A tegnapi képcsokor után ezúttal egy majd’ két perc hosszúságú videóval kedveskedtek az érdeklődő egyéneknek. A kezdő képsorokon egy repülőgépet és a pilótáját láthatjuk, ahogy közelednek egy rejtélyes sziget felé. A felderítő repülés azonban nem sül el a legjobban, és Nate névre hallgató amerikai hősünk kénytelen lesz testközelből is megismerkedni a földfelszínnel. A zuhanás utáni pillanatokban máris szemrevételezhetjük a karjára erősített szerkezetet, amely a játék legkiemelkedőbb tulajdonságát, az idő manipulálását teszi lehetővé.
A maradék 1 percben megcsodálhatunk néhány korrekt akciójelenetet, egy jól kifejlett szörnyikét, ide-oda utazgatásokat az időben és megrendítő erejű feliratokat, mint például "save the future". A Singularity kifejezetten várólistás alkotásnak tűnik, amely képes lehet a népszerű FPS játékmenetet feldobni néhány nagyszerű ötlettel. Megjelenési időponttal még nem rendelkezünk, de a PC, X360 és PS3 tulajdonosok már most elkezdhetnek tanakodni azon, hogy hány hónapot kellene előreutazniuk a jövőbe, hogy játszhassanak a játékkal.
raiden
16 éve, 11 hónapja és 1 napjaÉn inkább vissza mennék..😄 A jövőm nem akarom tudni..😄
lac
16 éve, 11 hónapja és 1 napjaJól néz ki, ötletesnek tűnik, remélem nem jut a Timeshift sorsára😕😄