn-en cimem [email protected]
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 heteszasztok!!valaki meg tudná mondani hogy hol lehet letölteni a sims2-őt ingyen és ahoz kódot is!!!ha valaki tudja az lécc irja le és a nevem et is hogy tudjam nekem irta!!nagyon fontos lenne!!kösszike pussz!!!!😛🙂😉
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 hetemiért nem lehet letölteni😛😛
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem is kell ,hogy honnan szerezzem meg a SIMS2-öt SOS!!!e-mailem,msnem: [email protected]😮 😉
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 hetethe sims 2 eh otimo! eu tenho!😄😄😄
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 hetefuj sims2😛
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 hetenekem nics meg a sims2 🙂😎
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 heteoké jo nekem jo😉
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 hetehello!
nem tudja valaki elmondani hogy kell beírni a kódokat SIMS2 PETS-BE? mert nem reagál semmire!🙁
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 heteTudja valaki hol lehet Ps2-re letölteni a Sims2 Házi kedvencet és a Jó utat-ot? 😎😕.Előre is köszi annak aki segít!!!!😄😄😄😄😄😄
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 heteKódot úgy kell beírni hogy egyszerre benyomni a Ctrl+Alt+C-ét a felül megjelenő fehér csíkba beírni a kódot és enter
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 hetenagyon jó ez a játék😎
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 hetehello! szeretnék játszani a simsel de nincs meg cd hogy tudnék 🙁Hogy tudnék játszani vele? előre is köszönöm ha valaki válaszol rá
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 hetesziasztok !csak annyi h nem tom h kell letölteni és hol a sims-et ingyen ha valaki tudja mondja meg köszi!i!!!!!!!!!!!!!! Itt az e-mail címem:[email protected]
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 heteElvileg cd nélkül is el kell indulni a játéknak mert nekem is eltörött az évszakos és mégis megy a játék.
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 4 napjaSziasztok…tudnatok segiteni hol tudom ingyen letolteni a Sims 2 pets jatekot?? 🙂
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 napjale akarom tölteni a sims 2-t😮
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 napjajó ez 😎😎😎nem tud senki legyőzni XD😄
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 napjaén pedi a sims 2 ps2 szeretnék pénz kódott valakinek van
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 napjanem lehet ps 2 re letölteni maximum meglehet venni a cédét.
te tudsz sims2 re kódott😄
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 napjaCsá. Ezeket torrentről lehet letölteni, mégpedig egy bitcomet progival. csá
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 napjaés már +csinálta gyíkarcú, 5 kieggel
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 heteMi a sims 2 kódja????????
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 heteBocsi de a Simsnél jobb nincs😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 heteSziasztok légyszi segítsetek nekem! Már egy hónapja kajtatok a Sims után és még mindig nem azzal játszok🙁
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 hete😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 hetenem tudja megmondani valaki a sims 2 pets cd kulcsát?
ide irjátok:[email protected]
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 heteValaki tudja honnan töltsem le a Sims-et?
Aki elmondja anak adom a Zoo Tycoon 1-teljesét+
a Zoo Tycoon 2-t + Zoo Tycoon 2 Marine Mania+
Zoo Tycoon 2 Dínós változatát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-Eskü
Csak írd meg az e-mailomra a címed és, hogy HONNAN
LEHET LETÖLTENI A SIMSET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 heteletszi valaki nem tudja hol lehet le tolteni a sims 2 ot ingyen? ha valaki tudja akkor letszi irjon email-t itt az email cimem [email protected]
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 heteLégszi segítsetek!
Aki tudja hogy honnan kell letölteni a Sims2 házi kedvenc crack-et az légyszi írja meg a:
[email protected] címre!!!
Nagyon köszi a segítőnek!!!😉
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 hetevalaki meg tudna mondani honnan toltote le a sims 2 ott leci bocs de en se tudom🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 hetesziasztok!
