Az említett lehetőségeknél azonban akad két sokkal érdekesebb és hasznosabb. Az egyik ilyen a cross-platform játéklehetőség, vagyis néhány játék esetében játszhatunk Xbox One-on játszó ellenfelek, barátok ellen, másik pedig a streamelési lehetőség. A Windows 10 megjelenésével ugyanis táblagépünk és számítógépünk segítségével szinte bárhol „előkaphatjuk” a nappaliban heverő Xbox One-t, hiszen a rajta tárolt játékokkal tudunk játszani, ezzel pedig jócskán kiszélesült az Xbox One használhatósági köre.