Abban a szerencsés helyzetben voltam a hétvégén, hogy a Microsoft konzolján lehetőségem volt kipróbálni Ubiék következő nagy dobását. A rendelkezésemre álló idő alatt megpróbáltam a lehető legtöbb információt begyűjteni nektek a játékról, sokszor az idegrendszerem épségének rovására.
Ne legyenek kétségeink afelől, hogy amint megjelenik márciusban a kész termék, azonnal össze fogják hasonlítani egy csomó másik darabbal. Mivel a Division is egy MMO-TPS hibrid, mint a Destiny, ezért kézenfekvő a párhuzam, de a teljesen nyitott világ miatt elő fog kerülni még a GTA V, a Watch Dogs és a Witcher is. Sőt, a Divízió az a játék, ami akár a WD is lehetett volna.
A háttér sztoriról annyit, hogy Manhattanben játszódik a kaland. Egy szép Fekete Pénteken brutális, célzott smallpox járvány tört ki. A kormány nem volt felkészülve, szinte a romjaiban hever a közigazgatás, valamint mindenhol felkelések és tüntetések vannak, miközben a halálos áldozatok számához már egy excel tábla sem elég.
Így kerülünk mi a képbe, mint egy civil alvó sejt ügynöke, aki megpróbálja visszahozni a Nagy Almát a pokol széléről. Sokat nem is vacakolt a program, egyből a közepébe csöppentünk az eseménynek, két társammal együtt, ráadásul negyedik szinten kezdtünk, de erről később.
Első körben egy műveleti központot kell létrehoznunk, három főbb alegységgel: biztonsági szárny, tech szárny és egy medikus szárny. Ezekhez meg kell találnunk három fontos szereplőt: egy virológust, egy ex katonát, aki kiválóan ismeri a város infrastruktúráját, valamint a Joint Task Force parancsnokát. Amint ezzel megvagyunk, meg is nyílnak az elsődleges és másodlagos feladatok, természetesen a fenti lehetőségek között elosztva.
Fontos, hogy ezeket bármilyen sorrendben teljesíthetjük, de figyeljünk arra, hogy némelyik meghaladja a jelenlegi szintünket és teljesíthetetlenül nehéz. A fentebb felsorolt három oszlop adja emberünk alap képességeit, valamint ezek a belépők a Division RPG elemeihez is.
A többi hasonló anyagtól eltérően itt nincsenek karakter osztályok. Abba az irányba tudunk fejlődni emberünkkel, ami a játékstílusunkhoz a legközelebb áll. Ez egyben azt is jelenti, hogy szabadon variálhatjuk képességeinket, akár menet közben is. Iszonyú sok perk és egyéb képesség közül tudunk válogatni, ráadásul a fegyvereinket is moddolhatjuk kedvünk szerint.
Tehát amint látjátok, az alapkoncepció nagyon tetszetős, de evezzünk át egy kicsit technikaiabb vizekre, mert érdemes, ugyanis a stuff pompázatosan fest. Én nem tudom, hogy ezt a Snowdrop Engine-t ki fejlesztette, de nyomnék egy nagy puszit a kobakjára (biztos? :D), ugyanis teljesen élethűre sikerült megalkotni Manhattant. Nincs kopipészt érzésünk az utcákon barangolva, minden teljesen hiteles és realisztikus.
A környezeti tényezők is hihetetlen jók, rendkívül változatos lett az időjárás. Néha a semmiből olyan hóvihar csap le ránk, hogy az orrunkig sem látunk, hogy aztán pillanatok alatt kitisztuljon az ég, olyan friss és ropogós levegőt hagyva maga után, hogy szinte a tv előtt ülve is érezzük azt. Ahogy írtam, nem egyedül próbáljuk megmenteni a várost, hanem társakkal leszünk körbe véve.
