2008 ígéretei PC-re előzetes

2007. december 31.
83.6021
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
2008 már itt ólálkodik a kertek alatt. Tartalmas évnek ígérkezik az előttünk álló. Lesz itt EB a szomszédban, olimpia a távolban, és persze jobbnál jobb PC-re készülő játékprogramok is érkeznek egy nagy raklappal. Habár az év végi időszak általában a számvetés ideje, de ahogy a közhely is tartja, inkább előre tekintsünk, mint hátra, ennek megfelelően az előttünk álló esztendő termésének javából szemezgettünk egy szép csokorra valót.
 


A következő év kínálatát böngészve akár irigykedve fanyaloghatnánk is, ha megnézzük milyen játékok látnak majd napvilágot az új generációs konzolokra. Sok ígéretes alkotásnak nem lesz, vagy bizonytalan a PC-s átírata. Meg kell tudni békélni a tudattal, hogy más platformok is léteznek a személyi számítógépeken túl, sőt virágkorukat élik, és népszerűségük legalább úgy növekszik, mint ahogy a PC-k népszerűsége nőtt az előző időszakban. Azonban a következő - megjelenés előtt álló - játékok ékes bizonyítékul szolgálnak arra,hogy bizony van új a nap alatt, és a legfontosabb, hogy 2008-ban is el leszünk kényeztetve a kiadók jóvoltából. A következő listánkon szereplők közös jellemzői, hogy általánosságban egy-egy sorozat újabb részei, nagy várakozás előzi meg mindegyiküket, és csodás grafikai megvalósítással vannak megáldva. Természetesen igyekszünk majd minden soron következőről hosszabb cikket is közölni a GCO oldalain, amikor eljön az ideje. Remélhetőleg ez valóban a következő év lesz, mely évre ezúton szeretném tolmácsolni jókívánságainkat felétek, magam és a team tagjainak nevében!

Far Cry 2
Megjelenés: 2008 nyár
Kiadó: Ubisoft


2008 ígéretei PC-re előzetes - 2. kép

Sosem volt a szívem csücske a Far Cry, mint ahogy az FPS-ek sem. A második rész azonban várhatóan legalább akkorát szól majd az előjelek szerint, mint ahogy az első epizód néhány éve. Hasonlóan egzotikus tájak szolgálnak helyszínként, mint ezek előtt, a szemet gyönyörködtető grafikáról egy vadiúj engine gondoskodik, a játéktér pedig óriásinak ígérkezik, mintegy 50 négyzetkilométernek felel majd meg, legalább is ezzel dicsekednek a készítők. Ha hihetünk nekik, akkor minden bizonnyal az év egyik nagy dobása a Far Cr 2 lesz az Ubisoft védjegye alatt.

Splinter Cell Conviction
Megjelenés: 2008 eleje
Kiadó: Ubisoft


2008 ígéretei PC-re előzetes - 3. kép

A 2008-ban polcokra kerülő Conviction immár az ötödik rész a Splinter Cell sorozatban. A történetben a veterán ügynök, Sam Fisher a mezei bűnözők világában talál menedéket üldözői elől. A főhős egyszerre néz szembe a fakabátokkal és a rosszfiúkkal, akik miatt ilyen helyzetben találja magát. A sztori érdekes, a grafika egyszerűen pazar, és mivel a játékot Splinter Cell-nek hívják, így az garantáltan ütős lesz. Ha minden igaz már csak néhány hónapot kell rá várni, na meg beszerezni valami komolyabb vasat hozzá.

