Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság már olyan termékek is rendelkeznek különféle, a világháló elérését szolgáló modulokkal, melyek korábban teljes mértékben elhatárolódott területen mozogtak. Ilyenek például a klímák, a televíziók, a házimozi rendszerek, vagy akár a szemüvegek is. Ez a trend pedig növekvőben van, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az IHS előrejelzése valósággá válik.
Ők ugyanis azt mondják, hogy az okosabbnál okosabb tévéknek, telefonoknak, különféle lejátszóknak, táblagépeknek, számítógépnek és sok más web-képes eszköznek a száma 2017-re nagyobb lesz, mint a Föld lakosságának száma.
Az előrejelzés szerint 2017-re az eszközök elérik a 8,2 milliárdos számot, míg a népesség csak 7,4 milliárd körül alakul majd. Ebben természetesen nagy szerepe van annak, hogy egy ember akár háromnál is több ilyen eszközt használ, ezzel kompenzálva azon emberek táborát, akik az internet közelébe sem tudnak férkőzni.
sekai
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaaz igen… és azért ebbe számoljuk bele a 3. világot ahol még elektronikai eszközök sincsenek…ez azt jelent hogy a fejlettebb országokban 1 emberre sokkal több internetes eszköz lesz birtokába
italianman
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaés még valahol 1 db sincs.Mint pl 3.világ és még sorolhatnám. Akkor az usa-ban és eu-ban mennyi lehet az 1 főre jutó eszközök száma?
kpal
12 éve, 3 hónapja és 6 napjamar mobilbol mennyi van !!
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 6 napjavan benne igazság, mert már lassan a mosógépen is lesz net és kiírja facebookra h épp az emberke fehérneműt mos…nem tartom én jónak, de van ami hasznosabb ha van rajta net
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaHa már ott tartunk, hogy egy karóra is okos lett, akkor 4 év múlva nem is tudom mi lesz.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaTeljességgel elképzelhető előrejelzés. Manapság egy háztartásban átlagban van egy PC, konzol, okostelefon, tablet. Így könnyű növekedni.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaHogy is van? Okostelefon, okostévé, okosmosógép, buta ember? 😄
Lassan tényleg minden képes lesz netre és alapvető funkciókra.
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaNem tudom mennyire figyeltétek meg de ennek valóban van valság alapja. A mai fiatalok folyton a telefonjukat bámulják miközben egyre butábbak. Vagyis inkább hiányzik belőlük a tanulás hajlama.
thelondon
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaklímák interneteléréssel wtf?!
lolz
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaHát igen van ami hasznos lehet,csak sajnos sokan nem tudják korláttal használni és teljesen el butulnak.
i3eng
12 éve, 3 hónapja és 5 napjahát itthon a házba 2,25 az egy főre jutó interneteléréssel rendelkező eszköz
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 5 napjaEz annyira nem csoda manapság. Szinte mindenkinek van pár okostelefonja, számítógépe ebből a generációból.