Halo 3 ODST előzetes

2009. szeptember 20.
74.3191
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Egy gyűrű mind felett. A Gyűrűk ura szlogenjét a Bungie is magáénak érezheti, hiszen a Halo sorozatot jegyző fejlesztőcsapat a világ talán egyik legsikeresebb és legjövedelmezőbb franchise-át hozta létre nyolc évvel ezelőtt. A Halo fogalom: világszerte játékosok milliói várják az újabb részeket, az Xbox live-on még mindig az egyik legnépszerűbb online FPS, könyvek jelentek meg ezzel a névvel, készül az animációs filmsorozat, és még egy film is tervbe volt véve, melyet Peter Jackson neve fémjelzett volna, ha nem fulladt volna kudarcba. Bár függetlenné válásakor a Bungie azt állította, hogy nem kívánnak a jövőben a Halo univerzummal foglalkozni, mégis úgy tűnik, hogy nem tudnak szakítani ezzel az univerzummal. A közeljövőben két Halo játék is megjelenik, ebből az egyik, a Halo 3:ODST már itt kopogtat az ajtónkon.
 



Halo 3 ODST előzetes - 2. kép

Az ODST eredetileg egy 3-4 órás minicampaign-nek készült, azonban a Bungie embereinek lett elég ideje arra, hogy egy teljes értékű játékot fejlesszenek. Az előző részekkel ellentétben a főszerepet nem Master Chief kapta, hanem az emberiség hagyományos katonái, az Orbital Drop Shock Trooperek kerültek a középpontba. A helyszín a Föld, azon belül is New Mamboosa városa, amelyet a Halo 2 alatt támadott meg a Covenant. Az általunk irányított, Rookie névre hallgató katona csapattagjaitól leszakadva bolyong a kihalt városban, nyomok után kutatva, melyek talán elvezethetik bajtársaihoz.

Halo 3 ODST előzetes - 3. kép

A Rookie-t és egyébb ODST katonákat irányítva a Master Chief-hez szokott játékosok hamar rá fognak jönni, hogy jóval taktikusabbá vált a játékmenet. Páncélunk közel sem olyan erős, mint az előző részek protagonistájáé, hiszen már néhány lövés is elegendő ahhoz, hogy élettelenül terüljünk el a földön. Pajzs helyett itt úgynevezett Staminánk van, mely lassan töltődik csak újra, és ha elfogy, akkor életerőnk kezd el fogyni. Megjelentek az elsősegély csomagok, így már nem lehet őrült módon előre rohanni, a fedezékeket jóval okosabban kell használni, mint idáig. Mivel nem szuperkatonák vagyunk, ezért az eséstől is sérülünk, kisebbet ugrunk, és lassabban megyünk. Dual Wield-elni sem lehet a fegyvereket, ami furcsa, figyelembe véve azt, hogy a nagy gépágyúkat ugyanúgy le tudjuk tépni, mint Master Chief a Halo 3-ban. Radarunk sincs, ami szintén megnehezíti a dolgunkat.


Halo 3 ODST előzetes - 4. kép

Alap fegyvereink a hangtompítós pisztoly és SMG, így ha ügyesek vagyunk, akkor jópár ellenfelet le tudunk szedni anélkül, hogy a körzetben lévő egyéb Gruntok vagy Brute-ok észrevennének minket. Mivel a pályák kevésbé lineárisak, ezért lehetőségünk van több irányból megközelíteni a mit sem sejtő idegeneket. Megjelent a felülnézetes térkép, amit igen gyakran fogunk nézegetni, hiszen a pályák kifejezetten nagyok, és elég sok útvonal van ahhoz, hogy eltévedjünk New Mamboosa utcáin. A térkép szerencsére könnyen átlátható, rakhatunk le waypointokat, valamint a fő objektívát is mindig mutatja, továbbá a HUD-on lévő iránytű is segít a tájékozódásban. További érdekesség a VISR megjelenése, amely leginkább egy éjjellátó készülékként funkcionál, és amivel szinte tökéletesen látunk a sötétben. Ha ez be van kapcsolva, akkor az ellenfelek körvonala vörössé válik, valamint egyéb, a továbbjutáshoz szükséges tárgyak is jobban láthatóak lesznek.


