Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden különösebb előjel nélkül a Call of Juarez-sorozat hivatalos Facebook oldalára néhány perccel ezelőtt felkerült egy teaser kép, amelynek alapján megállapítható, hogy a holnapi nap folyamán a Techland csapata bejelenti a franchise legújabb tagját. A kép ugyanis egy éppen pihenőállásban lévő cowboyt ábrázol, arcába húzott kalappal, valami igencsak keménynek tűnő itallal az asztalon, az előtérben pedig egy dátum szerepel, ami éppen a holnapi napra mutat. Hogy mindez mit jelent?
Egyrészt azt, hogy feltehetően alig 24 óra múlva már konkrét információink lesznek a legújabb Call of Juarez epizódról, amely a kép alapján végre nem a jelenbe, hanem ismét a múltba fog elrepíteni minket, az igazi spagetti westernek hangulatát felidézve előttünk.
A képen látható figura és az egész kép hangulata ugyanis egyáltalán nem a Call of Juarez: The Cartel mai, drogoktól és multikultúrától szennyezett világát és hangulatát festi le előttünk, hanem azt a régi western hangulatot, amit az első két rész során megkedveltünk. Tűkön ülve várjuk a holnapot!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteCsak jobb lesz mint a legutóbbi…🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteKíváncsi vagyok rá
mrxten
13 éve, 4 hónapja és 1 heteremélem irány vissza a vadnyugatra mert a legutóbbi rész eléggé gyenge volt
braddock
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNekem bejött a jelen csak kicsit jobb lehetett volna az egész!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteMár meg is történt egész jófélének néz ki:
http😕/www.thesource.hu/hir/call_of_juarez_gunslinger/call_of_juarez_gunslinger_video_trailer_kepek_galeria/18337?
maniac
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNem kell másik oldalt linkelni, nálunk is kint van, sőt, még a trailer is megtekinthető.😛