A korábbi képregényadaptáció (A fantasztikus négyes) után ezúttal egy játékadaptációról van szó, mely természetesen kitüntetett figyelemnek örvend a játékosok és egy olyan, elsősorban hozzájuk szóló online magazin esetében, mint amilyen többek között a Game Channel.
A Hitman alias 47-es ügynök az IO Interactive legyőzhetetlen orgyilkos akcióhőse, akiről az első film 2007-ben született (részben szintén a Fox stúdió égisze alatt), és egészen korrekt, de legalábbis egyszer mindenképpen nézhető adaptáció volt Timothy Olyphanttal a címszerepben.
Az új változat azonban többnyire fájdalmasan vontatott és túlságosan is komolyan veszi magát ahhoz, hogy élvezhető legyen. Hasonlóképpen a két héttel ezelőtti Fantasztikus négyeshez, a magasröptű gondolatok erőltetése csupán a lapos, illetve kínos dialógusok számát növeli, a drámaiságot azonban annál kevésbé képes fokozni.
A talán igazi névvel sem rendelkező, genetikai úton emberfeletti gyorsasággal és találékonysággal felvértezett, ugyanakkor szinte teljesen érzelemmentes 47-es ügynök (Rupert Friend) ez alkalommal egy bajba került nőt üldöz, aki megbízói számára fontos információkkal rendelkezik.
Katia (Hannah Ware) kétségbeesetten igyekszik megtalálni valakit, aki fényt deríthet homályba vesző múltjára, illetve saját rendkívüli képességei eredetére. A lányt azonban a Szindikátus nevű terrorista hálózat is üldözőbe veszi, melynek vezetőjét ugyanannak a személynek a kézre kerítése motiválja, hogy megtudhassa a genetikailag módosított szuperkatonák létrehozásának titkát.
Miközben mindenki Katia nyomában liheg, egy másik ügynök, a kifinomult stílusú John Smith (Zachary Quinto) védelmet ígér neki, ha elvezeti a keresett személyhez. A fokozatosan bonyolódó játszmában a tanácstalan lány, aki azt sem tudja, kinek higgyen, egyik pillanatról a másikra azt veszi észre, hogy elszabadul körülötte a pokol, és a hullák száma egyre csak nő – elsősorban persze a 47-es ügynöknek köszönhetően.
Ha csak a sztori sablonosságát nézzük, az valamelyest ez esetben is megbocsátható, hisz mi mást várhatnánk egy ilyen témában készült adaptációtól. A nagyobb gond az, hogy túl kevés a lazaság, a humor és a könnyed pillanat, a rendezés pedig igencsak középszerű – a mindeddig csupán reklámokat dirigáló Aleksander Bach stílusa nem igazán magával ragadó, inkább iparos jellegű.
Bár a vizuális megvalósítás nem nevezhető B-kategóriásnak a filmben (a szingapúri látványvilág például egyenesen káprázatos), szinte minden más igen messze van az A-kategóriától.
A forgatókönyvet ugyanaz a Skip Woods írta, aki már a 2007-es változatot is elkövette, ezúttal azonban még annál is gyengébb narratívával és interakciókkal átszőtt, érdektelenebb cselekményt, valamint kidolgozatlanabb és unalmasabb karaktereket sikerült létrehoznia.
A 47-es szerepében Rupert Friend mindent megtesz, ami tőle telik, de a gyenge szöveggel és jellemábrázolással ő sem tud mit kezdeni, ráadásul nem rendelkezik az Olyphantban korábban látott karizmával sem. Nyilvánvaló, hogy egy alapvetően érzelemmentes figura eljátszása eleve nem támaszt különleges színészi elvárásokat, a fizikai jelenlét azonban annál fontosabb az ilyen szerepeknél, amit Friend nem vagy legfeljebb csak nyomokban képes prezentálni.
Érdekesség, hogy a főhőst eredetileg a két éve elhunyt Paul Walker alakította volna, ám nem valószínű, hogy akár ő sokkal többet tudott volna emelni a már az alapok terén igencsak gyenge produkció színvonalán.
A filmben való részvétel a már jóval nívósabb produkciókat megjárt Zachary Quinto és Ciarán Hinds hírnevét sem öregbíti, esetleg a szerepét korrektül alakító, eddig viszont jóformán ismeretlen Hannah Ware számára jelenthet egyfajta ugródeszkát az akciómozik világa felé.
