Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ed Stern, az idei év egyik kiemelkedő - bár mérsékelt sikert betakarító - FPS-ének írója úgy találja, a játékok többsége manapság nem hagy hátra elvarratlan szálakat, ami nem feltétlenül jó stratégia. Meglátása szerint egy alkotásban illenék néhány üres foltot hagyni, minekután a történet valamelyest a játékos fantáziáját is igénybe veszi.
Manapság túl sok az olyan játék, amelynek története nem hagy hátra „semmit, amin gondolkozhatunk”, állítja a májusban megjelent Brink írója, Ed Stern.
„Úgy vélem, sok játékkal az a probléma, hogy mivel mindent igyekeznek megmagyarázni, lényegében elárulnak mindent” – magyarázta Stern – „, ez olyan, mint egy egyenlet, amelyben minden ismeretlent behelyettesítettek, és már semmi sem maradt hátra; csak úgy zajlanak a dolgok, és kimerítő magyarázatot kapunk mindenre, minekután nem marad semmi, amin gondolkozhatnánk.”
Sok igazság rejlik Ed Stern szavai mögött, és ami azt illeti, az író nincs egyedül eme meglátásával: többek között Ken Levine, a BioShock egyik alkotója is osztozik ebben a filozófiában.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 4 napjaSzerintem meg ez így jó. Miért kell állandóan folytatásokat kreaálni?😮
cpt_nihil
14 éve, 2 hónapja és 4 napjaDe hát Stern uraság nem folytatásokról beszélt 🙂 Csak arról, hogy valamelyest a játékos fantáziájáról is bízhatnák a történetet, illetőleg azok néhány alkotóelemét. Itt nem a nyitva hagyott kapukról van szó, amelyek egy második, harmadik, stb. részre nyílnak.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 4 napjaAkkor félreértelmeztem.