Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nokia még mindig keresi a helyét a piacon, az eltökélt visszatéréshez pedig nemrég egy óriási segítséget sikerült visszacsábítaniuk a csapatba, aki vélhetően azért felel majd, hogy a vállalat kameratechnológiája a legjobbakkal versenyezzen. Juha Alakarhu ugyanis a Nokia PureView kameráiért felelt, majd pedig a Microsofthoz szegődött, ám ott egyre gyengébb az okostelefonos szektor és sok a leépítés. A Nokia nemrég bejelentette, hogy Alakarhu visszatér hozzájuk, a hivatalos közlemény szerint sajnos nem az új mobilokkal fog foglalkozni.
A finnek ugyanis a virtuális valóság piacán ténykedő Ozo kameráért felelős csapatba delegálták a fejlesztőt. A 17 milliós kamera vélhetően csak az első lépés a finnek VR terveiből, ha pedig már ott van a PureView technológia egyik megalkotója, akkor bizonyára az érkező mobiloknál is kikérik a véleményét.
kpal
9 éve, 5 hónapja és 2 hetede akkormost MS rendelkezhet PureView ?
totyak
9 éve, 5 hónapja és 2 heteNokia is csak vergődik. Nem kellett volna túladniuk a Lumia családon.
warriorautobot
9 éve, 5 hónapja és 2 heteCsóri Nokia… ugyan ott van mint pár éve a Motorola.
A Motorola legalább már kilábalt belőle.