Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Amazon különleges okostelefonja nem tudta elérni azt, amit a vállalat remélt, ugyanis nem indított el komolyabb forradalmat, mint ahogy tette azt az első iPhone esetében az Apple, ám táblagépes fronton továbbra is népszerűek. Nemrég jó néhány új modellt mutattak be, melyek egy része már népszerű előddel is rendelkezett, ám találkozhattunk teljesen új táblagépekkel is. A legtöbbet egyértelműen a frissített Kindle Fire HDX 8.9-ről reméli a gyártó, mely 379 dolláros (92 000 Ft) árért cserébe 8,9 hüvelykes (2560x1600) kijelzőt és Snapdragon 805-ös processzort kínál.
Az alsóbb szegmensben négy új modellel kívánnak az ünnepi szezonnak nekivágni, ám a négyből kettő csak egy picit módosított változat. Az alapot az új Kindle Fire HD 6 és Kindle Fire HD 7 biztosította, melyek négymagos (1,5Ghz) processzort és 1280×1200-as felbontású kijelzőt kaptak. A két módosított változat pedig a Kids Edition utónevet kapta meg, mely utal a célcsoportra is. A fő különbség a 2 év garanciában és a több funkció esetében is bevezetett szülői felügyeletben rejlik.
Mindegyik újdonság a Fire OS 4.0 rendszerrel érkezik, mely számos újítást hozott el a felhasználóknak. A négy kisebb kijelzővel szerelt modell több színben érhető majd el októbertől, áruk pedig 99 és 149 dollár (24-37 000 Ft) között mozog majd.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 2 napjaAmazon már egyáltalán nem gyárt e ink könyvolvasókat? Már csak tablet Kindel-k jönnek?
marco
11 éve, 4 hónapja és 2 napjaMondjuk úgy, nem gyárt olyan nagy elánnal…🙂
zender
11 éve, 4 hónapja és 1 napjaAz olcsóbbak nem is lehetnek rosszak. Olvasni biztos jó rajta.🙂