Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hányattatott sorsban lévő Prince of Persia: The Sands of Time Remake-nek finoman szólva sem áll jól a szénája, az első bemutatót követő gyűlölet kampány csupán a kezdet volt, és azóta sem akar egyenesbe állni a projekt, ami úgy tűnik egy ideig így is marad. Ugyanis a többszöri tologatás után, a játékot most ismét el kell halasztani, a Ubisoft nem számol a megjelenéssel a legutóbb közzétett 2023-as üzleti évre. Azt fontos megjegyezni, hogy a program megjelenhet 2023-ban, azonban nem a beígért, március 31-ig bezáródó időszakban, hanem vélhetően az év későbbi felében, vagy akár rákövetkezendő évben.
Nem meglepő ez a tény, ugyanis a fejlesztést nemrég kivették a Ubisoft Pune, és a Ubisoft Mumbai kezéből, és teljesen a Ubisoft Montreal vette át, akik vélhetően alaposan átszabják a programot.
kisember001
3 éve, 7 hónapja és 1 heteEnnyit balf@$zkodni egy játék fejlesztésével már tényleg vicc kategória.
muki
3 éve, 7 hónapja és 1 heteMár meg sem lepődöm! xD xD xD
petrovicsz
3 éve, 7 hónapja és 1 heteEz már murva szánalmas! 😄 Felesleges kiadni.
patrik94
3 éve, 7 hónapja és 1 heteAttttyaúristen. 😄
fighterlaci
3 éve, 7 hónapja és 1 heteNa neeeeeeeee!! xD