Halo 3 ODST előzetes - 5. kép

Nem bánik kesztyűs kézzel velünk a Bungie, hiszen már a második pályán olyan ellenállásba fogunk ütközni, amely miatt Heroic nehézségi szinten többször is elhalálozhatunk. Az ellenfelek még mindig intelligensen viselkednek, ha fedezékben állunk, akkor gránáttal támadnak, ha úgy érzik hogy szorul a hurok, akkor megpróbálnak elmenekülni. Tömegesen törnek az életünkre, körbevesznek, és egészen jó taktikákat alkalmaznak ahhoz, hogy pokollá tegyék az életünket. Az életerőcsík visszatérése miatt sokszor igen nagy nyomás alatt leszünk, és imádkozunk, hogy a következő sarkon legyen egy medkit. A pályák egészen nagyok, és mivel elég sok épületbe be lehet menni, ezért változatosak is. De nem csak a városon belül fogunk kószálni, lesz sok nyitott rész is, epikus járműcsatákkal és hordányi ellenféllel.

Halo 3 ODST előzetes - 6. kép

A kampány majdnem annyira hosszú, mint a Halo 3 hadjárata volt. Itt is lehetőségünk van kooperatív játékra, maximum négyen állhatunk neki a történetnek. Kétségtelenül a Halo legjobb funkciója ez, hiszen nincs is annál jobb érzés, mint amikor barátainkkal vállvetve küzdünk a továbbjutásért. A négy nehézségi szint és a bekapcsolható koponyák gondoskodnak arról, hogy ne csak egyszer vigyük végig a játékot. Ha meguntuk a kampányt, akkor ott az új, Firefight névre hallgató játékmód, amely az igazi nagyágyú a játékban. A GoW2 horda módjához lehet a leginkább hasonlítani, négy játékos küzd az életben maradásért az egyre erősebb és nagyobb számban érkező ellenfelek ellen. Bár viszonylag kevés pálya van, a véletlenszerűen megjelenő ellenfelek miatt az újrajátszási faktor igen magas. Itt a játékosoknak közös életszámuk van, ami annyit jelent, hogy összesen 5 élet áll rendelkezésre, tehát ha valaki meghal, akkor a többi játékosnak is csökken az élete. Ha valaki őrült módjára játszik, akkor az egész csapatra veszélyt jelent a ténykedése. Éppen ezért jobban rá vagyunk kényszerítve, hogy csapatként mozogjunk együtt.


Halo 3 ODST előzetes - 7. kép

Az ODST két lemezen érkezik, az egyiken maga a játék található, míg a másik a Halo 3 teljes multiplayer része, összesen huszonnégy pályával. Valamennyi eddig megjelent kiegészítő megtalálható a korongon, így a Heroic, Legendary, és Mithic Map Pack-ek, valamint három teljesen új pálya. Szintén megtaláljuk a Forge-ot is, amellyel átépíthetjük a már létező pályákat, akár barátainkkal együtt is. A Bungie.net-en rengeteg átszerkesztett pálya található, és a Sandbox nevű pályának köszönhetően igen változatos térképeket gyűjthetünk össze magunknak. Aki még nem játszott online a Halo 3-al, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia, hiszen az egyik legszórakoztatóbb konzolos FPS csatákban részesülhet. Ha ellátogatunk a Bungie honlapjára, akkor megnézhetünk egy igen részletes statisztikai adatlapot a saját ténykedéseinkről, hogy melyik fegyvert mennyire használjuk, hol kit mivel öltünk meg, és az összes lejátszott meccs eredményei is láthatóak.


