Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jó repülőgépes akciójátékok manapság sajnos olyan ritkák, mint a fehér holló, éppen ezért okozott kellemes meglepetést rengeteg rajongónak, amikor felkerült a Kickstarterre a Project Wingman, mely rövid idő alatt óriási siker lett. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy az első trailer elég sok rajongót meggyőzött a projekt minőségéről, de aki esetleg kételkedett volna, a fejlesztők elérhetővé tettek játékuk alfa változatából egy demót is, így aki szeretné, az még mindig kipróbálhatja az alkotást, hogy ezek után döntsön a Project Wingman támogatásáról.
Erre ugyanis a stretch goalok miatt még mindig nagy szüksége van a játéknak, noha a csapat alig 16 óra alatt összehozta a 26 ezer dollárnak megfelelő összeget a Kickstarteren, sőt mi több, a számláló már közelebb áll az összeg duplájához. Ha minden így marad, a játék jövő májusban jelenhet meg, első körben kizárólag PC-re.
mordorer
7 éve, 7 hónapja és 2 heteAz igen! 😮 Szép, kicsit rá vannak gerjedve a népek! 😄