Ez természetesen azt jelenti, hogy minden missziót letudhatunk többedmagunkkal is, sőt, még PvP-re is lehetőségünk van, ha behatolunk a Sötét Zónába. Ez a térkép közepén helyezkedik el, egy marha nagy piros kör jelzi. Itt semmilyen közbiztonság nincs, farkastörvények uralkodnak. Figyeljünk arra, ha megtámadunk bárkit, akkor a progi rouge agent-ként fog számon tartani minket, egy szép nagy célkereszttel a hátunkon. Hihetetlen nehéz, de élvezetes és hangulatos amúgy ez a rész!
Amit viszont minden kiadónak át kellene vennie, az bizony a multi technikai megvalósítása. Felejtsük el az extra töltő képernyőt, a lobbit, a várakozást, mert itt elég, ha csak besétálunk egy központi részbe, csatlakoznak hozzánk néhányan és már nyomhatjuk is. Ennek mondjuk az az ára, hogy az anyag indításakor extra mennyiségű adatot kell betöltenie a játéknak, viszont tényleg nincs több üresjárat. Simán vállalható szerintem. Viszont most jön az a rész, amit senki sem szeretne olvasni, gondolom, azaz következzenek a negatívumok. Hangsúlyozom, ez csak egy béta teszt alapján készült észrevétel, azaz még változtatnak néhány dolgon, bár elég közeli a megjelenés.
Temérdek apróbb, de annál idegesítőbb bug tarkítja a játékot. Beragadó ellenfelek, eltűnő fegyverek, széteső pálya, semmibe lezuhanás, hogy csak néhányat soroljak. A hitbox is elég random működik, mert volt, amikor három lövéssel leszedtem valakit, aztán meg a következőnél két tár sem volt elég.
Néha a zene is beakadt, illetve egyszer produkált egy teljes szétfagyást is a játék, ami után a gép is alig akart elindulni újra. A legnagyobb probléma viszont a szerverekkel volt. Elképzelhető, hogy nem vártak ekkora érdeklődést, vagy csak szimplán nem dedikáltak eleget a teszt idejére, nem tudom, de az biztos, hogy az első nap 20 percenként dobott vissza a főmenübe, connection error címszó alatt. A második napon már stabilabb volt a dolog, de még így is messze volt a jótól.
Nagyon érdekes hétvégét töltöttem el a The Division mellett. Egyrészről iszonyú jól néz ki már most, amikor működött, akkor a folyamatos multi hihetetlen jó élmény volt. A térkép hatalmas és változatos, a szereplők kőkemények, a Dark Zone integrálása pedig remek ötlet.
Viszont a szerverekkel valamit kezdeni kéne a maradék egy hónapban, mert ha így jön ki a teljes játék, akkor lázadás lesz, hiszen a teljesen folyamatos online élmény adja a játék savát-borsát. Én őszintén drukkolok nekik, mert bitang cuccnak ígérkezik.
zender
9 éve, 11 hónapja és 2 heteÖsszességében ezek szerint akkor nagyon pozitív a dolog. 🙂 Remélhetőleg a szervereket gatyába rázzák. Most már kíváncsi lettem rá.
santonio
9 éve, 11 hónapja és 2 heteŐszinte leszek, én sokkal de sokkal rosszabb értékelésre számítottam az előzetesnél. Lemondtam már róla, mert húzzák halasztják, meg na hát Ubisoft 😄 de ez a teszt most felpörgetett. Adok neki egy esélyt. 🙂
neurotic
9 éve, 11 hónapja és 2 hetePár kisebb bugon kívül én nem tapasztaltam túl sok hibát a játékban. Nálam a szerverek is betonstabilnak tűntek, még csak laggot sem tapasztaltam, pedig a netem nem a legjobb játékokhoz. A hétvégén én nagyon rágyógyultam és bár már párszor megfogadtam, hogy béta alapján játék előrendelés soha, és a Ubisoft sem az a kiadó akikre azt lehetne mondani, hogy bármit kiadnak a kezeik közül az megéri a pénzét. Most mégis úgy előrendeltem mint a ház 😄 Nagyon tetszett a béta és ha kijön a játék az első perctől kezdve nyomni akarom.
