Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szomorú napok járnak a PC-s játékosokra, ha pedig nem értenél egyet ezzel a kijelentéssel, akkor máris közvetítjük a UbiSoft határozatát, miszerint a cég nem tervez kipróbálható változatot készíteni az Assassins Creed-sorozat legújabb tagjához. Bár a történteken nem lepődünk meg, hiszen a korábbi epizódokhoz sem készült efféle kóstoló, sőt, még az előző rész bétájából is kimaradtak a számítógépes fanatikusok, de a "remény hal meg utoljára" alapon láttunk némi fényt az alagút végén, hogy hátha talán most.
Azonban a UbiSoft szerint most sem, ellenben a PlayStation 3 konzolos változatokkal, ahol szeptember elején például egy vaskos multiplayer béta várja majd a fanatikusokat. Amint azonban sok másból is, úgy ebből is kimaradnak a PC-s játékosok, hacsak nem az exkluzivitás lejárta után történik meg a csoda, hiszen abban ugye már ti sem reménykedtek, hogy a hivatalos bejelentés ellenére idén ősszel PC-re is megjelenhet az Assassins Creed Revelations, ugye? A korábbi évek tapasztalatának megfelelően jó, ha majd jövő tavasszal megérkeznek ezek a változatok. Ennek fényében ne is csodálkozzunk azon, hogy nem érkezik számítógépes kipróbálható változat.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteEz milyen már…😖
lamagra
14 éve, 5 hónapja és 1 heteEgyáltalán nem számítottam rá, hogy lesz PC-s demója, ennek ellenére azért lenne néhány keresetlen szavam a drága jó Ubisofthoz… 😕
braddock
14 éve, 5 hónapja és 1 heteEz nem volt újj hír!Számítani lehetett rá!😮
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteÉn azért örültem volna egy demónak. Így ne is csodálkozzanak a warez miatt. Kipróbálás nélkül megvenni ma egy játékot tízezrekért úgy hogy silány silány hátán… Ez így nem lesz jó vonal…