Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tulajdonképpen kimondhatjuk mostanra, hogy a CD Projekt Redet kegyetlenül megszorongatják a Cyberpunk 2077 botrányos megjelenése és a megtévesztő marketinghadjárata miatt, és most egy újabb szerv csapott le a csapatra. A Benchmark ugyanis úgy tudja, hogy a lengyel versenyhivatal és fogyasztóvédelmi szerv, az (UOKIK) készül lecsapni a kérdéses fejlesztőbrigádra. Egyelőre még nem tettek jogi lépéseket, azonban mivel a CD Projekt Red számos frissítést ígért az elmúlt hetekben a játékhoz, amik nem jelentek meg, így most már megbüntethetik a társaságot.
Pontosan nem tudni, mekkora pénzügyi bírságról lehet szó, és az is könnyen meglehet, hogy nem lesz belőle semmi, azonban ez már a sokadik megtévesztés a CD Projekt Red részéről, amit egyre kevesebb hivatalos szerv tolerál.
totyak
5 éve, 3 napja és 6 órájaNagy kakiba sikerült beletenyerelniük. Azért remélem kilábalnak ebből, nem érdemelnék meg, hogy ebbe belerokkanjon a cég.
marco
5 éve, 3 napja és 6 órájaMaradjunk annyiban hogy megérdemelnek egy kurva nagy pofont. Sokáig példa értékű volt sok tekintetben a csapat, de elég komolyan sikerült átesni a ló túlsó oldalára, nem csak az anyacégnek, de partnereknek is. Nagy arc, hozzánemértés és elbaszás nem jó kombó. Kb a Microsoft pár évvel ezelőtti szintje, és ott sem sikerült még kitakarítani a szemetet mind a mai napig…
Hamar kell lépniük, mert nagyobb baj is lehet ebből.
tommy
5 éve, 3 napja és 5 órájaAz évtized videojáték botránya lett ebből…
imperator
5 éve, 3 napja és 5 órájaÉn örülnék, ha minden kiadót így szívatnának, ha hazudnak és játszhatatlan a termékük. A fejlesztőket sajnálom, nem tehetnek róla hogy a vezetésük inkompetens hülyékből áll, akik nem tudják felmérni mennyi idő és ember kell egy ekkora projekt megvalósításához. Azokat se értem, akik védik a játékot, nyilván nem mindenki konzolon játszik és sokan nem biztos hogy belefutnak a nagy bugokba, de összességében a játék megjelenéskor még nem volt kész, és azért nem kis pénzébe kerül a vásárlóknak, hogy csak úgy lenyeljék tanulópénznek. Bele se merek gondolni, ha filmeknél is eljátszanák ezt, hogy kijön a film, de a spec. effekteket még nem csinálták meg, a hangkeverés még hiányos, és egész végig azt nézzük hogy a színészek lógnak a kötélen zöld háttér előtt, és a néző meg csak legyint, hogy jajj dehát az előző filmjük is nézhetetlen volt megjelenéskor majd a rendezői változat feldobta, most is csak a blu ray kiadást kell megvárni és addigra kész lesznek az effektek, amúgy is a színészek meg a történet jó.
muki
5 éve, 3 napja és 3 órájaAz bizony kellemetlen bakker. Remélhetőleg nem csak ők, hanem minden kiadó és fejlesztő tanul ebből.
patrik94
5 éve, 3 napja és 3 órájaEbbe bele is roppanhatnak! 😮 Nagyon durva lett a sztori.
grifid
5 éve, 3 napja és 1 órájaRemélem már elfogyott a pezsgő és elkezdenek dolgozni a javításokon, mert jelenleg akármennyire is bejövős a cucc, így csak egy nagy rakás guanó.