Nagy nehezen sikerült letölteni a sims2-t (kb. 8 óra alatt), rendben ki is csomagoltam, de hiányzik a 3. CCD fájl és így 49%-ál megáll a telepítés! 🙁 Légyszi, írjon valaki, hogy mit tudnék így csinálni vele vagy hogy honnan tudom normálisan leszedni! Email: [email protected]
Ja és régebben próbáltam torrenttel, de mindig jelzett, hogy vírusos, így azzal se tudok mit kezdeni!
Légyszi segítsetek!
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 hetemegadná valaki a homályosítás elvétele kódot?lécci
millió puszi írd le!🙂
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 heteez tök jo de a játékot azaz sims 2-öt hol lehet letölteni? lécci irj a [email protected]
😄🙁
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 hete😛
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 heteez jo jatek lanyoknak😛😛
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 hetehello én is szeretnék játszani vele mert cdn drága valahol lekell tölteni ha tudok valamit szólok lécci te is tégy így……………..😉😄😉😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 heteMegvan valakinek a jó utat?😎🙂🙁😮😛😉😄😕
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 hetecsásztok valaki segitsen!!! nem tom honnan kell letölteni a sims 2 őt ha valaki tudja mondja meg !!!!🙂
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 heteValaki meg tudná mondani honnan lehet letölteni a sims éjszakák kiegészítőt. Lécci segítsetek. [email protected]
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 heteHello AKINEK KELL CD KULCS AZ ITT MEGTALÁLjA MINDENHEz
http😕/www.serials.ws
DE NEKEM MEG AZ KELLENE HOGY MENNYEN CD NÉLKÜL DE NINCS IS CD CSAK FEEN VAN SEGÍTSETEK KÖSZZ ALEx😄
marco
18 éve, 1 hónapja és 1 heteAzért ezzel az oldallal csak óvatosan… Ilyen helyekről ömlenek be a spyware-ek.
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 hete😄😕😎🙂🙁😮😛😉jó
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 heteszeretnék trasformens játékokat a számitógépre
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 napjaHogy kell idegenekkel találkozni?
vendeg
18 éve, 3 hete és 5 napjaAkislányom nagyon szeretne játszani a SIMS 2-vel és az ehhez kapcsolódó házi kedvenc kiegészítő lemezzel ,de nem tudom hogy milyen kóddal és honnan tölthetem le.Légyszi segítsetek!Egyik karácsonyi ajándék ez lenne! [email protected]
vendeg
18 éve, 3 hete és 3 napjaSziasztok!
Most kaptam mega sims2-őt +az évszakokat…
Addig minden nagyon jól megy aztán azt írja h a telepítés sikerel befejeződött.
De aztán valamit behozz h directx9,0c nem tom mien baj van vel…
segítsetek!!!!!
előre is kösz
vendeg
18 éve, 3 hete és 2 napjavalakinek nincsen meg a sims 2?- akármelyik része- mert nagyon szeretném már egy pár éve
és sehonnan sem tudom letölteni, ha valakinek megvan vagy tudja a honlap címét a letöltésnek azlegyenszives írni nekem:[email protected]
előre is köszönöm:lilla
vendeg
18 éve, 2 hete és 5 órájaja
vendeg
18 éve, 1 hete és 6 napjasziasztok!
nem tudjátok hogy mi a sim city telepítő kódja?😕
vendeg
18 éve, 1 hete és 5 napjahol lehet letölteni a sims 2 ??? nem a demóját !!!!
mert rámentem hogy letöltsem és 2 órám csak azzal ment el hogy a demót töltöttem!!!!
vendeg
18 éve, 1 hete és 5 napjaa 189 vendég vok !!!!!!!!!!!!!!!!!!!
a [email protected] msn címemere küldjön valaki simset
vagy honlapot hogy hol lehet letölteni!
köcce!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
heni🙁
vendeg
18 éve, 1 hete és 3 napjanagyon kiraly a sims
😮
vendeg
18 éve, 1 hete és 1 napjavalaki megtudja nekem mondani hol lehet letölteni??nagyon kéne..köcce
vendeg
18 éve, 1 hete és 11 órájaEz csak csajoknak való !😉
vendeg
18 éve, 1 hete és 6 órájahy! valaki megmondaná a sims.2 seasons telepitőkodját???
vendeg
18 éve, 3 napja és 23 órájavan ps2-re kod
😕😕😕😕😕
vendeg
18 éve, 3 napja és 8 órájaHello!CTR+Shift+C kijőn egy fehér csík a monitor tetején oda meg Motherlode.Ha megvetted a telket és ezt beírod mindig 50000-rel nőveli a vásárlási ősszeged!😄
vendeg
18 éve, 1 napja és 34 perceSziasztok!
