Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okosotthon manapság már nem hangzik egy elérhetetlen dolognak, hiszen számos olyan kiegészítő van már jelenleg is a piacon, melyek a viszonylag megfizethető árcédulájuk mellett valóban kínálnak olyan funkciókat, amiket szívesen használnának az emberek. Ilyen például a Philips okoségője a Hue, mely okostelefonunkkal összekapcsolva kedvünk szerint világítja be az adott helyiséget. A vállalat emberei kicsit továbbgondolták a dolgot és egy még mobilabb megoldással rukkoltak elő, melyet Philips Hue Go néven találunk majd meg a boltok polcain.
Az újdonság tulajdonképpen egy vezeték nélküli lámpa, melyet szintén az okostelefonunkkal vagy táblagépünkkel vezérelhetünk. Az akkumulátor állítólag nagyjából 3 órát bír egy töltéssel, ha pedig okostelefon nélkül szeretnénk színt váltani, akkor az öt előre beállított opció közül egy manuális gomb segítségével választhatunk. Az árak terén 100 dollár (28 000 Ft) környékére számíthatunk, az elérhetőséget pedig májusra várjuk.
marduk
10 éve, 9 hónapja és 2 heteMinden annyira okos lesz, míg az emberek egyre butábbak. 😄
totyak
10 éve, 9 hónapja és 2 heteAz a 3 óra elég gyenge. Utána meg mehet a drótra, tehát eleve használhatna az ember vezetékes villanyt. Ennyi erővel bekacsolok egy zseblámpát, annak az elemei is bírják 3 órán keresztül. Totál felesleges idióta ötletek, hogy el tudják ani a szarjaikat.
warriorautobot
10 éve, 9 hónapja és 2 heteÖtletnek nem rossz. Romantikus hangulat egy gombnyomásra, de egy pillanat alatt el is múlik ha lemerül a lámpa. 😄
Az aksin kicsit még dolgozhatnának mielőtt piacra dobják.
sarakrael
10 éve, 9 hónapja és 2 heteNem tudom elképzelni azt az élethelyzetet ahol ez hasznos lenne,
kpal
10 éve, 9 hónapja és 2 hetePhilips Ambilight TV is ilyennek hozzáadnak a hangulathoz, ehhez nagyon ért a Philips .