Tom Clancy's EndWar
Megjelenés: 2008 február
Kiadó: Ubisoft


2008 ígéretei PC-re előzetes - 4. kép

Érdekesnek tűnik az EndWar. Egy valós idejű, multiplayerre kihegyezett stratégiai játékot takar, leginkább talán a Company of Heroes-ra hasonlít. A mintegy 40 különböző pályát tartogató játékban az egységek kiképzésétől kezdve vehetjük kézbe az irányítást, melyek annyi speckó tulajdonsággal ruházhatóak majd fel, hogy gyakorlatilag végtelen számú variációs lehetőség adakozik a csapat kialakítására. Az egyes karakterek szinteket lépnek tapasztalatuknak megfelelően, így szerepjáték elemek is kerülnek ebbe az akció/stratégiai játékba, amely remélhetőleg még idén télen piacra kerül.

Prototype
Megjelenés: 2008 nyár
Kiadó: Sierra


2008 ígéretei PC-re előzetes - 5. kép

A Prototype leginkább az Assasin's Creed és a GTA keveréke. A játék színtere New York, a játékos karakter egy különös lény emberi vonásokkal és különleges képességekkel, melyeknek hála feje tetejére állítja a várost. Hogy mi a játék célja, az számomra rejtély maradt, annyi azonban bizonyos, hogy játékosként nem mindenki képes azonosulni egy ilyen gonosz lénnyel, és bőrébe bújva embereket öldösni, ha csak a játék kedvéért is. Itt azonban a nyúl viszi a puskát, és a negatív karaktert lesz lehetőség irányítanunk a Prototype-ban a következő év nyarától.

Unreal Tournament 3
Megjelenés: 2008 eleje
Kiadó: Midway


2008 ígéretei PC-re előzetes - 6. kép

A Gears of War készítőinek újabb munkája. A játék az előző részek hagyományaira épít, leginkább a külcsínben tapasztalható a fejlődés, a játékmenet, a megszokott sebesség marad a régiben, ahogyan a fegyvereket és a járműveket illetően sem várható számottevő változás. Ennek ellenére nem hinném, hogy bármely Unreal rajongót elriasztana az új rész, amely inkább tekinthető alapos ráncfelvarrásnak, de ettől függetlenül, és a komoly konkurencia ellenére is a következő év egyik sztárja lehet.

Borderlands
Megjelenés: 2008 vége
Kiadó: 2K Games


2008 ígéretei PC-re előzetes - 7. kép

Egy újabb akció/RPG játék, amely reményeink szerint 2008-ban napvilágot lát. Ha valamihez hasonlítani kéne, akkor leginkább azt mondanám rá, hogy egy Mad Max stílusú Diablo-t takar. A játék tere a sivatag, itt vehetünk majd részt a pusztaság különböző eltorzult lakóinak harcában. Egyszerűen hihetetlenül hangzik, de a játékban állítólag több ezer (!!!) fegyver használható. Hogy ez hogyan lehetséges? Nem tudom, lehet van valami csavar a dologban, minden esetre magam részéről már várom a megjelenést.

Fable 2
Megjelenés: 2008 vége
Kiadó: Microsoft Game Studios


2008 ígéretei PC-re előzetes - 8. kép

A nagy játékmester, Peter Molynuex következő dobása a Fable 2 lesz. Olvastam olyan véleményt, mely szerint minden idők egyik legjobb szerepjátéka születik meg a Fable 2 megjelenésével. A második rész gyökeresen eltér majd az előzőtől a játéktér nagyságát, és az interaktivitást illetően is. Habár az első rész is nagy sikert aratott a második viszont még inkább megfertőzheti a stílust kedvelőket.

Starcraft 2
Megjelenés: 2008 ősz?
Kiadó: Blizzard Entertainment


2008 ígéretei PC-re előzetes - 9. kép

Hihetetlenül hosszúra nyúlt várakozás után végre karnyújtásnyira került a második Starcraft. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, mind közül ezt a játékot előzi meg a legnagyobb várakozás. A Blizzard úgy tűnik nem reckíroz, és nem hagyja a járt utat, vagyis az új rész minden porcikájában a nagy elődöt idézi majd. Persze lesz újítás, lesznek új egységek bőven, és lesz új etalon is, ha az új Starcraft legalább olyan jól sikerül, mint amilyennek ígérkezik.

