Ennek fényében kezdtem én el újra a Maffiát. Az információgyűjtés folyamán számtalan rajongói oldallal találkoztam, ahol hasznos adatokkal gazdagodtam. Ez a nagyarányú érdeklődés is mutatja, hogy a játéknak még ma is van létjogosultsága, és igenis a 2002-es megjelenés óta még a mai napokban is az – ha lehet így mondani – középpontban van. Mondanom sem kell, hogy a több mint 20 díj begyűjtése jelent valamit, és a hivatalos oldalon több oldalt kell lapozni, hogy megnézhessünk minden értékelést. A végtelenségig igényes játék jellemzőit próbálták egyesíteni a csehek a fantasztikus történettel, ami nagyrészt sikerült is.

A sztori Tommy-ról szól, aki taxisként dolgozott Lost Heaven utcáin, míg egy nap bele nem keveredett a Maffia ügyeibe. Jobban mondva, ha akarta volna, elkerülhette volna, de győzött nála a kíváncsiság és a pénz. Ez az egyszerű életet élő taxis egy nap megmentette a „Don” (Don Salieri, a nagyfőnök) embereit Sam-et és Paulie-t, akik a rivális nagyember gorillái elől menekültek. Cserébe a srácok felajánlották Tommynak, egy nagy köteg pénzzel megtoldva, hogy dolgozzon velük. Itt volt az a pont, hogy elkerülhettük volna a végzetünket, de nem így történt, szerencsére, mondhatnánk, hiszen akkor nem lenne mivel játszanunk. Innentől az események felgyorsulnak, és Tommy azon veszi észre magát, hogy a családhoz tartozik. A játék egyik erőssége abban rejlik, hogy végig a történeti szál mentén haladunk, mindig tudjuk, hogy mi miért történik, talán az lenne a legjobb hasonlat, hogy olyan, mint egy film. A küldetéseket egyenesen a Don-tól kapjuk, aki egy bevezető animációban vázolja fel az elképzeléseit, és minket használ föl ezek megvalósításához. Nem véletlenül említettem a „használ föl” szót, de ne lőjük le a poént. A történet két szál mentén halad. A fő szál később játszódik Tommy a rendőrfőnökkel beszélget és tulajdonképpen elmeséli kalandjait a Maffiában, így az emlékeit játsszuk mi, játékosok.

Don Salieri, a főnökünk egy családi vállalkozás mögé rejti dolgait, és innen irányítja az egész várost. Pontosabban fogalmazva csak egy részét, ugyanis van még egy nagy fejes a városban, aki megpróbál szintén babérokra törni. Mindenki tudja, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, ezért mindenképpen kezelni kell az adott problémákat. No, valahol itt kezdődik, és folytatódik Tommy története, és még koránt sincs vége. A sztoriról talán ennyit, nem hiszem, hogy a kedves játékos örülne neki, ha elmondanám az egészet, de maradjunk annyiban, hogy izgalmas, ötletes és váratlan. Ami nagyon tetszett benne, hogy nem szajkózza az unalmas eddig megismert sémákat, gondolok itt pl. arra, hogy fantasztikus karrier után mi leszünk az istenek itt a földön, akinek a keze mindenhova elér. Nem. A Mafia más. Átgondolt, életszerű, nagyszerűen megírt, váratlan fordulatokkal teli igazi mestermunka. A küldetéseket sem lehet csak úgy elkezdeni, mert egy-egy keményebb akcióhoz fel is kell szerelkezni. Miután beszéltünk a főnökkel ki kell menni az udvarra, ahol Ralphy, a család saját autószerelője vár minket. Ő készíti fel az autóparkot (a játék folyamán egyre több és több autót tudhatunk magunkénak) a következő akciókra, és tőle tanulhatunk új trükköket a legújabb zárak feltörésére, így el tudjuk lopni akár az utcáról is az egyre jobb és újabb modelleket. Azonban a sikeres akcióhoz hozzátartozik a jó és gyors autó mellett a kabát alá rejtett méretes skuló is, amivel Vincenzo fog minket ellátni, akinek egy egész raktárnyi fegyvere van számunkra.

Ha már itt tartunk, akkor beszéljünk a járművekről és a fegyverekről. A játékban megtalálható közlekedési eszközök száma igen magas, körülbelül 60 autóval szaladgálhatunk ide-oda a városban. Autót mondtam volna? Akkor abba értsétek bele a sedanokat, kabriókat, coupekat, sportautókat, sőt még a teherszállító járműveket is. Egy-egy modellnek több változata is létezik a játékban, mindegyik más-más menettulajdonságokkal, és szemet gyönyörködtető kidolgozottsággal rendelkezik. Az elején természetesen csak a gyengébb autókat tudjuk használni, ami a „lassan járj tovább élsz” elv alapján működik, hiszen még egy-egy dombra is kész szenvedés felmenni vele, sőt akár az is előfordulhat, pl ha már egy kicsit leamortizáltuk, hogy fel sem bírunk vele menni az emelkedőn. Ilyenkor nincs mit tenni, ki kell szállni és gyalog folytatni, de a leleményesebbek akár szerezhetnek maguknak egy másikat is (a’la GTA). A ’20-as, ’30-as évek Amerikájában a tömegközlekedés jelentős részét a villamos és a magasvasút tette ki. A Maffiában mindkettő megtalálható, sőt használni is tudjuk.

