Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tatsumi Kimishima, a Nintendo elnöke a Mainichi Shimbun japán lapnak végre konkrétan is beszámolt arról, hogy milyen tervei vannak a cégnek a 2016-os esztendőre vonatkozólag. Kimishima szerint idén szeretnék rengeteg új ötlettel meglepni a rajongókat, amelyek egyike sem valami régi dologra, hanem abszolút újdonságra építkezik majd. Hogy ez kötődik-e a Nintendo NX-hez, azt egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy ha a megjelenésre nem is, az elnök szerint a konzollal kapcsolatos új részletekre feltétlenül számítanunk kell idén.
Kimishima kiemelte, hogy a Nintendo idén minden téren bővülni szeretne, így nem csak az okostelefonokat akarják bevenni, hanem például vidámparkokat akarnak nyitni, mozifilmeket, televíziós animéket gyártani és így tovább. A Nintendo fel szeretne fedezni magának továbbá új üzleti modelleket, és megerősítésre került, hogy márciusban jön az első, céghez köthető mobilos applikáció is.
Az elnök szerint az okostelefonos alkalmazások mellett a Nintendo leghíresebb karakterei is visszatérnek 2016-ban, mert a vállalat szeretné egy új szintre emelni financiális helyzetét. Ennek részeként idén szeretnének 855 millió dolláros profitot termelni, amire az utóbbi években nem volt példa. Mi csak sok sikert kívánnánk ehhez!
imperator
10 éve, 14 órája és 25 perceCsinálhatnának jó pár animét a klasszikus játékaikból, meg is nézném őket. 🙂
kpal
10 éve, 14 órája és 22 perceFejlődniük különben elszalad mellettük a világ.
wegh
10 éve, 14 órája és 16 perceAz NXben is bízom és a Zelda filmnek is örülnék 🙂
csirkee
10 éve, 13 órája és 48 perceEhhez nagyon jó üzleti tervnek kell készülnie.
italianman
10 éve, 13 órája és 37 perce…ha már az se lenne, akkor mi lenne? Amúgy pedig Forza Nintendo!!!!
warriorautobot
10 éve, 13 órája és 24 perceÉn is nagyon várom már az NX-et.
Ha jól sikerül akkor szerintem sokat fog dobni a Nintendo háza táján.
ryuthestar
10 éve, 12 órája és 21 perce„vidámparkokat akarnak nyitni, mozifilmeket, televíziós animéket gyártani és így tovább”Hmm, jól hangzik. :3
Egyébként ha már appok/játékok jönnek telóra, remélem nem lesznek régió exkluzívok…
paint
10 éve, 8 órája és 18 perceHát ez a terv bizony sokba fog kerülni majd a marketingeseknek, de én is sok sikert k?vánok nekik ehhez.
totyak
10 éve, 8 órája és 14 perceA mobilos baromságot dobni kéne, értelmetlen vele foglalkozni. Egy olyan konzol kelle, ami legalább olyan erős, mint a mostaniak, bár én akkor már erősebbet adnék ki és szerintem nem kellene leragadni a saját játékoknál, be kéne vezetni, hogy NX-re is megjelenik minden nagyobb cím.