Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő bejelentéssel szolgált Dean Evans, aki a Game Informer beszámolója szerint a hétvégén távozott a Ubisoft csapatától, amivel a francia játékgyáros egy igencsak fontos talentumot veszített el. A veterán fejlesztő ugyanis közel 12 évet húzott le a Ubisoft kötelékében, miközben olyan sorozatokon dolgozott, mint az Assassin's Creed, a Far Cry vagy a Splinter Cell, de a legemlékezetesebb munkája a Far Cry 3: Blood Dragon volt, amit rendezőként felügyelt.
Evans a Game Informernek nyilatkozva elmondta, hogy az élete éppen mélypontra került, amikor meghozta ezt a döntést, így miután a Ubisoft törölte új projektjét, amin hónapokig dolgozott, még a feleségével is szakítottak, és akkor gondolkozni kezdett.
A fejlesztő szerint idén lesz 40 éves, és bár a Ubisoft felajánlott neki egy nagyon jó munkát a vezetők között, ő mégis inkább úgy döntött, hogy itt az ideje változtatni az életén, amihez hozzátatozik a munkahely-váltás is, tehát különösebb belsős oka nem volt Evans döntésének.
Hogy hősünk hol folytatja tovább, egyáltalán marad-e a játékiparba, az egyelőre nem derült még ki…
fighterlaci
7 éve, 9 hónapja és 3 hete12 év elég nagy idő. Gondolom már unta.
warriorautobot
7 éve, 9 hónapja és 3 heteEgy nagy változás sokat segít ha már szar az élet. 🙂
petrovicsz
7 éve, 9 hónapja és 3 heteNehéz az élet néha, ez van.
direktor
7 éve, 9 hónapja és 3 hete40 éves még csak? 😮 Akkor ez a srác egy tálentum, ilyen pályával.
totyak
7 éve, 9 hónapja és 3 heteKemény döntés lehet egy ilyet meghozni, de valószínűleg jól döntött, hátha megmenthető még az a kapcsolat. Egy szerető társ, család fontosabb bármilyen zsíros állásnál.