Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft táblagépes projektje egyelőre messze alulmarad a kezdeti várakozásokhoz képest, hiszen a mára már jó néhány tagot számláló Surface családot nem igazán kedveli a piac, ráadásul az árak terén sem akarnak engedni a redmondi árazók. Noha a nemrég debütáló Microsoft Surface Pro 3 specifikációját tekintve igen impozáns gépnek mondható, sajnos rendkívül magas ára és bajos elérhetősége még mindig visszatartja a sikerektől, ám hamarosan újabb országokban lehet majd hivatalosan is kapni az újdonságot, ami talán picit javít majd a statisztikákon. Egészen pontosan 25 új országot nevezett meg a redmondi vállalat, melyek között hazánk ugyan nem szerepel, de több szomszédunk igen, ahol még talán olcsóbbak is az elektronikai eszközök.
A listáról néhány országot érdemes tehát megemlíteni, így például Ausztriában, Svédországban, Németországban és az Egyesült Királyságban is kapható lesz a termék. Az előrendelések állítólag már megkezdődtek, a start pedig augusztus 28-án lesz. Átfogó ajánlott árat nem említett a közlemény, így akár nagyobb eltérések is lehetnek az említett országokban.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 1 hetePont az árak miatt nem kedvelik a vásárlók. Ha jóval olcsóbb lenne, lenne rá kereslet.
csirkee
11 éve, 10 hónapja és 1 heteAzért kár, hogy hazánkba nem hozzák.