Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Project Orion munkacímmel már 2022 októbere óta formálódik a háttérben a Cyberpunk 2077 folytatása, azonban úgy tűnik, hogy a közelmúltig csak a tervek és a koncepciók születtek meg, a tényleges munkálatok elindulására csak a közelmúltban került sor. Erről jelentett legalábbis a CD Projekt RED, akik az amerikai és kanadai hátterű CD Projekt RED North America névre keresztelt csapatuknak adták ki a munkát, ahol állítólag a közelmúltban lépett korai fejlesztési fázisba a játék, miután több nívós fejlesztővel és játékipari veteránnal bővült a brigád.
Olyan nevek csatlakoztak ugyanis a projekthez, mint Dan Hernberg (korábban Blizzard), Ryan Brnard (korábban IO Interactive és Ubisoft), Alan Villani (korábban Warner Bros Games), Anna Megill (díjnyertes író, aki a Control és a Dishonored miatt lehet ismert), valamint Alexander Freed, aki a The New York Times díjnyertes- és a Bioware vezető írója volt korábban.
patrik94
2 éve, 4 hónapja és 3 napjaTalán jobban indul majd mint az elődje.
vape
2 éve, 4 hónapja és 3 napjaKíváncsi leszek mikorra lesz ebből valami.
tommy
2 éve, 4 hónapja és 3 napjaRemélhetőleg ez jó ómen a játéknak. Én várom az biztos.
ronalddo
2 éve, 4 hónapja és 3 napjaAzt hittem már sokkal jobban halad a projekt.
fighterlaci
2 éve, 4 hónapja és 2 napjaHát nem kapkodják el úgy tűnik.