A hagyományos vírusok mellett a Comodo Internet Security sikeresen megakadályozza többek között a spyware és rootkit kártevők beszivárgását is, de emellett még korszerű sandbox rendszerrel, valamint „Memory Firewall” modullal is fel van vértezve, amik közül az utóbbi a puffer-túlcsordulásos támadásokat képes elhárítani.
A jelek szerint az év elején elrajtolt verzióval a fejlesztőcsapat kiváló munkát végzett, ugyanis az aktuális 5.12-es kiadás esetében semmiféle hibajavítást nem kellett eszközölniük. A most beharangozott Comodo Internet Security 5.12 egyetlen, ám talán annál lényegesebb újdonsága, hogy az előző változatokkal ellentétben immár teljes mértékben fel lett készítve a Microsoft hamarosan érkező Windows 8 operációs rendszerére.
A Comodo Internet Security frissen elkészített 5.12-es kiadása letölthető az alábbi linkeken keresztül, és természetesen már mind a 32 bites, mint pedig a 64 bites rendszerekre kihegyezett telepítők rendelkezésünkre állnak.
A 32 bites Comodo Internet Security 5.12 letöltése (65 MB).
A 64 bites Comodo Internet Security 5.12 letöltése (67,8 MB).
dorcika
13 éve, 3 hónapja és 5 napjaErről hirtelen csak annyi jutott eszembe: A Win8 még meg se jelent, de már biztonsági csomag (pláne vírusirtó) kell hozzá 😄
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 5 napjaJaja, meg biztonsági frissítés(!!!!!!) jött ki hozzá pár napja!😄😄😄😄😄😄😄
Epic fail! xD