Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára mindenki emlékszik még rá, amikor a Microsoft hatalmas csinnadrattával úgy jelentette be a Project Scorpio-t a rajongóknak, miszerint a konzol 6 teraflopos teljesítményre lesz képes. Ez természetesen több, mint a PS4 Pro esetében mért teljesítmény, így mindenki azt várná, hogy a redmondi óriás a jövőben ezzel fog dobálózni, de a jelek szerint ráébredtek arra, hogy elhamarkodott kijelentéssel éltek, Phil Spencer ugyanis nemrégiben már sokkal óvatosabban nyilatkozott ezzel kapcsolatban.
Amikor ugyanis a Famitsu munkatársai arra kérték Philt, hogy hasonlítsa össze egy kicsit a Project Scorpio-t a PS4 Pro-val, a 6 teraflop habzó szájjal való hangoztatása helyett inkább arról kezdett beszélni, hogy mennyire fontos a konzol esetében az egyensúly a memória, a CPU és a GPU között.
Amikor az újságírók konkrétan rákérdeztek, Spencer kiemelte, hogy nem könnyű egyetlen számmal leírni a Project Scorpo-t, illetve szerinte ez már nem is olyan fontos, sokkal inkább az, hogy a Skorpión futó játékok jelentősen eltérnek majd attól, amit Xbox One-on megszoktunk.
kylx
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaMajd meglátjuk a különbséget a két konzol között.
Vagy nem. Na az lenne ciki.
golem
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaEz a pali mindig össze vissza beszél, már megszokhattuk. 😄
rdave
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaPályát tévesztett, politikai szintű a terelés.
gokuvsvegita
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaSzerintem ráébredtek, hogy olyan nagy lyukat a két konzol az xbox one és a scorpon között nem teremthetnek, így majd vissza kell fogniuk a scorpot, mert akkor a mostani xbox one tulajok háborúba kezdenek. 😄
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaCsak nem rájöttek hogy túl sok bullshit-et már az emberek se nyelnek le? 😄
totyak
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaMI az, hogy a játékok jelentősen eltérnek majd a One-tól? Külön lesz Scorpio játék, meg külön One, vagy ezt hogy kellene érteni?
rdave
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaGondolom a grafikára értette.
totyak
9 éve, 3 hónapja és 4 napjaJa, az lehet. Erre látod nem gondoltam, kicsit hosszú volt a nap :d