Aki tudja honnan lehet ingyen letölteni a The Sims 2-t azt nagyon szépen megkérem hogy írja le erre a címre: [email protected]
Előre is köszönöm…🙂😉
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 4 napja😮😄😎😛Ez a kedvenc játékom de sajnos már nincs meg.
Pedig kár érte🙁😕🙁🙁
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 heteps2-n a sims1 pénzkódját aki tudja irja meg nekem emailba please…és azt is hogy hol tudom INGYEN letölteni a sims1et…fontosss előre is kössz..email:[email protected]😮
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 heteSziasztok!
Nem tudna valaki küldeni nekem egy aktiváló kódot a chicken invaders3-hoz?
Előre is köszi 🙂 [email protected]
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 hetehttp😕/www.torrentspy.com !!!!!!!!!!!!!!
kidobja, csak akk kattints rá a letöltésre, ha a csík zöld színű
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 hetesegitseg nem tudom letolteni a sims 2 ejszakak🙁😄
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 hetevalaki megmondana honnan lehetne letolteni a sims 2🙁
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 hete😕nem tudom hogy kell letölzeni!!!😕😕😕😕😛😛😛😮😮😮😮😮
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 hetehol lehet letölteni a sims 2?
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 hetevalaki megmondaná hogy hol lehet letölteni a sims 2?
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 hetenemtudjavalki hol vann kód aházikedvenchez??? 😮😮😮😉😄ps2 höz,?
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 4 heteHogyha mindenkinek kell miért nem veszi meg????? nem halálos az ára!😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetetalán mert így olcsobb nem vagyunk mise nem tom miből.. nem terem fán a pénz
azért 9.990 ftot nem adok ki érte
szal mon meg hol lehet letölteni
[email protected] ide írj!😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 heteSZERINTEM NAON JO A SIMS 2🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂#dolt# #dolt_vege#
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetemit kell beirni hogy ne legyen homájosítás lécccccccccccccccci mondjátok meg!!!!!!!!!!!!!😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetetölts le egy letöltő programot 😛
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hete😉😉😉😉😛😎🙂🙂🙂nekem non tetszik csak sajna nem tom letölteni
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetesziasztok.
Honnan tudnám letölteni a sims 2 minegy hogy fizetös vagy nem fizetös de nem találok semmit.
Már isztára kész vagyok.
[email protected]
e-mail cimre elküldenétek néhány észrevételt
köszi Judit😄
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteleszeretném tölteni de nem tudom ha valaki tud segiteni kérem irjon [email protected]
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetea sims2öt szeretném letölteni bocsi ezt nem irtam oda 🙂
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetelétszi valaki segitsen már hol lehet letölteni a sims2 házi kedvenceket!!!!!!!!!segítsetek már létszi😮
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hetemért nem veszitek inkább meg a sims23 minthogy itt keresgéljétek??????????😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hetemi lehet a baj a sims 2 nél a grafika
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 4 napjasziasztok!
Én tudok egy sims2 házikedvences pénzcsinálási kódot ha kell valakinek vagy még nem ismeri szívesen megmondom! de ez ps2-re igaz pc-re nincs meg a játék🙂😄
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 napjaSziasztok!!!!! Gondolom h ti mindent tudtok a Simsről, ezért lenne egy kérdésem: hogyan lehet azt megcsinálni, hogy a Sim sellő legyen???? Válaszotokat várom: Betty
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 órájahol lehet letölteni a sim 2 + kiegészítőket????????lécccyyy irjatok (fontos)😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 hetesziasztok!
