Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem tudni meddig lehet fokozni a Blizzard World Of Warcraft-al pár éve megkezdett sikersztoriját, de, hogy az MMORPG-k királya marad még sok hosszú éven át, ahhoz kétség sem férhet. Friss sajtóközleményeik alapján, a tervek szerint 5 millió eladott példányt szerettek volna értékesíteni egy hónap alatt. Az eladási mutatók szerint pedig már az első napon majdnem 3 millió elfogyott a játékból, ami nagy valószínűséggel már most átlépte az 5 milliós kitűzött célt. Az eredménnyel a Blizzard rekordot is döntött, hiszen az egyik leggyorsabban fogyó PC játék címet érdemelte ki ezzel a mutatvánnyal.
Persze az eredményeken nem lepődünk meg túlzottan. Ha egy MMORPG-nek 11 millió főt számláló előfizetői tábora van, akkor egy ilyen eredmény majdhogynem elvártnak tekinthető. Nyilván az a sok ember nem egyszerre ruházott be az új kiegészítőre, de minden bizonnyal ez az eladási szám több, mint duplájára fog emelkedni az elkövetkezendő időszakban. Ha kíváncsi lennél esetleg, hogy mitől ilyen sikeres ez a játék, akkor elmondanám, hogy még a napokban várható egy játékteszt a Wrath Of The Lich King-ről, így látogass vissza gyakran és figyelj jól. Addig is, ha már megvan a kiegészítő, nyomulás vissza a szerverekre és tessék kalandozni Northrend földjén…
lac
17 éve, 1 hónapja és 4 heteSzép… bár nem vagyok WoW-os, de a Blizzard csak tudhat valamit.😉
cyb
17 éve, 1 hónapja és 4 heteHát igen a Wow az isten, a Wow a minden, a Wow mindenekfelett 😄
Amúgy 11 milla előfizető aminek ugye csak akkor van értelme ha a szerverekkel egyszerre lévő kiegészítőd van én meg mernék esküdni rá hogy az összes elöfizető megveszi 1 hónapon belül a játékot+ még a régiek aki úgy váltak el a Wow-tol hogy majd kiegészítővel visszatérnek ők is…
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 heteEz nagyon szép eredmény, gratula Blizzard. 🙂 Bár nem szoktam játszani a WoW-al, de ez akkor is nagyon figyelemreméltó. 🙂
Bár, ha azt a sok előfizetőt nézem, annyira nem is nagy csoda.
alphadog20
17 éve, 1 hónapja és 4 hetete kennék blizzard részvényes😛
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 3 heteszerintetek meddig lessz wow???🙂
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 3 heteLesz még egy ideig biztos, de az a nagy rajongás már soha…
cpt_nihil
14 éve, 1 hónapja és 3 hetehát igen, lassan már nem WoW lesz, hanem Aww… 😛