A Microsoft régen várt, Windows XP Service Pack 2 elnevezésű jelentős frissítését már a PC gyártók rendelkezésére bocsátotta, a felhasználók azonban várhatóan csak a hónap végén kezdhetik meg a letöltést a Microsoft Download Centeren keresztül.
A fájlcsere-aktivisták elmondták, hogy akciójukkal a P2P fájlcsere-technológia előnyeit szeretnék demonstrálni. A Microsoft becslései szerint ugyanis augusztus végétől az elkövetkező 2 hónap során várhatóan mintegy 100 millió számítógépre fogják letölteni a fontos frissítést, ezért a hatalmas szerverkapacitással rendelkező óriáscég is kénytelen lesz korlátozni a napi letöltések számát a túltelítettség elkerülése érdekében. A BitTorrent fájlcsere-szoftvert használó Downhill Battle linken keresztül viszont a felhasználók kevésbé veszik igénybe az adott szervert, azáltal, hogy a letöltés alatt álló fájl jó részét nem onnan, hanem a többi, éppen letöltést végző számítógépről szerzik meg.
Az esettel kapcsolatban a Microsoft szóvivője közölte, hogy a Microsoft Download Center az egyetlen olyan webhely, ahonnan az SP2 szervizcsomag hivatalosan letölthető, egyben pedig arra kérte a felhasználókat, hogy amennyiben a frissítés engedély nélkül terjesztett változatával találkoznak az interneten, értesítsék őket e-mailben, a piracy@microsoft.com címen.
Fontos részlet, hogy az SP2 Downhill Battle által terjesztett változata egy számítógépes szakemberek és fejlesztők számára kiadott verzió, amelyet a maga 266 MB-os terjedelmével a Microsoft a jogosultság kérdésétől függetlenül sem ajánl letöltésre a hétköznapi felhasználók számára, főleg, ha egyszerre csak egy számítógépre szeretnék telepíteni a frissítést. A felhasználói szervizcsomag ezzel szemben mindössze 80-92 MB-os lesz.