Valaki tudja,hogy honnan lehet letölteni a a sims2-öt +kiegészitőket..Mert már minsdenhol kerestem és nem találtam .ha tudjátok akkor:[email protected]
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 hetea http😕/www.wanadoo.atw.hu
😛
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteha valaki tudja hogy kel a sims 1 nél pénzt csinálni akkor az léci írja!
Mert én elfelejtettem🙁
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteés vki letöltötte már a google-n,vagy valahol a sims pets-et?
Ha igen akkor jelöljetek meg msn-en:[email protected] és segítsetek!
Köszi😉
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetenem ugy kell ahogy a sims 2-be?
mert ha ugy akkor tudom.ctrl+fölötte+c😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteUGY KELL DE MAS A KÓD; KlAPAUCIUS ÉS MÁR IS VANPÉNZED🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 napjaft
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 napjaismeri valaki a maxmotives kódot?
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 napja😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 napjaa maxmotives kód sims2ös
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 4 heteSZIA SZIMSZ😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 heteHy!!Nekem az ÖSSZES SIMS megvan🙂🙂🙂😉
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 2 heteHogy lehet letölteni e sellős sims-et másnyelvan a sims sellős kiegészítőt???Ha tudszátok légyszi írjátok meg!!!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hetemotherlode 50ezres kód 😄
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hetelelehet tölteni mert nekem nagyon kéne😄
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 napjaHol lehet letölteni a sims 2-t ingyen?És mi a kódja?lécci írjatok!🙁
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 heteMi a ps2-re a házikedvenc kódja?
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 heteCsak neten keresztül játszanék vele, lehet?
😉
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 1 hetesziasztok😉
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 napjaVan a Sims 2-be sellő megvan az egész kiegészítője meg a krónikák😄😛
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 1 napjaAkkor most kiegészítő a sims-be, hogy sellő legyen a sim vagy kód?????????????Mert én nem tom és ha valaki tudná írhatna!!!!!!!!!!!!!Kód-ot írjatok, hogy sellő legyen!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 1 napjaKérek valakit, hogy írja le a sellő kódot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
😎
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hetehello
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteszijasztok tudja vki h kell a sims2-be pénzt csinálni?Mert sajnos én nem😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hetea sims ek bazira jok
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hetepénzt csinálni ugy kell hogy a ctrl meg shift etlenyomod meg még hozzá a c betűt és ennyi és azt kell beirni hogy motherlode
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hete12000 körül
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hetesift+ctrl+c+klapaucius😕
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 heteNem tudjátok hogy hol lehet letölteni az állatos kiegészítőt ingyen?? Légyszi nagyon kéne…
Nem tudok várni karácsonyig és a szülinapom Januárba lesz és névnapomra se kapom meg
Örülök hogy eddig az alapjáték és az évszakok van meg…😕🙁🙁🙁🙁🙁😕😕😕😕😕
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 heteremélem nekem is meglesz ez a játék n. nagyon örülnék neki😕😕😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 hetesims2 kodja:
ctrl+shift+c s beirod:motherlode😄🙂😉😛
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 heteez a kod az 1 simshez van😛
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 hetea sims 1-hez a kod:ctrl+shift+c s az utan be irod hogy klapaucius😛😎
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 23 órájacsitraji
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 órájaNem tudjátok hol lehet megnézni a házikedvencekhez a telepítő kódot?
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 hetenem toodtok egy pénzkódot a sims bustin outhoz????? léci fontos lenne😕
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 heteLécci valaki! Már 2hete azt keresem a neten hogy hol lehet letölteni ingyen a sims2-őt!!De nem tudtam letölteni sehol! Ha valaki tudja, legyenszíves írja +!előre is köszii🙁
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 hetectrl+shipt+motherlode =50.000pénz
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 hetehttp😕/www.the piretebay.com😄
danyek
17 éve, 5 hónapja és 3 heteha már megadod a warezoldal nevét, akkor leírhatnád helyesen.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 heteSziasztok!Most szeretném feltelepíteni a gépemre a sims1-et de kér valami kódot még az elején.😖🙁Nem tudja valaki véletlenül?Nagyon kellenne,már több órája szenvedk.😖 Előre is köszönöm!
