A szűkszavú bejelentés mellett már él a játék honlapja, de lássuk felsorolás szintjén, hogy milyen apróságokat hintettek el maguk az illetékesek.
– Építkezhetünk, terjeszkedhetünk és meghódíthatunk más vidékeket is majd a játékban. Falvainkat és birodalmunkat úgy kell gondosan megterveznünk, és végül megépítenünk, hogy azt ne lehessen egykönnyen bevennie az ellenfélnek, mert nem csak mi terjeszkedhetünk, hanem bizony az ellenfelek is.
– A játékban egy hatalmas, interaktív térkép lesz a segítségünkre a tájékozódásban, valamint akár igazi országok zászlajai alatt is hadba vonulhatunk, példaképpen Németországot és Britanniát említették meg nekünk.
– A Stronghold Kingdoms-ban fontos szerep jut majd a váraknak, amelyeket a falvakhoz hasonlóan, nagy gondosan kell megépítenünk, hogy minél nehezebben tudja bevenni az ellenség. Természetesen ha mi készülünk várakat bevenni, akkor ugyanúgy feltérképezhetjük az ellen várának gyengéit, és jókor, jó helyen támadhatjuk be azt.
– A játékban újabb tudományokat fedezhetünk fel, tehát folyamatosan kutathatunk újabb technológiák és egyebek iránt, ez jelenti majd tulajdonképpen a szintfejlődést.
Elsőre az ígéretek több, mint jól hangoznak, az első képek alapján a grafika ugyan szép nem, de kellemes lesz, azonban ezt az illetékesek bőven ellensúlyozni tudják az elsöprő játékmenettel, amelyből ízelítőt kaptunk a fenti sorok képében. Az elkövetkezendő hónapokban forrásaink szerint még számos információt fognak kikotyogni nekünk a Firefly Studios munkatársai, mi várjuk őket sok szeretettel.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteEzt nagyon várom, a széria első részére emlékeztet.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetebiztos nagyon jó játék lehet
én szeretem a Strongholdot.
megvolt a stronghold 1 a crusader és az extreme is és átvttem őket🙂
most alig várom h kiadják a kingdomsot😎
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetebiztos nagyon jó játék lehet
én szeretem a Strongholdot.
megvolt a stronghold 1 a crusader és az extreme is és átvttem őket🙂
most alig várom h kiadják a kingdomsot😎
dorcika
16 éve, 6 hónapja és 2 heteOllé!Végrevégre! Jelenjen csak meg,meg is szerzem!Végre,amit annyira vártam… 😄 (nekem a sima Stronghold Crusader van meg.)
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 hetehát nekem ez a része nincs meg de meg van a Stronghold crusader,stronghold,stronghold legend,stronghold crusader exterme🙂😎
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteIgen az első szériához. 😉 A jó öreg strongholdhoz, bár az összes kiadás király remélem ez is az lesz.
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 hetenem tudjárok hol találom ennek a játéknak az internetes változatát???????
marco
16 éve, 4 hónapja és 3 heteEz maga az internetes változat. És 2010-ben jön, addig nyugi.
dorcika
16 éve, 3 hónapja és 3 heteUff, ahogy olvasom más oldalakon a híreket, egyre türelmetlenebb vagyok…2010…addigra idegroncs leszek… 😄
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 heteu ez nagyot fog szólni ha kiagyák az biztos én is stronghold rajongó vagyok és szeretnék az első száz vásárló között lenni 😄
vendeg
16 éve, 3 hete és 1 napjazsír!!! kapunk új harcosokat??
😛
rem ebbe is jó lessz a magyar szinkron 😎
vendeg
16 éve, 2 hete és 3 napja2010-van de mikor jön már ki a játék?😕
Nem bírom idegekkel alig várom már😄😎😎😄😄😎
vendeg
16 éve, 2 hete és 2 napjaSznten…elég szar 😕 nem néz ki jól,,..bár az újj harcosok stb jónak ígérkezik de én jobba nörültem volna ha ugyan azzal agrafikával csinálják 🙁
vendeg
16 éve, 2 hete és 2 napjaSzerintem meg lessz a közös egyensúj a grafika és a játékélmény közt, jónak igérkezik már allig várom😛
vendeg
16 éve, 2 órája és 16 perceHát igaz ami igaz már egyszer csináltak egy elég jó grafikáju srongholdot nem tom hogy mért nem lehetett volna azzal továb vinni kicsit újítani . De szerintem ez is nagyot fog szolni. talán nem akkorát mind a crusader de eléggé nagyot.😄