Yoshida állítása szerint, amikor piacra dobták a kis gépezetet, akkor az volt a legújabb, legjobb és legtutibb technológia, ami a birtokukban volt, azóta viszont eltelt 5-6 év, megjelent számtalan alkotás, és a masina megöregedett. Persze mindez nem azt jelenti, hogy azonnal nyugdíjaznák, de Shuhei szerint szükség van a folyamatos megújulásra, amit ők a játékok terén szeretnének most nyélbe ütni, így a jövőben elsősorban a casual réteget szeretnék célkeresztbe helyezni. Ebből egyelőre – szerencsére vagy sajnos, azt mindenki döntse el maga – még nem érzünk semmit, hiszen olyan nagy és abszolút hardcore címeket várunk a masinára, mint például a legújabb God of War spin-off. A főnöknek mindenesetre feltették a nagy kérdést, miszerint vajon azért mondja mindezt, mert itt az ideje a váltásra, és a PSP2 megjelenésére? Yoshida szolidan úgy reagálta le a dolgot, hogy erre a kérdésre természetesen nem válaszolhat. Ez pedig több, mint gyanús!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság soha nem látott fénykorát éli a Sony kis hordozható masinája, avagy a PlayStation Portable konzol, amire az elkövetkezendő hónapokban számtalan kiváló cím érkezik majd, és bár a hardver maga már nem éppen mai gyerek, a játékfejlesztők igyekeznek továbbra is túllépni a határokon. Shuhei Yoshida, avagy a Sony WorldWide Studios feje szintén így látja a dolgokat, a GameIndustry brigádjának adott interjúban ugyanis kijelentette, hogy a PSP bizony kellemetlenül megöregedett a mögötte álló évek alatt.
shade
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaSzerintem még nem öregedett ki. Majd ha kijött a psp2 fogjuk rá, hogy igen. De most is látszik, hogy próbálják piacon tartani.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaJó gép ez, nincs még itt az idő temetni.
totyak
15 éve, 4 hónapja és 23 órájaNem öreg az még, tiszta jó játékok vannak rá. Viszont a Go-ra nem volt szükség.
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 10 órájaPSP2… Gyanús hát… 🙂