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 heteFegyuzz hol laksz mer a Tescoban Esztergomban 4900 Ft a Sims 2 pets Ps2-re😛
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 4 napjaszia én tudom a kódot mégpedig:100486-585530-905808-0928
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 napjaNem tudod veletlen a sims2 es a sims3 telepito kodjat?
beusz54
17 éve, 5 hónapja és 3 napjahali!
Én tudom honnan lehet 🙂 irj e-mail cimemre vagy vegyél fel msn-re és megbeszéljük 🙂
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 4 heteSzasztok😉 Hol lehet letöteni a. Sims2-t Ha vallaki Tudná akkor IRJA Fel a forumra Azt Nagyon megköszöném!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮 de Egyébként. bármejik része jó Lenne!!!!😄😄
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 hete🙁hol😎😄😕
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 heteMEG TOD MONDANI HOGY HOL KELL LETÖLTENI A SIMS 2-T?? ÍRJ A [email protected] E-mailon köszi!!
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 2 heteNA BE KELL HA PÉNZT AKARSZ CSINÁLI AKK BE KEL ÜTNÖD ELÖSSZÖR HOGY shift+ctrl+c ZT EGYSZERE NYOMD MEG ÉS FELÜL KIJÖN EGY FEHÉR CSÍK ÉS OdA ÍRD BE HOGY MOTHERLODE😎🙂😄
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 1 hetena jah jólenne ha lelehetne tölteni az egészet🙁
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 napjaSziasztok!
Én már három napja keresem a sims kettest,mert nekem sajna nincs meg!Ha valaki hajlandó nekem segíteni írhat az e-mail címemre:[email protected]!!
Kössz!!🙂
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 4 hetevalaki nem tudja a sims2 letöltési kódját?????
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 4 hetelétzsi mondja meg valaki hogy mi a Sims 2 letöltési kódja mert a cd már meg van csak elvesztettem az utasítást
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteSYA A SIMS 1 TELEPÍTŐ KÓDOT NEMTUDOD?
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 hetea Sims1 et véletlenül nem tudod?
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteés valaki nem tudja a sims 2 fel törő kódját
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteel mondom 100486-585530-905808-0928
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heterámész a google-re be írod amit akarsz és letöltöd amugy nem tod a sims 2 fel törő kódját
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteszia a sims 2 nem tudod hol kel letolteni irj [email protected] vagy ha skyped van kisangyalka 147 vagy pokec diuska881adig is koszke
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 hetenagyon szeretném tudni hogyan lehet sellőt csinálni…h2o-s szereplőket szeretnék csinálni de kéne hozzá a kód is!ha valaki tudja feltétlenű lírja meg a következő emailcímre: [email protected]!!!!
előre is köszi: Petra🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 heteA pénzcsináló kod 50000 simleon motherlode
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 heteFIGYUSZTOK NEM TUD valaki 50.000 nél nagyobb összeget kódba?(nagyon megköszöném😄😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 4 napjaannál nincs nagyobb…írd be többször!
Petra ha valaki tudja a sellő kódot irjon: [email protected]!!!!!!!!!lécci
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 napjahello tudja valaki a sims 1 telepítő kódját
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 napjaSerial:100496-585530-905808-0928
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 3 napjaSELLŐD a sims 2 becsak úgy lesz ha letöltöd a sellő ruhát és beállitod fürdö ruhának…berod a gooogleba :kék sellő sims 2 …….stb ha megtaláltad letölöd majd kicsmagolod a WINRARAL a eaGames—>downloads mappába ……kicsomagolni ugy tudod jobbegérgomb :KIBONT IDE…………enyi…….külflldi oldalkon pl láttam h van ariell PACK……..areel családja a tTITO KIRÁLY……TÖKJO🙂
vendeg
17 éve, 2 hete és 5 napjajó az oldi csak nem ír senki!! xD😉
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 napjaMiért te tood??😮😕
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 heteSziasztok!
Én az egyik barátnőmtől kértem el az eredeti The Sims 2 deluxe CD-t és átírtam de nem megy:s
tesóm azt mondja hogy crack kell hozzá 😖
nem tudja valaki?
vagy azt hogy honnan lehet megszerezni ingyen??
köszi előre is!!