Akár jó móka is lehetett volna a Hitman amúgy teljesen felesleges rebootja (ha már egyszer mégis megcsinálták), ha az alkotók a stílusos akciókra és a könnyed, önironikusabb narratívára helyezik a hangsúlyt a videojátékszerű megvalósítás és a hiteltelen drámai hangvétel helyett, illetve ha sikerül egy karizmatikusabb címszereplőt találniuk.
Ami pedig a Fox-ot illeti, reméljük most már tényleg a fejükhöz kapnak és összeszedik magukat – pláne a film eddigi tizenegynéhány millió dolláros bevétele láttán, ami egyáltalán nem néz ki jól a beleölt harmincöt millió árnyékában.
Ennél valószínűleg akkor sem járnának rosszabbul, ha a remake/reboot vonal erőltetése helyett most már valóban inkább eredeti történetekhez adnák a nevüket és a dollármillióikat – többek között olyanokhoz, mint a már nagyon várós Mentőexpedíció című sci-fi Ridley Scottól, mely október legelején debütál a magyar mozikban.
wegh
10 éve, 4 hónapja és 3 heteValahogy sejtettem, hogy ez lesz belőle. Pedig moziba is mentem volna, ha jó a visszhangja a filmnek. Mondjuk szerintem az előző film is borzalmas volt. Számomra szinte nézhetetlen volt, ahogy a 47-es érzelmi vívódásokkal embereket akar menteni. Fúj. Talán majd egyszer végre megkapja a megérdemelt filmjét ez is. 🙂
imperator
10 éve, 4 hónapja és 3 heteMost őszintén, mit várhat az ember egy olyan filmtől, ahol még a főszereplőt se tudják rendesen adaptálni. A 47-es jellegzetessége, hogy KOPASZ, szó szerint semmi haja sincs, itt meg látszik, hogy csak átmentek a nullás géppel és kész. Még azon csodálkozom, hogy nem váltot nemet vagy rasszot. Amúgy meg már az előzetesekből lejött, hogy semmi köze nem lesz a játékhoz, legalább is a trailerben szétlőttek/robbantottak mindent, a 47-es lényege, hogy csendben és feltűnésmentesen végzünk a kijelölt célpontokkal. Persze végig lehet vinni úgy is, hogy hogy tömeggyilkosok vagyunk, de akkor meg semmi élvezet nincs benne. A 4-ben is ha minél feltűnőbbek voltunk, annál nehezebb volt a játék. Egy szimpla lopakodós/feszültségkeltős film kellene egy olyan szereplővel, aki beolvad a környezetbe és észrevétlen marad, és csak a végső esetben nyúl a fegyverhez. Lehet ebből is jó filmet csinálni egy jó rendezővel és forgatókönyvíróval.
italianman
10 éve, 4 hónapja és 3 heteNekem ez egyszer nézős film lesz, mint sok más hasonló érdeklődésű ember számára. Az előző rész még nekem anno (13 évesen) tetszett , bár már akkor is túl tömörnek tűnt. Katia-kal csak a baj van 😄 .
muki
10 éve, 4 hónapja és 3 heteFú de kár érte. Nem értem amúgy én sem ezt a nagy reboot mániát, az előző szerintem nagyon jó volt.
paulmarlow
10 éve, 4 hónapja és 3 heteSokan mondták nekem és a neten is írták,hogy a hitman játékmenete nem széles vászonra illő.
Nos én simán eltudnék képzelni egy olyan filmet, ahol nem a 47-es ügynök van a főszerepben,hanem egy nyomozó aki a gyilkosságai után nyomoz…Akár a film feléig meg se kéne mutatni az ügynököt…sőt a filmnek se kéne utalnia film címben se rá….max annyit lehetne a plakátra rábiggyeszteni,hogy a Hitman játékokat fejlesztő vagy kiadó közreműködésével készül a film.
JA és addig amíg Jason Statham él és Hitman adaptációt csinálnak a főszereplése nélkül,addig nem lesz jó hitman egy film se. 😄 Annak az embernek a karakterére van írva ez a figura. 😄