Illúziói nagyon ne legyenek senkinek! A béta manapság nem a tesztelésről szól, inkább csak marketing fogás. Egy hónappal a megjelenés előtt nagy változások már nemigen lesznek.
Kicsit egyébként fura volt a teszt, vakarom is a fejem, hogy most én néztem be valamit, vagy mi? De emlékeim szerint csak az orvosi szárnyat tudtam fejleszteni és utána a játék kiírta, hogy itt vég a béta sztori küldetéseknek. A Dead Zone meg inkább Dark zone.
ronalddo
9 éve, 11 hónapja és 2 heteMin toltad?
neurotic
9 éve, 11 hónapja és 2 hetePc-n. Egyébként elég jó lett a pc-s verzió. Nem egy összecsapott port szerencsére. Ha valakit egyébként érdekelnek a tapasztaltaim róla az itt olvashatja bővebben: http😕/gamernaplo.hu/the_division_beta
ipet
9 éve, 11 hónapja és 2 heteHát, akkor neked szerencséd volt 🙂 A második nap nálam is érezhetően jobb lett a teljesítménye (Xone-on teszteltem) de az első nap pusztulat volt. A három szárny fejlesztéséről általánosságban írtam 🙂
Köszi, igen, elírtam a zónát, mindjárt javítom!
drift3r91
9 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn nyomtam tegnap, hát a grafika elég beteg de megette a GTX 780-am, i7estül. Bár nem volt fennt az uj division driver a kártyához. De aztán láttam, hogy ez nem egy Watch Dogs graf ahol nem azt látod a tükörben ami valójában ott van. Ez az engine nagyon üt, a játék meg tényleg zseniális, de ha maradnak a csalók akkor felejtős. Egyenlőre várjatok a vétellel.
tommyka023
9 éve, 11 hónapja és 2 heteNos mivel BETA-ról beszélünk persze, hogy mindenki fog találkozni BUG-okkal. Én is rengeteggel találkoztam, de mégse tudták elvenni a kedvem attól, hogy minél több órát bele tudjak pakolni, mivel IMÁDTAM minden egyes másodpercet, amit Manhattan utcáin töltöttem. Aki meg az E3-al hasonlítgat, annak igaza van, a játék korántsem olyan szép, mint amilyennek ott mutatták, azonban még így is gyönyörű, látványos. Mondhat akárki akármilyen anyázást, Én tuti, hogy meg fogom venni, mert szerintem a Best of-ok közé tartozik és igenis megérdemli!
marco
9 éve, 11 hónapja és 2 heteJó kis írást rittyentettél róla, grat. Én kivárom a végleges PC verziót, pedig volt kód, tolhattam volna de nem, azérsenem. 🙂
totyak
9 éve, 11 hónapja és 2 heteAz elején nagyon érdekesnek tűnt a játék, aztán kiderült a gépigény és elszállt minden reményem. Ráadásul ahogy egyre több gameplayt láttam, rájöttem, hogy nagyon nem tetszenek a játék közben mindenhol felugró kis ablakok, mutatók, jelzések. Nem mondom, ha lenne lehetőségem, azért így is kipróbálnám, hátha újra megfog.
kpal
9 éve, 11 hónapja és 2 heteHa Pc-n is mentes a bugoktól egy nagyon korrket játék lesz . Na ehhez már eltudnék képzelni egy Titan X-et . 🙂
szaboaron
9 éve, 11 hónapja és 2 hete*korrekt.
https😕/www.youtube.com/watch?v=AEmPk7uAQ34
warriorautobot
9 éve, 11 hónapja és 2 heteNekem nagyon bejön az egész játék, de szerintem én majd PS4-en az meg majd kicsit tovább fog tartani.
kpal
9 éve, 11 hónapja és 2 hetewhat ? XD