Helló
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetenekem meg van
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetenekem meg van az oldal
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 hetesellő😄😄🙁😮
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 heteSziasztok tudnátok segíteni már minden oldalt átnéztem és nem tudom honnan tölthetném le a the sims 2 játékot mert csak demoba van és csak simeket tudok tervezni! Tudnátok valahogy segíteni?
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 hetesellő nek jó lehet lenni!!!!🙂🙂🙂🙂
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 napjaSziasztok!Én abban szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan tudom feltörni a sims2-t?!
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 napjaKEL A KUGYA NEZ MEG A http😕/WWW.THE SIMS 2.HUM
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetemit
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetekellene kodok a sims 2-hoz penz
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hetesziasztok hogytudok pénzt csinni sims 2 ben mert beirtram azt a klapauciusos bigyuszt de semmi lehet nem jót nyomtam vagy nemtom de megköszöném ha segítenne valaki🙂
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 hetehol lehet házat épiteni😮
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 4 napjaHogyan lehet Sims 2-őt csinálni!
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 napjaa klapaucius csak a sims 1-be van😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 heteszia!A sims 2-ben a motherlode a pénzkód!
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 hetesziasztok vlki a sims2 teleiptőkódját megtudja adni mert elvesztettem a papirt.😕 köszi
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteSzia!NEKEM a telepítőkódom:9HSA-5E9N-6DVM-YDVM-YD6S-XWLQ
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteSziasztok!Segítenétek abba hogy lehet-e egyszerre több kiegészítőt lemezt használni.Előre is köszi.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 hetectrl-shift-c maxmotives
😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetevki ide adná a sims 2 magyar kiegészítőét😕😕
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 hetemaxmotives-szükségletek maxra mennek
motherlode-50.000 pénz
moveobjects on/off-a tárgyak rakhatók egybe, postaláda,kuka mozgatható lesz
againg off/on-öregedés leálítása
UnlockCareerRevards-Karrier jutalmak mekapása
…………😉😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteMi a sims 1 ben a telepítőkod
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteKérlek mond meg🙂
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteszia🙂 éntom elmondom az sg rölvegy ha beirid hogy:sims 2tö letöltése hameg nemjo akor visszadomdetom hogy jolesz😮😎
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteja és vikivoltamakio meg ata holnapjövök fel vagyma
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteha pénzt akarsz csinálni azt kell beírni ,hogy montherlode😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteHol Lehet Letöltéeni a Sims 2-töt😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteén tudok eggyet motherlode
vagy unlock próbáld ki mindkettőt 😎😄🙁😮😛😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 heteen sem tom h hogy kel letolteni mar orakat is kerestem de nem talaltam de ha valaki tudja irjon az idmra [email protected] 😉
dorcika
16 éve, 5 hónapja és 4 heteRégen játszottam vele… Klassz játék volt, ha nem keverem össze egy másik résszel.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteNekem megvan és nem kellett crack hozzá.DE én talán mefgtudom mondani hogy hol találsz cracket.A googlebe beírod azt hogy sims 2 crack vagy sims 2 crack letöltés v. download és akkor letöltöd.Remélem sokat segítettem.
Hello😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteSzijasztok!
Nem engedi hogy letöltsem a sellőruhát. ha megtudtok valmit akkor írjatok a [email protected]-ra!
Előre is köcce 🙂
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 hetemeg tudná valaki mondani hol tudom letlteni a sims-e nekem jó lenne az egy is mert nekem nincs sims em de az egyik ismerösömnek van lecci ha tudid irj ide az üzenőfalra!🙁
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 hetea kodosoknak ajánlom cheat lend
😉
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteHali. Nemtudjátok véletlenül az öregedés elleni kódot?😮
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteKattints a (Build) építés módra ha építeni szeretnél.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteKeretsd meg a google-ben az ,,Alcohol” nevű programot.😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteMelyik kód a sims1 ben a klapaucius
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hete?n nagyon szeretem a simset🙂 csak azt nem tudom hogy kell let?lteni ?s ?j leptopom van ?s azon nincs rajta a sims2😕
marduk
16 éve, 1 hónapja és 3 heteaz ürülék 😄
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 5 napjanagyon szeretem a simset. ez a világ legjobb játéka.
