A partyn jelen voltak Debreczeni Zita, Dukai Regina, Puskás Peti, Tótha Szabi mellett a Red Alert 3 szerencsés bétatesztelői, valamint rengeteg rajongó, aki alig várta, hogy egérhez és monitorhoz jusson. Délután 4 órától folyamatosan özönlöttek a játékra ácsingózók és részt vehettek a helyszínen kieséses rendszerben zajló küzdelmekben. A nyeretsek egy eredeti Red Alert 3 PC verzióval lettek gazdagabbak, amelynek átadását még meg is vártunk, hogy fotót hozhassunk nektek. De a bétatesztelők küzdelmeit sajnos már nem tudtuk megvárni, éjjel 11 után leléptünk az akkor még javában csatázó gamerek mellől.
Az este folyamán mi is egeret ragadtunk és kicsit elemezgettük a játékot. XBOX360 verziót még nem láttunk, ám PC-n rendesen megnyüstöltük az új RTS-t, ami teljesen magyar nyelven kommunikál velünk, legalábbis feliratok formájában. Szép, gyors és rendkívül élvezetes játékélményt tapasztaltunk rövid tesztünk során, bár világmegváltó újdonságokat nem fogunk találni a játékban. A grafika rendben van, ahogy azt már az előzetes screenshotokon és videókon is láthattuk, akadást csak az egyik laptopon tapasztaltunk a sokból, tehát feltételezzük, hogy nem fogja megzakkantani a mai masinákat.
Hölgyekből sem volt hiány, csinos hostess lányok figyelték minden lépésünket, és amint emeltük a fényképezőgépet, ők már bályosan mosolyogtak! Jó hangulatú, de inkább csak a fanatikusok számára pörgős party volt. A játékról tesztünket pedig hamarosan olvashatjátok itt, a Game Channel Online-on!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Talán még e sorok írásakor is zajlik a beta tesztelők küzdelme a Budavári Labirintusban, ahol az Electronic Arts rendezte Red Alert 3 party zajlott. Elmentünk, megnéztük és tátottuk a szánkat, hisz' látványból nem volt hiány. Természetesen mindent dokumentáltunk nektek képek formájában, így az sem marad le semmiről, aki nem tudott eljönni! Nyitáskor annyian voltak a szűk labirintusban, hogy a legtöbb Red Alert rajongónak nem jutott gép, pedig laptopból és asztali pc-ből volt rendesen. Így aztán szépen lassan elkezdtek elszállingózni az érdeklődők, de legalább lett hely mindenkinek!
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 heteEzt vártam! Tudtam, hogy Marco még éjjel kirak egy rakat csajfotót!😄
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 heteNagyon szép arca van Zitának.
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 heteIsmét bombanők a partyn. HOgy én miért nem jutok el sosem ilyen helyre…
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 heteAzért a Regina se csúnya!😉
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 heteBizony nem. Azegyik legszebb csaj, akit valaha is láttam! És az a test……😮
marco
17 éve, 3 hónapja és 1 hetePedig ez egy teljesen nyitott rendezvény volt, jöhettél volna! Hát majd gyere a WoW partyra, az se lesz egy utolsó!😉
helme
17 éve, 3 hónapja és 1 hetePontosan nyílt ,,buli” volt. Maga az ötlet és a helyszín tényleg frankó volt, azonban én nem harangoztam volna VIP Partinak…
Ha végre megtanulom, hogy hogyan lehet blogba rendesen felpakolni a képeket, akkor majd mutatok egy-kettő érdekes dolgot… 😄
A WoW Parti nah igen. Iszonyatbrutál lesz 😄
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 heteApám, azok a nők! Nagyon fasza buli lehetett!
muki
17 éve, 3 hónapja és 1 heteA csoprtképen (12. kép) az a szöszi csaj ott elöl. Nah appám, azzz igeeeeeen!😮
infernal
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaBánnom, hogy nem mentem el egy ilyenre. 🙁
szita2
17 éve, 3 hónapja és 2 napjamár csak csajok miatt megérte volna elmenni
macman507
17 éve, 3 hónapja és 2 napjaÉn is bánom hogy nem mentem el, de legalább a Budapesti Game Show-n ott voltam 😛