Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már lassan csak árnyéka önmagának az egykor szebb napokat is megélt Square Enix, akik nem elég, hogy több fejlesztőcsapatuktól is megszabadultak korábban, de ráadásként a csapat összetételében is jelentős változások álltak be. Sőt, ezek még most is folyamatban vannak, így például most derült fény arra, hogy távozik a cég elnöki posztjáról Yosuke Matsuda, aki 2013 óta, azaz tíz éven át volt a cég élén, azonban sokan alkalmatlannak tartották erre a tisztségre, elég csak arra a nyilatkozatára gondolni, amikor tavaly a blokklánc alapú játékokat magasztalta és nevezte meg a jövő alkotásainak.
Nyilván Matsuda leváltása nem feltétlenül-, illetve nem csak emiatt történhetett, ugyanakkor tervezett dolog volt, hiszen már most lehullott a lepel az utódról, így kiderült, hogy az elnöki székbe Takashi Kiryu ülhet majd bele, aki eddig igazgatói szerepet töltött be a cégnél.
patrik94
3 éve, 3 hónapja és 6 napjaRemélhetőleg realistább vezető lesz Kiryu.
vape
3 éve, 3 hónapja és 6 napjaElég szép azért a tíz év is. De nyilván nem jó az irány, az látszik, főleg a mobiljátékaikon.
ronalddo
3 éve, 3 hónapja és 5 napjaLehet jobb is lesz a Squarenek..