Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Trevor "McSkillet" Heitmann a legnépszerűbb Counter-Strike: Global Offensive játékosok közé tartozott a tartalomgyártók berkeiben, azonban a YouTube videós csütörtök délután karambolban életét vesztette. Heitmann halálát a barátai erősítették meg Twitteren, elmondásuk alapján régóta depresszióval küzdött, ami viszont még szörnyűbb az egészben, hogy az ütközéssel egy 43 éves anyuka és annak 12 éves kislánya is életét vesztette, a jelentések alapján Heitmann 100 mérföld/órás sebességgel száguldott a járműnek.
870 ezer feliratkozóval büszkélkedhetett emberünk, skinekkel is gyakran kereskedett, júniusban viszont tiltást kapott a Valve-től, ezáltal ellehetetlenítették a csereberétől, néhány egyéb tartalomgyártó szerint körülbelül 100 ezer dollár értékben sínylette ezt meg Heitmann, ami akár a depressziós állapotához is vezethetett.
vape
7 éve, 4 hónapja és 3 heteAki ingyen akar megélni, és elvágják tőle a csapot, az ne csodálkozzon hogy depis. Remélem a pokolban köt ki, ahol vezekelhet azért mert másokat is megölt. Ha ő volt a vétkes persze.
imperator
7 éve, 4 hónapja és 3 heteHa jól értem volt egy retardált cs go-s, aki jaj de nagyon depis lett mert 18 évesen rádöbbent hogy lehet dolgozni is kéne az életben a szerencsejáték helyett, beült a sportkocsijába (amúgy miért engednek eladni egy ilyen kocsit ilyen fiatal és tapasztalatlan embereknek), de valami hiba történt és miatta meghalt két teljesen vétlen ember. Sajnálom a két áldozatot.
Remélem azért a média nem úgy közli le, hogy a videojátékok miatt megint emberek halnak meg.
marduk
7 éve, 4 hónapja és 3 heteSzerintem érdemesebb lenne várni, hogy pontosabb részletek kiderüljenek az üggyel kapcsolatban. Nekem inkább tűnik ez az egész egy olyan ember cselekedeteinek, akinek már egy ideje ez adta a motivációt, és mikor hirtelen bukta azt, amit összeszedett, akkor volt egy nagyobb zuhanása a mélybe. Akármi is volt, eléggé bekattant tőle. Nem védeni akarom, de ha kap segítséget, akkor lehet elkerülhető lett volna az egész.
ronalddo
7 éve, 4 hónapja és 3 heteIsten nyugosztalja azokazt akik nem tehettek róla, és ártatlanul haltak meg. Ha szándékosan okozta, akkor egy gyilkos, ha „csak” baleset volt, akkor egy felelőtlen fasz.
hellblade
7 éve, 4 hónapja és 3 heteHulladék féreg!Akasztotta volna fel magát..
Ehelyett felhajtott s szembesávba,és magával vitt egy anyát és a lányát!
Akik nyugodjanak békében! 🙁
muki
7 éve, 4 hónapja és 3 heteEz egy patkány.
vidoros
7 éve, 4 hónapja és 3 heteEz van ha ingyenélő vagy és elbaszod a semmitevést is. Sajnálom az ártatlan áldozatokat.
5t3v3nk3
7 éve, 4 hónapja és 3 heteEgy faszkalap miatt meghalt két ártatlan.. nekem ennyi jött le az egészből.
Szerk. A palikám egy 400 000 dolcsis McLaren-el ment a szembe-sávban, 160 km/h felett, amikor is belecsapódott egy szabályosan érkező Hyundai SUV-ba.
Inkább lőtte volna magát fejbe..
warriorautobot
7 éve, 4 hónapja és 3 heteSoha nem értettem ez miért jó ha másokat megkárosítva végeznek magukkal az emberek.
Vonat elé ugrik, kocsival száguldozik és a hasonlók.
Teljesen jó lenne ha egyedül felkötné magát vagy valami más, de ne úgy hogy más ne károsodjon benne!
Itt is szegény apát és esetleges testvéreket sajnálom mert ők várták a nőt és a kislányt haza, de ők már nem fognak soha hazaérni. És miért, azért mert valaki elbaszta az életét és ezért véget vet úgy hogy felhajt szembe a forgalommal az autópályára!
Egy gyáva gyökér volt ez a csávó! Nyugodjanak békében az ártatlan áldozatok!
totyak
7 éve, 4 hónapja és 2 heteEbből a hírből nekem nem jön le, hogy ő most öngyilkos lett ilyen módon, esetleg ittasan, drogosan vezetett, vagy egy szimpla vétlen baleset volt. Nem mindegy a dolog az ítélkezés szempontjából. Szomorú, hogy emberek haltak meg.