Nem támogatja az Intel Clover Trail procikat a Windows 10 Creators Update

2017. július 18.
3.7181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Windows 10 Creators Update számos hasznos újítást és fontos javítást hozott magával, ugyanakkor jó néhány gépre még a mai napig nem érkezett meg és a jelek szerint olyan néhány éves, Windows-t futtató modell is akad, melyre nem is fog.

Több felhasználó jelzése alapján is nagyon úgy fest, hogy a 2013 környékén egészen sok Windows-t futtató eszközben helyet kapó Intel Clover Trail platformot nem támogatja a redmondi frissítés. A hibaüzenet szerint az adott gép nem kompatibilis a frissítéssel, de záros határidőn belül ez talán megoldódik, legalábbis az Acer szerint.

A Microsoft hivatalosan nem közölte a támogatás hiányát, az Acer azonban jelezte a felhasználók felé, hogy inkompatibilitás léphet fel és ha mégis sikerül telepíteni, akkor a Clover Trail processzoros gépeken nem mindenhol jelenik majd meg a szöveg és furcsa sávokat is láthatunk. Állítólag már dolgoznak a megfelelő drivereken és úgy fest, hogy végül csak megkapják a frissítést a felhasználók, akik számára egyelőre az év végén megszűnő támogatással rendelkező Anniversary Update jelenti az utolsó nagy frissítést.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 5 hónapja és 3 napja

Legalább valahogy megoldja az Acer, ez egy jó pont az Acer-nek és nem a Microsoftnak.

válasz erre

totyak

8 éve, 5 hónapja és 3 napja

Tesóm táblagépén meg eltűntette egy win frissítés a wifi-t, képtelenség volt csatlakozni. Előfordulnak ilyen bakik, sajna.

válasz erre

Bvektor

8 éve, 5 hónapja és 3 napja

Nem fordítva kéne csinálni, hogy a régi szoftvert nem támogatják és az újat meg igen? röhögő smiley Eddig mintha mindenkire updatet akartak volna erőszakolni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások