Végül Liam Neeson lett a kiválasztott, aki öregkorára igazi akciósztárrá nőtte ki magát – olyannyira, hogy egy idő után már inkább szabadult volna ettől a rá aggatott titulustól. Talán ez sarkallta arra, hogy egy vérbeli komédiával is szerencsét próbáljon, és teljes egészében átadja magát a tabuk nélküli bolondozásnak.
Habár az olyan vígjátékok, mint a Hogyan rohanj a veszTEDbe vagy a Sötét zsaruk a Föld körül nem igazán hoztak sikert a számára, a Dermesztő hajszában például, mely egy sötét komédiaként is értelmezhető bosszúfilm, igencsak menő volt, ahogyan végig fapofát vágva lehozta a főszereplő karakterét.
Mindez akár a nagyközönség számára is biztató jel lehetett azt illetően, hogy Neeson egy, a Csupasz pisztolyhoz hasonló vígjáték protagonistájaként is képes lehet megállni a helyét. A helyzet azonban az, hogy ezt a filmet egyáltalán nem fapofával játszotta végig, és hogy ez mennyire jó vagy rossz nekünk, az már igencsak szubjektív megítélés tárgyát képezi…
Az ifjabb, de már erősen a nyugdíjaskor felé járó Frank Drebin hadnagy (Neeson) apja nyomdokain járva a Los Angeles-i rendőrségnél teljesít szolgálatot, és szó szerint bármit hajlandó bevetni annak érdekében, hogy elkapja a törvény ellen vétő rosszfiúkat. Amikor azonban egy gyanús (ön)gyilkossági eset kapcsán szemben találja magát a tech-mágnás Richard Cane-nel (Danny Huston), minden segítségre szüksége lesz, hogy megállítsa a városra szabaduló káoszt.
Szerencsére mellette áll kissé esetlen, ám mindig segítőkész kollégája, az ifjabb Ed Hocken (Paul Walter Hauser), de a korábban Cane-nek dolgozó elhunyt özvegye, a még ötven felett is dögös Beth Davenport (Pamela Anderson) sem maradhat ki a nyomozásból. Hősünk természetesen azonnal belegabalyodik a nőbe, és együtt furánál furább helyzetekben igyekeznek fényt deríteni az esetre.
Végül egy halott újságírón, egy „szexuálisan molesztált” kutyán és jónéhány primitív elmeállapotba visszasüllyedt emberen keresztül sikerül eljutniuk a megoldáshoz. De vajon mennyire elégíti ki mindez hősünket, és, ha már itt tartunk, bennünket, nézőket, akiket a főszereplő meg is szólít a stáblista után?
Nos, ha Frank Drebin nevében nem is beszélhetek, annyit rögtön szeretnék leszögezni, hogy nézői szempontból egy újabb rendkívül megosztó produkcióval van dolgunk – sőt, valószínűleg egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy az új Csupasz pisztoly a közelmúlt leginkább megosztó mozija. Ez már csak abból is elég könnyen leszűrhető volt számomra, hogy a premier előtti vetítést követően a közönség egy része lelkesen tapsolt, míg mások csendben elhúzták a csíkot, amilyen gyorsan csak lehetett.
Ami engem illet, nekem sem igazán jöttek be a látottak, és többen is akadtak a környezetemben, akik hasonló véleményüknek adtak hangot. És ez elsősorban nem annak volt köszönhető, hogy maga a cselekmény csupán huszadrangú szempont volt, vagy épp annak a következetlenségnek, hogy a főszereplő részéről hol volt az eseményeket kommentáló narráció, hol meg nem, látszólag teljesen véletlenszerű módon.
A bibi sokkal inkább a hangvételben és az alakításokban keresendő, melyek számomra nem kevés kívánnivalót hagytak maguk után. A kettő egyvelege ugyanis gyakran eredményezett erőltetett jeleneteket, melyeken inkább az látszott, hogy viccesek akarnak lenni, minthogy valóban azok lettek volna, de jónéhány felettébb kínos pillanat is akadt a filmben.
A humor tekintetében meglehetősen vegyes a kép, lévén az alkotók szinte mindent bevetettek annak érdekében, hogy a történet aktuális állásától függetlenül megnevettessenek bennünket. Azt ugyanakkor biztosan állíthatom, hogy az összkép nem az intellektuálisabb jellegű poénok felé hajlik, és akkor még finoman fejeztem ki magam. Az én ízlésemnek mindenesetre túlságosan sok volt az erőltetett szóvicc és az életszerűtlen szituációs geg, és túlságosan kevés az igazán ütős, valóban szellemes poén.
Ahogy az ilyen produkciókban lenni szokott, filmes kikacsintásból is előfordul néhány, de azok sem ütnek igazán nagyot, mint ahogyan a cameo szerepek sem. A parodisztikus jelenetek között ugyan akad olyan, amelyik jobban sikerült, de ezekből sajnos nagyon keveset kapunk. Az eredeti filmsorozat megidézése úgyszintén erőltettetnek és túljátszottnak hat, miáltal ez az új verzió legfeljebb halovány utánzatnak tűnhet sokak szemében.
Tény, hogy az eredeti filmeket már elég régen láttam, és tudom, hogy az emlékek általában megszépülnek, de be kell vallanom, hogy emlékeim szerint azoknak sokkal jobban eltalált és természetesebb humoruk volt, a stílusról már nem is beszélve. És igen, már megint a stílus (vagy annak hiánya) a probléma – alighanem ez is teszi annyira megosztóvá a produkciót, amiről sehogyan sem lehet objektíven írni, bármennyire is próbálkozik az ember.
Némi túlzással ez az egész film akár egy stand-up comedy is lehetne, és hogy abból kinek mi jön be inkább, az megint csak teljesen szubjektív beállítottság kérdése. S bár Liam Neeson látszólag szívesen csinált komplett idiótát magából, azt kell mondjam, nem igazán áll neki jól a túljátszott szerep – véleményem szerint legalábbis a vicsorgó és hevesen gesztikuláló Liam Neesonnál még a fapofát vágó Liam Neeson is sokkal jobb volt. Persze újfent leszögezem: ettől mások számára még józanul is kellemes kikapcsolódásnak bizonyulhat a produkció…
vape
5 hónapja, 1 hete és 1 napjaNa így most már különösen kíváncsi leszek. Hétvégén nézem meg, és félő hogy nekem is ez lesz a véleményem…
fighterlaci
5 hónapja, 1 hete és 1 napjaEz egy jó kritika! Végre, eddig csak olyat olvastam ami isteníti. Jó lesz neke a streaming.
patrik94
5 hónapja, 1 hete és 1 napjaNagyjából erre számítottam, szóval nem vagyok meglepve. Az az éra amikor ezek a stílusú filmek mentek, már eltűnt, megvolt a saját zsigeri humora, amikor még a színészeken is láttad, hogy elröhögik magukat. Más a mozi manapság, más színészek és rendezők próbálnak utánozni…
tommy
5 hónapja, 1 hete és 1 napjaEttől tartottam, hát akkor ez van. 🙁
mobydick
5 hónapja, 1 hete és 1 napjaSajnos ez várható volt.
golem
5 hónapja, 1 hete és 7 órájaHát erre nem ülök be.
petrovicsz
5 hónapja, 1 hete és 1 órájaMegnéztem és hát nem értettem miért röhögnek sokan mellettem, csak néztem bambán hogy mi volt vicces. De nem én voltam ezzel kissebbségben… Nagyon félrement ez a film sajnos.