Manapság már-már közhelyszinten kezd közszájon forogni a "régi jó dolgokból nem maradt már semmi" tételmondattal ellátott panaszáradat, ha a vártnál jóval silányabbnak bizonyul valami, amire beruháztunk. Bár meglehet, hogy a videojátékok esetében kissé túlzás "régi" dolgokat emlegetni, hiszen csupán néhány évtizedes múltról beszélhetünk esetükben, tény és való, hogy újabban valami nagyon kihalófélben van a játékiparban. Hívhatjuk ezt a valamit az elkészült produktumok súlyának, a játékosok agytekervényeit igénybevevő összetettségnek, vagy szimplán csak profizmusnak, egy azonban biztos: bárminek is nevezzük, az XCOM: Enemy Unknownban rálelhetünk erre az elvesztett kincsre.
Noha a Firaxis Games által fejlesztett és a 2K Games kiadásában készülő alkotás csak október 12-én kerül a boltok polcaira az öreg kontinensen, a játék hazai forgalmazója jóvoltából rátehettük a kezünket egy kipróbálható változatra, így nagyjából már most vázolni tudjuk, hogy mire számíthattok szűk egy hónap múlva. Az XCOM: Enemy Unknown a '90-es években hódító UFO-sorozat legújabb, a legutóbbi rész után mintegy 11 évvel kiadott epizódja. A játék története pofonegyszerű: a Földet idegen lények támadják meg, melyek ellen nekünk kell felvennünk a harcot a szupertitkos XCOM nevű szervezet egyik parancsnokaként. Az egy mondattal leírható sztori mögött azonban iszonyatosan összetett játékmenet lapul.
Az ufók Mars-színűvé változtatták a Földet
Az eddig kiadott előzetes videók nagyrészt csak a harctereken történő csatározásokba engednek bepillantást, így nem árt már rögtön az elején leszögezni - főleg a szériát kevésbé vagy egyáltalán nem ismerők számára -, hogy a tényleges összecsapások csupán a játék egy kisebb szeletét képezik. Körökre osztott stratégiai játékról lévén szó persze fontos, hogy mikor és melyik katonánkkal használjuk ki a körönkénti két cselekvés (mozgás, tüzelés, stb.) lehetőségét, hiszen előre kigondolt taktika és megfelelő fedezék híján könnyen ítélhetjük halálra emberünket. Ha viszont csak és kizárólag a harcokra összpontosítunk, az rövidtávon ugyan akciódúsabb élményeket, hosszútávon viszont biztos halált eredményez.
A szobor mögött biztos nem látnak majd meg
Föld alá vájt bázisunk fejlesztése, az idegen lények tanulmányozása, újabb katonák kiképzése valamint a már meglévők továbbfejlesztése nélkül ugyanis nem jutunk majd egyről a kettőre a csatamezőkön sem, köszönhetően az egyre erősebb és egyre nagyobb számban támadó alieneknek, akik ellen egyre fejlettebb fegyverekre és egyre harcedzettebb legénységre lesz szükségünk. Ha tehát lelkiismeretes vezető benyomását akarjuk kelteni feletteseinkben, akkor bizony a játékidő nagyobb, vagy legalább ugyanakkora részét a főhadiszállásunkon fogjuk tölteni, parancsokat osztogatva mérnököknek, kutatóorvosoknak, újoncoknak és mindenkinek, aki a vezetésünk alá tartozik.
Íme a bázis! De hol van a lift..?
A játék tehát ebből a két részből áll: bázisfejlesztés személyzetestől, mindenestől, és csaták egy-egy maroknyi csapattal - a dolog azonban még ennél is összetettebb. Sokszor előfordul ugyanis, hogy amikor újabb ufó-tevékenység után kutatva végigfuttatjuk szkennerünket a Föld térképén, egyszerre több helyszínről is riasztást kapunk. Az ilyen esetekben döntés elé kényszerülünk, hogy melyik országot mentsük meg ideiglenesen az idegenek pusztításától, és ezáltal melyikeket hagyjuk sorsukra. Választásunkat befolyásoló tényező lehet például az adott ország távolsága, a sikeres küldetésért járó jutalom (pénz, tudósok, mérnökök, katonák, vagy egyéb támogatás), a misszió előzetesen jelzett nehézségi foka, valamint az is, hogy mekkora pánikot okozott már az adott államban a földönkívüliek ténykedése.
Meghegesztem az ajtófélfát, jó?
Ezekben az esetekben is fennáll a lehetőség, hogy a minél könnyebb vagy minél magasabb jutalommal honorált feladatokat válasszuk, ám ez nem feltétlen a legüdvösebb megoldás. A felettünk álló vezetőség ugyanis sokkal jobban örül neki, ha a problémásabb területeken intézkedünk, illetve ha minél több országgal építünk ki baráti kapcsolatot - meg persze annak is örülnének, ha nulla költségvetéssel mentenénk meg az egész világot, de ezek a főnökök már csak ilyenek. Döntéseinknek tehát iszonyatosan nagy súlya van mind bázisvezetői, mind csapatirányítói szempontból, így nemhogy nem árt, hanem egyenesen kötelező minden lépésünk előtt alaposan megfontolni, hogy mibe vágunk bele. A terepen, vagyis a harcok során mindez még azzal tetéződik, hogy ha esetleg elveszítjük valamelyik katonánkat, akkor az ő számára örökre véget ér a játék, így a ráfordított pénznek, energiának és skillfejlesztéseknek is búcsút inthetünk.
Mexikói bajtársunk még igencsak kezdőnek számít
A veszteségek tehát szó szerint fájnak, amihez a fentieken kívül nagyban hozzájárulnak azok az animációk is, melyekkel a készítők teletűzdelték az egész játékot. A csatamezőkön egy-egy hosszabb futás, egy-egy jól célzott lövés és még ki tudja, hányféle esemény alkalmával láthatjuk csapatunk egyes tagjait testközelből, még jobban bevonódva ezzel a játék atmoszférájába. Sőt, a bázisunkon töltött időt sem ússzuk meg átvezető videók nélkül, melyek során a személyzet tagjai rendszerint egyenesen a szemünkbe néznek miközben hozzánk beszélnek, ezzel is tudatosítva bennünk, hogy itt bizony mindenért mi vagyunk felelősek.
Tehát akkor ki, hova, mennyit és mikor lép?
A grafikai kidolgozottságra sem az imént említett animációkban, sem a játék más részein nem lehet panaszunk, a Firaxis emberei ugyanis ezúttal is felettébb kitettek magukért. Az XCOM: Enemy Unknown motorjáról nagyjából ugyanez mondható el: a rombolható környezet, a fegyverek és robbanószerek tulajdonságai, de még a felbecsülhetetlen értékkel bíró lépések is azt mutatják, hogy profi programozók állnak az alkotás mögött. A megtippelhetetlen hosszúságú egyjátékos kampány mellett - melynek hossza szintén döntéseink következményétől függ - ráadásul multiplayer játékmód is helyet kapott a játékban, melynek során belekóstolhatunk a másik oldal, vagyis a földönkívüliek szemszögéből vívott csatározásokba is.
Központ, a fülembe ment valami, visszavonulunk!
Hogy képes lesz-e az XCOM: Enemy Unknown az általa tartogatott, feltehetően gigászi hosszúságú játékidőt kellő tartalommal is feltölteni, az csak a végleges változat letesztelése után derülhet ki. Az előjelek mindenesetre bíztatóak, hiszen a jobbnál jobb képességekkel rendelkező fajtársaikat fokozatosan ránk eresztő idegenek újabb és újabb kihívással, egyre fejlődő bázisunk (sőt, bázisaink!) pedig egyre nagyobb felelősséggel lát el minket a játék előrehaladtával. Elsőre tehát azt mondanánk, hogy érdemes lesz felvenni a harcot az október 12-én esedékes invázió ellen.
