Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ismét egy szerepjátékon dolgozik a keleti alkotásokat kedvelők körében nagyra tartott Imagepooch csapata, akik egyelőre túl sok információt még nem közöltek új SRPG-jükkel kapcsolatban, mindössze annyit, hogy készülődik. A fejlesztők egyébiránt a kérdéses alkotást - amit saját szavaikkal egy vadonatúj és eredeti SRPG-nek neveztek el - az Imageepoch 10 éves évfordulójának alkalmából készítik, tehát vélhetően egyfajta definitív videojátékról lehet majd szó.
A stúdió egyébiránt jelenleg sem unatkozik, hiszen két szerepjátékuk is fejlesztés alatt áll, így január 30-án számíthatunk például a Toshin Toshi megjelenésére, de még az idén várható a SoniPro érkezése is, méghozzá társával egyetemben kizárólag Nintendo 3DS-re.
vendeg
12 éve, 2 hete és 4 napjaNa ez egy jó hír. Ilyenek miatt vettem ds-t!
totyak
12 éve, 2 hete és 4 napjaNagyon nem az én világom ez a téma.