Halo 3 ODST előzetes - 8. kép

Látványvilágban az ODST egy jóval borongósabb, sötétebb képet ad, mint az előző részek. Az égő, kihalt város néhány részen kifejezetten nyomasztó, és közel sem annyira színes-szagos, mint amit eddig megszokhattunk. Ennek ellenére még mindig elég Halo-s a látvány, az égbolt gyönyörűen meg van csinálva, és ugyanolyan festményszerű tájakon küzdünk, mint eddig, csak maga a színpaletta lett egy kicsivel sötétebb. Grafikailag a játék már nem üt akkorát, mint két évvel ezelőtti elődje: bár itt-ott érezhetően finomítottak a megjelenítésen, a Halo Engine-je felett azért láthatóan kezd eljárni az idő. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy csúnya lenne a játék, hiszen művészetileg teljesen rendben van, összhatásilag még mindig gyönyörű a játék. Csupán a textúrák részletessége, valamint a karaktermodellek azok, amelyek már nem feltétlenül veszik fel a versenyt a jelen kor játékaival. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ez csupán egy kiegészítő lemez, amely ugyanazzal a motorral megy, mint a Halo 3, és ahhoz képest azért tupíroztak egy kicsit a grafikán.

Halo 3 ODST előzetes - 9. kép

Ami viszont még mindig az élvonalba tartozik, azok a hangok és a zenei anyag. A muzsika is illeszkedik a látványvilághoz, hiszen az eddigi heroikus zenékkel ellentétben itt jóval melankolikusabb dallamok csendülnek fel a játék során, ami tovább fokozza az élményt. A fegyverek enyhén mélyebb tónussal ropognak, erősebbnek tűnnek, mint az elődökben. A karakterek szövegei mintha nem sokat változtak volna, aki sokat játszott a harmadik résszel az észre fogja venni, hogy a katonák és az ellenfelek nagyrészt ugyanazt mondják, mint eddig. Ez azonban nem olyan nagy baj, hiszen a Halo-ban van talán a legtöbb szöveg az FPS-ek közül, így nem válnak unalmassá a katonák folyamatos csatakiáltásai, és egy-két beszólás még mindig mosolyt tud csalni az arcomra.

Halo 3 ODST előzetes - 10. kép

Aki megveszi a játékot, annak lehetősége lesz 2010-ben a Halo:Reach multiplayer beta-verzióját is kipróbálnia egy rövid időre, ami sokak számára csábítóan hangozhat. Az ODST egy igen kellemes mellékága a Halo szériának, amely hosszú órákra, napokra le fog kötni, amennyiben kedves számodra ez az univerzum. A Firefight mód valószínűleg a téli időszak slágerjátéka lesz az Xbox Live-on, a 24 multiplayer pálya pedig ismét meghozhatja a kedved egy kis online öldöklésre. Fenntartásokkal ültem le a játék elé, mégis kellemeset csalódtam a Halo 3: ODST-ben. Bár kizártnak tartom, hogy az eredeti játék népszerűségét és bevételét elérné, az olcsó ár miatt mindenképpen érdemes beszereznie annak, aki a Halo univerzum szerelmese, de annak is, aki kedveli a kooperatív játékokat.
9 hozzászólás

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 13 napja

Az lenne jó ha kiadnák pc-reröhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 3 napja

Király játék, az összes Halo az volt eddig.

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 7 napja

Nekem nem is hiányzik belőle Chief. Ez a rész úgy lett jó ahogy van. Sok ilyen Halo-t még!

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 7 napja

Ez nagyon ütős darab lett.

válasz erre

FutuRetrO

17 éve, 1 hónapja és 8 napja

Vendég írta:
Ez az amiben már nincs benne Master Chief?
Fején találtad. kacsintó smiley De ez a cikkben is benne van. nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 8 napja

Ez az amiben már nincs benne Master Chief?

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 8 napja

Nagyon nagy game! A Halo3 nekem csalódás volt, de ez nagyon-nagyon bejön.

válasz erre

Yoyo

17 éve, 1 hónapja és 8 napja

Jó is nagyon, engem magával ragadott, pedig szkeptikusan ültem le elé kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 1 hónapja és 9 napja

Kegyetlenül várom. Ma már meg tudom venni!mosolygó smiley

válasz erre
Halo 3 ODST
5.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja