Diablo. Egy név, egy fogalom, amelyet mindenki ismer a játékvilágban. Van aki szereti, van aki utálja, de köztes út nincs vele kapcsolatban. A legendás sorozat első, de leginkább második epizódjával milliókat szögezett a képernyők elé - köztük például engem is. Sosem fogom elfelejteni azokat az éjszakákat, amikor a másnapi matematika dolgozat izgalmat azzal kívántam kompenzálni, hogy leültem Diablózni. Sosem fogom elfelejteni azt sem, hogy emiatt nem írtam meg azt a bizonyos dolgozatot, mert a hajnalig elnyúlt játékot követően nem bírtam felkelni.
A Diablo II - rám és még sokakra a folytatás nagyobb hatással volt - szó szerint varázserővel rendelkezett. Nem csak egy folyamatosan zajló, nagyszerű története volt, hanem egy olyan utánozhatatlan atmoszférája és játékmenete, amit hiába is próbáltak meg olyan sokan lemásolni a múltban - Sacred, Torchlight és a többi - a legtöbb próbálkozás megmaradt szimpla próbálkozásnak. Azt az elementáris élményt, amelyet a Diablo annak idején képes volt elénk tárni, sajnos egyik cím sem tudta megvalósítani maximálisan. Éppen ezért vártam már nagyon, hogy végre kipróbálhassam a Diablo III-at.
Barbár módszerek...
Sosem fogom elfelejteni a napot, amikor Marco felhívott telefonon és nagy izgalommal közölte velem, hogy eljött az idő, vegyem ki a hűtőből az extrém esetekre tartogatott energiaital tartalékaimat, bontsam meg az összes sajtos pufit és fészkeljem be magamat a gép elé, ugyanis hamarosan küldi a Diablo III bétájának kulcsát. Ugyan hevesen bólogattam és helyeseltem a telefonban, az utána következő néhány pillanat kimaradt az életemből. Az összes szép emlék, az összes átjátszott éjszaka, az összes izgalom mind egy pillanat alatt szakadt rám és tudatosult bennem, hogy hamarosan meg fog változni az életem. Nem volt problémamentes, de a Diablo III bétája lassacskán letöltött. Meglepődtem, hogy alig 3-4 GB méretű az egész kliens, ami rosszat sejtetett, de úgy voltam vele, hogy már minden mindegy, csak lássam végre, hogy mit alkotott a Blizzard. Idegesen rákattintottam az indítóikonra, majd nagyot kortyolva az energiaitalomból, belenyúltam a sajtospufis tálba. Ami ezután történt, az ma már történelem!
Akkorát leverek, hogy a tako... ööö, a vér menetet vág a nyakadon!
Elsőként a Diablo III logója jelent meg, majd hirtelen, egy rövid töltési időt követően ott volt előttem az, amire már egy évtizede várok, a játék bétájának menüje, benne az összes választható kaszttal. Az elmúlt napokban - egyrészt a teszt rövidsége, másrészt óriási fanatizmusom miatt - az összes elérhető kaszt oldalán átéltem a bétát, de sosem fogom elfelejteni első választottamat, a barbárt. Ugyan a második részben hithű paladinként harcoltam, de második nekifutásra a barbár oldalán küzdöttem végig magam a jól ismert négy fejezeten, így első blikkre nem is volt kérdéses, hogy a boszorkánydoktor, a varázsló, a szerzetes és a démonvadász helyett - akik egyébként éppen az újabb, de inkább módosított kasztok a Diablo III-ban - kit válasszak elsőként. Döntésemet nem bántam meg, feledhetetlen perceket töltöttem el a béta küzdelmei közben, ugyanakkor már itt kiemelném, hogy a Blizzard bizony nem normális. Hogy miért? A válaszom a következő:
Jól van, nem tudtam, hogy ennyien vagytok bent abban a francia budiban!
A barbár után ugyanis úgy határoztam, hogy mindegyik kaszttal nekivetemedek a rövidke kipróbálható változatnak. Ugyan mindegyik kaszt emlékeztetett valamelyik korábbi darabra, így a boszorkánydoktor például a nekromantára hajaz, míg a varázsló egyértelműen a mágusra és így tovább. (Csak megjegyzésképpen: Azt sosem fogom megbocsájtani a srácoknak, hogy a paladin kimaradt a harmadik részből, de ettől még lehetünk barátok.) Viszont, hogy miért is nem normális a Blizzard? Nos, szimplán azért, mert mindegyik karakterrel valóban és alapjaiban más élmény volt átélni a béta eseményeit. Nem a történet volt más, nem a körítés vagy a hangulat, a játékmenet azonban igen, méghozzá alapjaiban. Ez már egy óriási jó pont volt, de az sokkal inkább tetszett már az első percek után is, hogy a készítők sikeresen elkapták azt a jellegzetes Diablo hangulatot, amiért imádtuk az első két részt. A játék atmoszférája ugyanis hamisíthatatlan Diablo, a sötét tájak, az állandó pánikhangulat és izgalom, a kissé depresszív és nyomasztó fantasy érzés, egyszóval minden olyan, mintha mi sem változott volna. Illetve de, a küllem az nagyon!
Papír nincs?
A béta alapján egyelőre még korai lenne lándzsát törni az alkotás grafikája felett, de azt már most ki merem jelenteni, hogy a látvány korrekt lesz. Tesztgépünkön ugyan produkált némi akadást a béta és jobban szemügyre véve a tereptárgyakat egy kicsit talán lehetne szebb is a látvány, de ezt egyelőre még a béta rovására írom. Azt azonban már nem, hogy a Diablo III rendkívül alacsony gépigénnyel is beéri - a Blizzard programozói továbbra is kiválóan optimalizálnak -, illetve a küllem esetében a legnagyobb újítás számomra a fizikai motor használata volt, amelynek hatására hullanak a testrészek és repkednek a hullák. Könnyfakasztóan szép látvány, akárcsak az alkotás telített, jól kitöltött világa, amely akárcsak az elődök esetében úgy ad számunkra óriási szabadságot, hogy mellette azért határok közé vagyunk szorítva. A pályákon ezúttal is számtalan mellékes feladatot fogunk találni a fő sztori missziói, valamint a rengeteg kitakarításra váró dungeon mellett. Azok a régi szép idők...
Ezzel a fejszével 14,3 fát vágok ki egy perc alatt!
A béta alig másfél-két órája alatt - igen, sajnos csak ennyi volt - egyébiránt az első fejezetbe nyerhettem bepillantást, a helyszín pedig ismét Tristram lesz - mi más? -, ahol ezúttal valamiféle szörnyű, zombiszerű lények ostromolják a várost, a megoldást pedig tőlünk várja majd a nép. Hogy ez a Diablo III alapkoncepcióját is kimeríti-e, azt sajnos nem tudjuk, mindenesetre a béta esetében elég volt arra, hogy azonnal belekezdjek a problémák megoldásába, amelyek közben még régi ismerősünkkel, Leoric királlyal is találkozni fogunk. Ugye őt aztán tényleg egyetlen Diablo rajongónak sem kell bemutatnom? A sztori tehát a béta esetében mellékes volt, a játékmenet azonban egyáltalán nem. Most biztosan azt várjátok tőlem, hogy minden apró újdonságot kiemeljek és elsoroljak a Diablo II-höz mérten, de ez az amit nem fogok megtenni, ennek pedig egyszerű oka van: május 15-én itt a végleges változat, amit természetesen jól le is fogunk tesztelni nektek, az eredmény pedig egy extra-giga-mega-hosszú játékteszt lesz.
Na, most meg hová tűnt a kezelőfelület?
Hogy azért ne fejeződjön be ilyen puritánul ez a kis élménybeszámoló, azért néhány apróságot kiemelek, hogy legyen majd miért várni a Diablo III nagy tesztet májusban. Első ízben például elmondanám, hogy a kezelőfelület esetében óriási élmény volt viszontlátni a klasszikus elrendezési formulát, amin ugyan esett néhány változás, de ismét olyan egyszerű lesz a kezelése, mint az egyszer kettő. Nyilván kismillió apró változásra felfigyeltek azok a rajongók, akik az utóbbi években szinte csak és kizárólag a Diablo világában élték mindennapjaikat, számomra azonban olyan apróságok szúrtak szemet, mint például a teleporttekercsek hiánya. A játékban ugyanis a kijelölt helyek mellett egy követ fogunk kapni azért, hogy immáron bárhonnan, bármikor hazautazzunk. Elfelejthetjük továbbá - végre, végre, végre - a véges inventory-t, így menetközben tulajdonképpen bármit összeszedhetünk magunknak, ha pedig hátizsákunk kezd megtelni, csak néhány gombnyomással arannyá változtatjuk a kívánt tárgyakat, amelyekből érdekes módon több zsáknyi is lehet nálunk egyszerre.
Ááá, visszajött a kezelőfelület!
A legnagyobb megdöbbenést részemről mégis a képességfa okozta, amelyben elfelejthetjük a szabadságot, minden egyes karakter ugyanazokat a tulajdonságokat fogja megkapni, amelyek közül egy idő után annyi lesz, hogy ki kell választanunk magunknak a tökéletes kombinációt, mert ezek közül csak néhány darabot tudunk használatba venni egyszerre. A rendszer gyorsan átlátható és nem is nevezném rossznak, de nekem kicsit azért hiányzott a megszokott formula. Mindezek mellett még számtalan apró frissítésre lettem figyelmes, így az elhullott ellenfelek által elszórt piros gombócokra, amelyek azonnal meg fognak gyógyítani minket, de feltűnt például, hogy a távolsági fegyverekhez nem kellenek lőszerek, illetve a mesterembereket a saját pénzünkön kell tanítanunk ahhoz, hogy egyre jobb cuccokat készíthessenek számunkra.
Na, így jár az, akinél én fejszét veszek!
A végleges változatban majd nyilván az elhangzottaknál lényegesen több újdonságra is fény fog derülni, de ha mindössze ennyi lenne a Diablo III teljes újítási listája, mi már akkor is örülnénk neki, a béta alapján ugyanis nem volt kérdéses előttem, hogy a Blizzard nem hiába készíti már idestova egy évtizede az alkotást. A Diablo III ugyanis - már most tisztán látszik - jó lesz, méghozzá nem kicsit, hanem nagyon. A kipróbálható változat képes volt arra, amire korábban csak a közvetlen előd, hogy odaszegez a képernyő elé és azonnal rabul ejtsen, ez ugyanis azt jelenti, hogy a készítők valamit nagyon tudnak. Ha ez a tulajdonság a végleges változatban is meglesz, nagy baj már nem történhet. Tűkön ülve várjuk május 15-ét! Nagy dolgok vannak ugyanis készülőben...