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 5 napjanem
vendeg
16 éve, 3 hete és 7 órájaöregedés kogya:aging of
vendeg
16 éve, 2 hete és 4 napjasziasztok!nem tudjátok a sims 3 pénzcsináló kódját?ha valaki tud segiteni kérlek küld el a:[email protected]
vendeg
16 éve, 2 hete és 4 napjasziasztok!én abban szeretnék sewgítséget kérni hogy hogyan lehet a sims 3-ban pénzt csinálni.ha valak tud valamit akkor kérlek írj a:[email protected]őre is köszi!!!!!!!!!!!😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉
vendeg
16 éve, 2 hete és 3 napjaagin of
vendeg
16 éve, 1 hete és 1 órájaa sims 3-ba a pénz kód;motherlode
vendeg
16 éve, 3 napja és 23 órájanem csak a háromba a 2 is motherlode a kód😉😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 hetehogy lehet pénzt csinálni?
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 heteléccykeh segítsetek
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 hetemoutherload😎
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 napjanem nekem ps2-re van meg😎😕😄🙂🙁😮😛😉
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteMOTHERLODE ÍGY 😉
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 5 napjamotherlode😄😄🙂😮😛😉
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 heteléci segítcsetek hogy kell a teh sims 2 ben kocsit cinálni? aki esetleg megtud valamit írjon a [email protected]-ra.😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 hetemert nincs itt a jatek???
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteÜdv! szeretnék autót betenni,le is töltöttem engedélyeztem, de nem működik 😖 Valaki tudna segíteni? Kérlek írjátok meg a [email protected] ra! elöre is köszi 😄
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 napja😄😄😄😄😄😄😕😕😕😕😕😕😕😕😕😎😎😎😎🙁😮>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 napjaén megszeretném szerezni ezt a játékot😎😎😎🙁🙂😄😕
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 heteSZiasztok,VIKI vagyok és te
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 hetenekem megvan minden része😎
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 heteHali valaki nemtudja hogy miértnemjó a sims2 telepito kodja? 🙂🙁
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 heteSzerintem azért mert nem eredeti a játékod!😛
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetehogy kell a crackét le szedni😕
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteez nagyon jo jatek,lehet hogy nekem is meg lesz😄
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteinkább akkor már sims3-al játssz sokkal jobb
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 5 napjamotherlode
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteLe szeretném tölteni a sims 2-t , nem tudom hogyan kéne . Ha valaki tudna segíteni akkor kérem írjon e-mailt : [email protected] … Nagyon köszönöm …. üdv Csilla
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteLe szeretném tölteni a The Sims 2-t …. Nem tudom hogy kell 🙁 Ha valaki tudna segíteni akkor kérem írjon nekem : [email protected]
Előre is nagyon köszönöm …..
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteKérem valaki Írjon nekem e-mail címemre … : [email protected] …… Nagyon örülnék …. Plase ….
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 napjaHa valakinek kellene itt a sims 2 telepítőkódja.AVB3-7CQH-QAQJ-LRR3-QZY8
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteHeló.Én szívesen leírom mindenkinek.Van egy oldal,ahonnan a Sims 2 kiegészítőket,sőt még az alapjátékot is lelehet tölteni,de ahhoz sajnos kell Torrent.Én letöltöttem.Ha kell segítség,írjatok ide:[email protected]
😉
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 heteHello. Nos letöltöttem a sims2 alapjáték crackjét megcsintem kicseréltem a TSBin be lévö sims2.exe fájlal de semmmi:Kérjük helyezze be a sims 2 egyetem CD-t. valami iylesmit ir ki. Légyszi segítsetek :c emailom: [email protected]
tommygarros
12 éve, 2 hónapja és 2 heteNagyon sokat játszottam az 1-el meg ezzel is jó poén XD