Hogy egy kis összehasonlítással szolgáljunk, míg a Resident Evil 6 tehát 255 percnyi átvezetővel bír majd, addig a Resident Evil 5-ben csak 65 percnyi átkötést tekinthettünk meg, de a negyedik részben is csak 127 perc volt az efféle videók hosszának összértéke.

Az adatokon egyáltalán nem lepődünk meg, hiszen tulajdonképpen három kampányt tartalmaz egybegyúrva a játék, amely az átvezetőkre is 18-as karikát kapott, tehát a brutális jeleneteket már most nyugtázhatjuk.

A Resident Evil 6 a tervek szerint októberben lát napvilágot, első körben PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, majd később PC-re is.