Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megértjük, ha valaki még mindig próbál feleszmélni a tegnap prezentált Cyberpunk 2077 gameplay videóból, azonban, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a lelkes közönség azon nyomban elkezdte elemezgetni az előzetest. Nem hiába, lévén a mozgókép utolsó képkockájában egy rejtett üzenet formájában elárulják a lengyelek, hogy miért is kellett ennyit várnia a nagyérdeműnek az E3 után, hogy lássák új jövevényüket mozgás közben, ezt pedig egy Reddit felhasználó szúrta ki.
Lényegében azt takarja az üzenet, hogy folyamatosan beszéltek arról a fejlesztők, hogy meg kéne mutatni a címet gameplay közben, de mindig az volt a reakció, hogy még nem egészen biztosak benne, hogy most kéne, mert ez esetben a játékosok úgy fogják vélni, hogy pontosan így fog festeni a kész játék is, holott még bőven fejlesztés alatt áll a stuff, és nem tudják még, mi minden változhat a megjelenésig.
Ezenfelül kiderült, hogy már a fejlesztés megkezdése óta dolgoznak a Cyberpunk 2077 optimalizálásán, a demót pedig, amit láttunk i7-es processzor és 1070 Ti videókártya hajtotta.
muki
7 éve, 4 hónapja és 3 heteÉrthető indok.
totyak
7 éve, 4 hónapja és 3 heteDolgoztak az optimalizáláson –> i7 és 1070Ti… ahammm.