Ha úgy tartja kedvünk, akkor a város egyik részéből a másikba több módon is eljuthatunk: gyalog (nincs ilyen elvetemült ember), autóval, villamossal, vagy a magasvasúttal. Az igazat megvallva a legtöbb helyre autóval fogunk járni, de a lehetőség akkor is megvan arra, hogy választhatunk, és ha passzívan is, de ez hozzáadódik a hangulathoz és a szabadságérzethez. Itt kell megemlíteni a rendőrök munkáját, akik bőszen vigyázzák Lost Heaven utcáit. Olyannyira, hogy nagyon is szigorúan veszik a gyorshajtást (60km/h a megengedett), a piros lámpán való áthaladást, a különféle baleseteket valamint azt sem nézik jó szemmel, ha pisztollyal a kezünkben mászkálunk az utcán. Ilyenkor levillognak minket az út szélére és egy alapos büntetésre számíthatunk, kivéve a pisztolyos eseteket, amiért azonnali karperec jár. Ha még idejében megállunk, akkor semmi gond nem lehet, de ha nem állunk meg nekik, akkor jön az eszeveszett üldözés a városon keresztül. Elég nehéz előlük meglógni, ugyanis valahogy az a fránya rendőrautó mindig jobban gyorsul, mint mi. Az erősebb modelleknél már nincs ilyen probléma, könnyedén lerázzuk őket, de amíg kisebb gép van alattunk, addig meggyűlhet a bajunk a szervvel.

A fegyvereket nem vitték túlzásba a fejlesztők, csak pár darabot tettek bele a játékba, de azok olyanok, amiket nem lehetett kihagyni, hiszen a kor klasszikusai. A játékban találkozhatunk a jó öreg magnummal, a Mosin Nagant puskával, ami ugyan orosz fejlesztés, de Amerikában is népszerűnek számított, aztán ott van még a .45-ös colt, a shotgun és a legnagyobb, a leghíresebb és a kort nagyban meghatározó igazságtevő a Thompson (Tommy gun) géppisztoly. Mondanom sem kell, ez az utolsó a leghatásosabb, és ha tehettem, mindig ezt használtam a játék folyamán. Azonban ezzel sem szabad vaktában, őrült módjára lövöldözni, mert nem fogunk eltalálni semmit, ugyanis ha folyamatosan nyomjuk a tűzgombot, akkor nem lehet kordában tartani, viszont rövid, de pontos, célzott lövésekkel akár a távolabb lévő embereket is el tudjuk vele találni. A játék érdekessége, hogy harmadik személyű az irányítás, azaz a főhősünk háta mögül szemléljük az eseményeket, így meg kell szoknunk, hogy ha fegyver van a kezünkben, akkor egy célkereszt lesz segítségünkre a célzáshoz, semmi több.

A grafika – szerintem – még mindig megállná a helyét, igaza vannak benne elavult megoldások, de ne ítéljünk elhamarkodottan, hiszen a 2002-es megjelenéskor a célhardver az nVidia TnT2-ese volt, ami ugye tudjuk, hogy a maga idejében fantasztikus kártya volt, de mai szemmel nézve már talán nevetségesnek tűnik a teljesítménye és a tudása. Ha elgondolkodunk rajta, hogy erre a kártyára írták a programot, már nem nevetünk, hanem csodálkozunk, hogy hogyan lehetett ilyen grafika azon a kártyán?! Egyszerűen: az LS3D az Illusion Softworks saját fejlesztésű grafikai motorja egészen egyedi, olyan, amit sok játékról manapság sem lehet elmondani: gyors és szép. Nincsenek csicsás Dx9-es effektek, de vannak helyette részletesen kidolgozott karaktermodellek, még részletesebb járműmodellek, fényforrásnak megfelelően változó árnyékok, és egyedi textúrák.

Apropó textúra: lehet, hogy egy kicsit szokatlan lesz a szemnek, ugyanis nem túl részletesek, hiszen ha belegondolunk, akkor az akkori kártyák legtöbbjén 32 Mb RAM volt, ami ugye jóval kevesebb a mai, modernebb társaikhoz képest (128Mb alatt már talán nincs is kártya a piacon), így a részletességgel spórolni kellett egy kicsit, mert nem fért volna el a memóriában. Azt viszont megoldották a srácok, hogyha belső területeken vagyunk, mint pl. a beszélgetéses átvezető jelenetek, ott nagyon is élesek a képek, és talán még egy mai játékba is elmennének, hiszen egy kisebb területen kevesebb a megjelenítenivaló, ami magával vonzza azt, hogy szebb, élesebb képeket lehet használni. A fejlesztők figyeltek az ilyen apró részletekre is. Ez dicséretes.

A végén nem hagyhatjuk szó nélkül a hibákat sem. Sajnos néha beleakadtam különböző tereptárgyakba, ami néha egy-egy időlimites küldetésnél idegesítő lehet, de mondom, csak néha fordult elő, így meg van bocsátva a dolog. A grafikus motor mellé fejlesztettek egy valósághű fizikai motort is, aminek elég sok hibája van, jobban mondva nem mindig valósághű az a fizika, főleg a járművek viselkedésére gondolok itt, viszont benne van a force feedback-es kormánytámogatás, így sokkal precízebben irányíthatjuk a gokartot a városban. Ezen kívül előfordult, hogy nem működött az egyik küldtetés, de az újraindítás megoldotta a problémát.

Hogy mit kaptam? Másodszorra játszottam végig, és másodszorra is megkaptam a hamisítatlan Maffia hangulatot. Ha jó értesültem, akkor készítik a második részt, amit hisztérikus állapotban várok én és az óriási rajongótábor világszerte. Ha teheted, nehogy kihagyd. Nálam felkerül a cd a „világ legjobb játékai” polcra.