Fallout 3
Megjelenés: 2008 vége
Kiadó: Bethesda Game Studios


2008 ígéretei PC-re előzetes - 10. kép

Egy újabb kultikus sorozat újabb része, amely eljő a következő esztendőben, ha minden illetékes úgy akarja. Sokáig úgy tűnt nem lesz harmadik rész, azonban idén mégis csak megtörtént a bejelentése. Még bizonytalan a 2008-as megjelenés, viszont annyi szinte bizonyos, hogy nagyot szól majd a harmadik rész. Hamisítatlan Fallout-érzés, egy nagy adag kihívás, és egy gyönyörűen megrajzolt poszt-nukleáris világ. Ezek szerint garantált az újabb rész sikere.

GTA IV
Megjelenés: 2008 vége?
Kiadó: Take-Two Interactive


2008 ígéretei PC-re előzetes - 11. kép

Sajnos az a realitás, hogy a GTA kakukktojásként szerepel a listán, vagyis bizonytalan, hogy egyáltalán megjelenik-e a következő éven. Jelenleg mindenki arra a kora tavaszi bejelentésre vár, mikor is a kiadó világgá kürtöli a megjelenés időpontját. A konzolosok szerencsésebb helyzetben vannak, elvégre is ők jövőre biztosan tolhatják a Grand Theft Auto legújabb részét, mi viszont csak bízhatunk benne, hogy részesülünk ebben a kegyben. A bizonytalan időpont mögött állítólag a kiadó anyagi gondjai állnak, melyek a fejlesztés költségeivel állnak összefüggésben.
10 hozzászólás

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 23 napja

kacsintó smiley jeeeeee

válasz erre

Danny20

18 éve, 10 hónapja és 16 napja

UT 2007-el már nyomultam,de az online játék mindíg kifagyott még a betöltés alatt,a single mod pedig minden 3. pályán.Ez a rippek hátránya.Amugy nagyon komoly játék (de csak fanoknak).menő smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja

unreál 3 cd kodja kell

válasz erre

Tottera

18 éve, 11 hónapja és 9 napja

FarCry2: Valszeg jó lesz, láttam a fjlesztői videóját. Gyönyörű, sok újítással, iszonyúan sok akcióval.
A Tom Clancy nevével fémjelzett gammák egyike sem okozott még csalódást.
Borderlands: nem ismerős, de a MadMax-féle világ miatt biztos tetszene.
A Prototype is jónak látszik, már csak az alapötlet miatt is.
A Fable az egyik nagy kedvenc itthon. Ha a 2. résszel is rendben lesz minden, megveszem.
Starcraft 2: Nagy csillagharcos voltam, vagyok, leszek.nyelvnyújtó smiley
Fallout 3: Posztapokaliptikus RPG. Megvolt az első. Minden részt ki kell próbálni...
GTA IV: Sajnos erről keveset tudok. A Vice City óta a sorozat minden része bejön, az egyik nagy favorit a SA.



mosolygó smileymosolygó smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja és 10 napja

Gta4 max áprilisban már jön!!! mien év vége ?

válasz erre

Jura

18 éve, 11 hónapja és 14 napja

Remek ízelítő.

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja és 15 napja

ÓÓÓÓ mikor lesz GTA4szomorú smileyszomorú smileyszomorú smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja és 20 napja

külgy nekem létszi sztronkhold kodokat ere a imélre nvasarhelyi@freemail.hu nagyon kel kodszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja és 22 napja

nagyon jó játék lehet már várom és nagyon birom a sanandreast is de ez remélem jobb lesz jób grafikával efektekel stb
menő smileymosolygó smileyszomorú smileymeglepett smileynyelvnyújtó smileykacsintó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja és 23 napja

Légyszives nekem is küldjetek ködokat E-mail:bloo7@citromail.hu

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profiljaMaryRichard profilja